Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Don Bosco gesztenyecsodája

Don Bosco gesztenyecsodája

Don Bosco gesztenyecsodája

2014-10-31 Péntek   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Közeleg a november elseje és vele mindenszentek ünnepe. Az évnek ezen időszakában arra az eseményre emlékezünk, amelyet 1849-ben jegyeztek le Don Boscóról, vagyis a gesztenye megszaporításának csodájára. Az eseményt Buzzetti József beszélte el, és írásában megerősítette Tomatis Károly, aki ott volt az első fiúk között, akiket Don Bosco otthonába befogadott.

 

Halottak napján Don Bosco az ünnepi oratóriumból az összes gyermeket elvitte a temetőbe, hogy meglátogassák, és ott imádkozzanak. Megígérte, mire hazajönnek, főtt gesztenye vár rájuk. Három nagy zsákkal vásároltatott belőle.

Margit mama azonban nem értette meg fia szándékát és csak két-három kilónyit főzött meg.

Buzzetti József, a legfiatalabb „gondnok”, már a többiek előtt hazaért, észrevette a félreértést és kijelentette:

- Ez rosszul fog esni Don Boscónak. Azonnal figyelmeztetni kell.

Azonban az éhes sereg hazatérésével járó zűrzavarban Buzzettinek nem sikerült kimagyarázkodnia. Don Bosco át¬vette kezéből a kis kosárkát és hozzáfogott, hogy a lyuggatott merőkanállal kiossza. A tolongás közepette Buzzetti odakiáltotta neki:

- Ne úgy! Nem lesz elég mindenkinek!

- Dehát három zsákkal van a konyhában.

- Nem - csak ez van, csak ez! - próbálta megértetni vele Buzzetti, miközben a fiúk nagy hullámokban kiabálva nyomultak előre. Don Boscót elfogta a döbbenet.

- Pedig én mindegyiküknek ígértem. Folytassuk hát így, amíg lesz belőle.

Folytatta hát a kiosztást, púpozott merőkanállal adva mindegyiknek. Buzzetti idegesen figyelte a néhány maréknyira tehető gesztenyét a kosár alján, és a sort, amely mindig hosszabbnak látszott. Egy másik Is kezdett figyelni vele együtt. Egyszerre aztán majdnem síri csend lett. Szemek százai tágra nyílva figyelték a kosarat, amely nem akart kiürülni többé...

 

Elég is lett mindegyiknek. És talán ez volt az első eset, amikor a fiúk, kezükben a szegényes gesztenyével, azt kiáltozták: „Don Bosco szent!”

 

 

(Teresio Bosco: Don Bosco)

 

 

 

Don Bosco óta egy különleges szalézi szokás, hogy a szaléziak az oratóriumi gyerekekkel felkeresik a temetőben elhunyt szeretteik sírjait, felidézik emléküket, imádkoznak értük, hazaérkezve pedig hagyományosan sült gesztenye várja őket.

 

 

 

Szaléziak.HU

 

 

 

 

 

 

 

A kategória cikkei

Venezuela – Árvíz a Felső-Orinoco vidékén veszélyeztet 750 őslakos családot

Venezuela – Árvíz a Felső-Orinoco vidékén veszélyeztet 750 őslakos családot

#Szalézi világ 2026-06-12, Péntek

Venezuela Felső-Orinoco régiója humanitárius vészhelyzettel néz szembe az Amazonas államban az elmúlt hetekben tapasztalt kivételes esőzések miatt. Az Orinoco..

Argentína - Kerékpáros túra a formosai Mária Keresztények Segítsége oázisba

Argentína - Kerékpáros túra a formosai Mária Keresztények Segítsége oázisba

#Szalézi világ 2026-06-12, Péntek

A Segítő Szűz Mária tiszteletére rendezett ünnepségek folytatásaként a Segítő Szűz Mária Plébánia és a formosai szalézi művek részeként működő..

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

#Szalézi világ 2026-06-07, Vasárnap

A krakkói Szent II. János Pál szentélyben 2026. Június 6-án reggel boldoggá avattak kilenc lengyel szalézi papot, akik a második világháború alatt a náci..

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

#Szalézi világ 2026-06-06, Szombat

Kalkutta nyüzsgő tömegei és szünet nélküli tempója közepette az elmúlt 100 napban minden nap egy csendes, irgalmas cselekedet zajlik. A Sealdah pályaudvar..

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

#Szalézi világ 2026-06-05, Péntek

A környezetvédelmi világnapot minden évben június 5-én ünneplik, hogy felhívják a figyelmet a világ természeti környezetének állapotára, és különösen..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Temetőlátogatás szaléziismeret órávalMagyarországra érkezett a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók keresztje >