Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Bicentenáriumi kezdeményezések a szalézi lelkiség bölcsőhelyén

Bicentenáriumi kezdeményezések a szalézi lelkiség bölcsőhelyén

Bicentenáriumi kezdeményezések a szalézi lelkiség bölcsőhelyén

2014-06-05 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Az első hivatalos sajtótájékoztatót a Colle Don Bosco környékén eddig megvalósított bicentenáriumi kezdeményezésekről „Don Bosco szent éve”címmel június 3-án, kedden tartották Morialdóban, hogy kihangsúlyozzák annak a környéknek a barátságos, vendégváró hangulatát, ahol Don Bosco született, növekedett és ahová később is sokszor ellátogatott.

 

 

A sajtótájékoztatón felvázolták azokat az iránymutatásokat, amelyeket a Don Boscóval kapcsolatos helyeken követtek születésének kétszáz éves évfordulójára készülve: együtt dolgozni, hogy újra megteremtsék azt a légkört, amelyben Don Bosco és korai követői éltek és dolgoztak, és a hagyományos helyi vendégszeretettel üdvözölni a fiatalokat és a látogatókat.

 

Egidio Deiana, a Castelnuovo d'Asti Bosco Szent János bazilika igazgatója elmondta: „Döntés született arról, hogy tágabb értelemben gondolkodunk a Don Boscóval kapcsolatos helyekről. A már szokásos helyek mellett, mint Colle Don Bosco , Chieri és Torino, itt van az egész Monferrato körzet, amelyet Don Bosco gyakran látogatott fiaival. Sokan származnak innen az első szaléziak közül, mint például Cagliero János, Lasagna Alajos, Rinaldi Fülöp, Ricaldone Péter...”

 

Jelentős szerepet fognak játszani a térség civil és társadalmi szervezetei, különösen a Monferrato Domanda Offerta nevű konzorcium. A szaléziak már 2010-ben együttműködtek velük a torinói lepel kiállításakor, és folytatni fogják ezt az együttműködést most, a bicentenáriumi előkészületek idején.

 

Számos kezdeményezést jelentettek be a sajtótájékoztatón, amelyek arra hivatottak, hogy terjesszék „Don Bosco szent éve” hírét. A www.monferrato.org blogon megtalálni az információkat különböző szálláslehetőségekről, a tájról, a terület kultúrájáról, gasztronómiájáról, valamint a rendezvényekről és lehetőségekről, amelyeket a vidék kínál.

 

Az események fénypontja minden bizonnyal az „őszi séták” lesznek. A térképnek köszönhetően, amelyet a konzorcium készített, a zarándokok újból meg tudják majd ismételni azokat a sétákat, amelyeket Don Bosco 1861-62 között tett a környéken az oratórium fiataljaival. Az első ezek közül valamivel több, mint hatvan kilométer, a második negyven kilométer. A séták másodlagos utakon vezetnek és bárki megteheti őket. A séták útvonalán lesznek diákok, akik útmutatást adnak, valamint minden helyen, ahol Don Bosco járt, hogy újra felélesszék a szalézi lelkiség bölcsőjét.

 

Egyéb kezdeményezések közé tartozik azok az olasz és angol nyelvű kiadványok, amelyek amellett, hogy tartalmazzák mindkét útvonal térképét, sokkal több információt és híreket kínálnak arról, hogy mit érdemes meglátogatni; a Don Bosco-térkép pedig segíti zarándokokat. Ezek közvetlenül letölthetők a Monferrato Domanda Offerta konzorcium blogjáról.

 

Mindez a lehető legjobb szolgáltatást kínál a több ezer turista és zarándok számára, akiket a jövő augusztustól várnak a szalézi lelkiség bölcsőjében az egész világból.

 

 

 

ANS-Colle Don Bosco/Szaléziak.HU

 

 

 

A kategória cikkei

Kolumbia – Tíz szalézi közösség is érintett a földrengésben

Kolumbia – Tíz szalézi közösség is érintett a földrengésben

#Szalézi világ 2026-08-12, Szerda

2026. augusztus 10-én reggel a Richter-skála szerinti 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Nyugat-Kolumbia nagy részét, súlyos károkat okozva több szalézi..

Németország – Tízévnyi lehetőség fiatalok számára Indiában

Németország – Tízévnyi lehetőség fiatalok számára Indiában

#Szalézi világ 2026-08-12, Szerda

Egy különleges jubileum, amely a gyakorlatban megvalósuló nemzetközi fejlesztési együttműködést ünnepli: a német tesztgépgyártó „ZwickRoell SE” és a..

 A Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye karizmájának forrásánál

A Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye karizmájának forrásánál

#Szalézi világ 2026-08-05, Szerda

Augusztus 5-én emlékezünk a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének (FMA) alapítására. Ebből az alkalomból Chiara Cazzuola generális anya üzenetet..

Olaszország – „A missziós élet csodálatos” - Crisafulli atya „jóéjszakátja”

Olaszország – „A missziós élet csodálatos” - Crisafulli atya „jóéjszakátja”

#Szalézi világ 2026-08-05, Szerda

A tanácsosok továbbra is jóéjszakátokat intéznek a Szent Szív közösség tagjaihoz a szalézi rendfőnökségen. Július 31-én este Jorge Mario Crisafulli atya,..

Olaszország - A kánai menyegző kulcs a megelőző módszer megértéséhez

Olaszország - A kánai menyegző kulcs a megelőző módszer megértéséhez

#Szalézi világ 2026-08-03, Hétfő

Az Olaszország–Közel-Kelet Régió Szalézi Munkatársainak Egyesülete 5. találkozójára a múlt hétvégén, 2026. július 31. és augusztus 2. között került..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Mintegy 400 000 menekültről gondoskodnak a szaléziakNemzeti összetartozás napja Nyergesújfalun, kazincbarcikaiakkal >