Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Egy amerikai Malawiban

Egy amerikai Malawiban

Egy amerikai Malawiban

2014-12-02 Kedd   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Robert Malusa testvér amerikai szalézi misszionárius, aki a 144-ik missziós csoporttal érkezett tavaly Lilongwébe, a dél-afrikai Malawi Köztársaság fővárosában levő szalézi misszióba.

 

 

Robert Malusa Long Islandról származik, jó munkája volt az USA-ban, tanárként dolgozott egy iskolában. Volt háza, csónakja, motorkerékpárja, gépkocsija…és még sok mindene ezek mellett. Minden évben elment egy rövidebb missziós útra, amelyeket nagyon élvezett, de egy idő után úgy érezte, többet akar tenni. Elhatározta, hogy mindezt maga mögött hagyva a szegény fiatalokat fogja szolgálni. Lenyűgözte Afrika. 2003-ban először világi misszionáriusként dolgozott a szaléziakkal Sierra Leonében, mint angoltanár, majd egy iskola építését felügyelte, végül 2005-ben belépett a szalézi rendbe. A novíciátusban már az első napon azt mondta: én misszionárius akarok lenni. 2012-ben tett örökfogadalmat, mint szalézi testvér. 2013-ban elvégezte a misszionárius kurzust és elöljárói Malawiba küldték.

 

Robert testvér még tavaly ellátogatott a New Rochelle-i Szalézi Missziós Irodába és mesélt a Lilongwe-i szalézi iskola szükségleteiről. Elmondta, hogy az az álma, hogy egy könyvtárat hozzon létre az ott tanuló gyerekek számára. Válaszul erre, a Missziós Iroda egy szállítmány iskolai felszerelést küldött Lilongwébe, Malusa testvér állomáshelyére: asztalokat, bibliákat, tankönyveket, kézikönyveket, és egy könyvtárnyi egyéb könyvet.

 

Az adományozott köteteket elsősorban a testvér otthoni plébániájáról, a Bayville-i (USA, New York állam) Szt. Gertrúd plébániáról küldték, ahol megszervezték a könyvek elszállítását is. Sokan mások is vásároltak könyveket a testvér kívánságlistájáról, amelyet az interneten is közzétett, és elküldték a gyerekeknek. A larchmonti (NY) Szent János és Pál plébániáról számítógépek érkeztek és újabb könyvek. Őket Dominic Tran atya értesített a lehetőségről. A Segítő Szűz Mária Akadémia Észak Haledonból (New Jersey állam) iskolai asztalokat és székeket adományozott, a New Rochelle-i tartományfőnökségről pedig könyvespolcokat küldtek.

 

A konténer az adományozott iskolai felszereléssel augusztusban hagyta el New York kikötőjét. Viszontagságos utazás után a szállítmány nemrég érkezett meg Lilongwebe. Robert testvér ezt írta Mark Hyde atyának a Missziós Irodába: „Nos, a konténer megérkezett! Köszönjük mindenkinek, aki segített, hogy ez megtörténjen! Az iskola annyira boldog ezekkel az íróasztalokkal, hogy el sem hinnétek! Most szétválogatjuk az összes könyvet, ami eltart egy kis ideig, de remélem, hogy a könyvtárat hamarosan megnyitjuk. Imádkozzatok értünk.”

 

– Mit adhat egy amerikai szalézi misszionárius az afrikai fiataloknak? – tették fel a kérdést Robert testvérnek.
– Meg tudom velük osztani azt a gondolatot, hogy a technológia, a jólét, és mindaz, amiről a világ azt hiszi, hogy az Egyesült Államokban a legmagasabb szinten van, nem a boldogság kulcsa. Elmondhatom nekik, hogy azzal is boldogok lehetnek, amijük van, mert a boldogság belülről jön. És ami igazán számít, az a kapcsolat Istennel és a testvérekkel. Ezt a saját életemből tanultam meg. Mielőtt szalézi lettem volna, nagyon sok mindenem volt és nagyon sok mindent csináltam, de nem voltam igazán boldog.

 

 

ANS – Lilongwe/FindYourMission/Szaléziak.HU

 

 

 

A kategória cikkei

Madagaszkár – Madagaszkár szívében, ahol a misszió élő jelenlét

Madagaszkár – Madagaszkár szívében, ahol a misszió élő jelenlét

#Szalézi világ 2026-09-17, Csütörtök

Jelenleg Luca Barone atya, a torinói Valdoccóban található „Missioni Don Bosco” szalézi missziós iroda elnöke Madagaszkáron tartózkodik, Afrika keleti..

Belgium – Don Boscó ihlette négy új kerékpárút

Belgium – Don Boscó ihlette négy új kerékpárút

#Szalézi világ 2026-09-17, Csütörtök

2026. szeptember 30-án a Don Bosco Vlaanderen & Nederland felavatja első hivatalos kerékpárútjait. Limburg tartomány három igazgatója egyesítette erőit, hogy..

India – Kihirdették a rendfőnök Innovatív Szolgálati Díját 2026-ban

India – Kihirdették a rendfőnök Innovatív Szolgálati Díját 2026-ban

#Szalézi világ 2026-09-15, Kedd

2026-ban a Delhi Szalézi Tartomány nyerte a rendfőnök Innovatív Szolgálati Díját a „Téglaégető kemencéktől a fényes jövőig: Életek átalakítása az..

Olaszország - 15 új szalézi misszionárius kezdte meg felkészülését

Olaszország - 15 új szalézi misszionárius kezdte meg felkészülését

#Szalézi világ 2026-09-15, Kedd

Hivatalosan is elkezdődött a „Germoglio kurzus 2026”; ez az új szalézi misszionáriusok orientációs és közvetlen felkészítő programja indulásuk előtt..

A FLASH magazin az integrál ökológiára összpontosít

A FLASH magazin az integrál ökológiára összpontosít

#Szalézi világ 2026-09-14, Hétfő

A FLASH – az Ifjúságpasztorációs Szektor által kínált animációs jegyzetek – legújabb száma, amely idén szeptemberben, a teremtés időszakában jelent..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Az európai szalézi régió tartományfőnökeinek találkozójaAdventi út QR-kóddal >