Főoldal / Egyház / Tiszteletreméltóvá nyilvánították Don Bosco jótevőjét

Juliette Colbert Falletti di Barolo márkiné (1786. június 26. – 1864. január 19.) egyike volt a tizenkilencedik századi Torino legkarizmatikusabb női alakjainak. Karitatív személy volt, akit különösen a szegény körülmények között levő lányok, börtönben élő nők sorsa érintett meg. Ő maga is különböző karitatív intézményeket alapított és szoros kapcsolata volt sok híres emberrel, Carlo Alberto királytól kezdve Cavourig, Silvio Pellicótól Don Boscóig.

Vendéeben született (Franciaország), a Maulévrier kastélyban. Az 1790-es években a család Hollandiában, Németországban és Belgiumban élt, majd az 1800-as évek elején visszatért Párizsba, ahol Juliette sokszor megfordult a királyi udvarban. Itt ismerte meg jövendőbelijét, Carlo Tancredi Falletti di Barolo márkit, egy torinói nemest, akihez 1807-ben feleségül is ment (férje már szintén jó úton halad afelé, hogy boldoggá avassák).

A pár 1814-ben visszatért Piemontba és végérvényesen letelepedett Torinóban. Nagyon gazdagok voltak, de nem lehetett gyerekük. Úgy döntöttek, hogy sajátjaikként örökbe fogadják Torino szegényeit, a városét, amely akkoriban vonzotta a vidéki bevándorlókat. Torinóban abban az időben sok nagyság munkálkodott, mint például Cottolengo, Cafasso, Don Bosco, Faa di Bruno és velük együtt a di Barolo házaspár is.

1938-ban di Barolo márkiné elvesztette szeretett férjét, így egyedül kellett folytatnia karitatív munkáját. Iskolákat, árvaházakat, óvodákat létesített, menedéket a leányanyáknak és otthont a fogyatékkal élő gyermekeknek.

Kezdetben saját jótékonysági intézményeiben szívesen látta Don Bosco oratóriumát is, először a Menedékben, majd a Szent Filoména Kis Kórházban (1844 októberétől 1845 májusáig). Az idő, amit a márkiné leánynevelő intézeteinek lelki igazgatójaként töltött, ugyan rövid volt, de kitörölhetetlen nyomot hagyott Don Bosco lelkében. A márkiné, őszinte és mély hitével, erős személyiségével és gyakorlatiasságával segített Don Boscónak, hogy ne rugaszkodjon el túlságosan a földtől; hogy olyan pedagógiai rendszert fejlesszen ki, amelyet áthat a szeretet, a tolerancia és a türelem; hogy tanúságot tegyen hitéről és teljes bizalommal legyen az őrangyalok, Mária, valamint hűséggel a pápa iránt.

A márkiné mindig nagy tisztelettel volt Don Bosco iránt és támogatta őt és műveit. A levelében, amelyet don Borelnek írt 1846. május 18-án, Don Boscót „jó”-nak írja le, és azt mondja róla: „Nagyon tetszett nekem az első pillanattól kezdve, a valódi szent lelkek egyszerűségét és összeszedettségét tapasztaltam nála.” Női, anyai érzékkel megérezte, hogy Don Bosco egészsége veszélyben van, mert elfáradt a rengeteg oktatási és lelkipásztori munkában. Miután utjaik elváltak, továbbra is támogatta Don Boscónak a fiúk között végzett munkáját, segítve őt, hogy megőrizze ennek jellegzetességeit.

Juliette és Carlo Tancredi modellje a tökéletes házastársi közösségnek. Felhagytak minden arisztokratikus büszkeségükkel, hogy keveredjenek a szegényekkel, és a társadalom átalakulása során arra összpontosítottak, hogy igazságot szolgáltassanak ott, ahol arra a leginkább szükség van.

ANS – Vatikán/Szaléziak.HU