Főoldal / Szalézi világ / India - A szalézi, aki Kalkuttai Szent Teréz gyóntatója volt

Emeljünk ki most egy személyt, Kalkuttai Szent Teréz gyóntatóját, Rosario Stroscio szalézi atyát.

Vajon milyen bűnöket kellett meggyónnia Teréz anyának?

„Mindannyian bűnösök vagyunk. Don Bosco, aki nekünk, szaléziaknak az atyánk, egy hatalmas szent volt - képes volt meggyógyítani a haldoklókat, vagy ha akarta volna, megölhette volna a legegészségesebbeket is -, mégis elment gyónni minden héten. Teréz anya ritkábban érezte ezt az igényt, és bizalmasan megosztott velem olyan dolgokat, amelyekről nyilván tudta, hogy csak az Úr tudhatja meg. Angolul beszéltünk, mert soha nem tanult meg olaszul.

De ezt az esetet elmondhatom: amikor egy alkalommal Teréz anya úgy érezte, közel a vég, Kalkutta érseke küldött értem, hogy adjam fel neki a betegek kenetét, mert fél a haláltól. Reszketett. A halál szörnyű mindenki számára. Még ő is félt, a szent, aki ezer nincstelen elhagyatottat látott már meghalni, és olyan biztos volt a túlvilág létezésében, mint amilyen biztos volt benne, hogy a nap felkel és lenyugszik minden nap. Nem kellett volna félnie, mégis szorongott. Felzaklatta, hogy meg kell jelennie Isten előtt. A gyönyörű a dologban az volt, hogy ezúttal mégsem halt meg...”

Egy olyan országban, ahol egy kicsit több az öntudat, mint a mai Olaszországban, Rosario Stroscio atya nemzeti hős lenne. Az utolsó, vagy az egyik utolsó élő, és még aktív katolikus misszionárius Indiában, amely már régóta lezárta határait a misszionáriusok előtt. A nővérek úgy beszélnek róla, mint egy szentről. Teréz anya utóda, Mechthild Pierick, münsteri német nővér, aki Kalkuttában felvette a hindu Prema nevet, azt mondja: „El kell menni, és meg kell őt látogatni, amíg lehet, hiszen csaknem 94 éves, és biztosan rendkívüli történeteket tudna elmondani. Itt él a közelben, a templomban, amelyet a mocsár lecsapolása után építtetett.”

Stroscio Rosario atya szicíliai, az Etna lejtőiről, Furnariból való. Az egyik szemére szinte vak, de még nem vesztette el egy hajszálát sem! Erőteljes az ölelése és éles a humora. A templomban, ahol szolgál, élete két legfontosabb szentjének szobra látható: Don Bosco és Teréz anya, akinek a barátja és gyóntatója volt több mint fél évszázadig. A szaléziak építettek itt egy focipályát, az egyetlent a környéken, ahol a gyerekek a fűben játszanak mezítláb, nem a köveken.

„1939-ben érkeztem Indiába, 17 éves koromban. Szicíliában láttam a misszionáriusoknak, akik Szent Tamás nyomdokain elvitték az evangéliumot a hitetlenek földjére. Történeteket meséltek a trópusi betegségekről, megtérésről, üldözésről. A misszionáriusok voltak ifjúságom hősei. Úgy döntöttem, hogy én is közéjük állok. Anyám tudta, hogy soha többé nem találkozunk, és kétségbeesett, hogy elveszíti még egy fiát; az elsőszülött fia, József meghalt, utána születtem én, és még négy lánya született. Nápoly kikötőjéből futottunk ki a Conte Biancamano fedélzetén, amely tíz nap múlva elvitt minket Bombayba, a Szuezi-csatornán, a Vörös-tengeren és az óceánon át. Szegények voltunk, de nagyon boldogok.”

„A britek néhány ezer katonát állomásoztattak Indiában, akik szinte mind indiaiak voltak. Egy politikai remekmű! Mivel a hindukat nehéz volt megtéríteni, elindultunk a kaszton kívüliek falvaiba, ahol törzsi animista vallású népesség élt. Volt úgy hogy, hogy éjszaka nagyon óvatosnak kellett lenni, mert a környéken még voltak tigrisek.”

A kereszténység egy bonyolult vallás: a Szentháromság, a test feltámadása... ezt hogy magyarázták el a bennszülötteknek?

„A kereszténység csak azoknak nehéz, akik túl sokat tanultak. A feltámadást, a lélek halhatatlanságát, Isten puszta jelenlétét a szentostyában – amiről úgy tűnt, hogy nehéz lesz elmagyarázni, ezt itt mind nyilvánvalónak tartják. Az első hónapban húszan megkeresztelkedtek. Jézushoz lassan, fokozatosan mindenki eljön.”

„1940. június 10-én Mussolini hadat üzent a briteknek. Ugyanezen a napon elvittek egy Darjeelinghez közeli fogolytáborba. 1942. december 4-én átkerültem Deolibe, Rajasthanba. Mindig nagy tisztelettel bántak velünk, de márciusban a sivatagban ott már közel 50 fok van, és amikor a rabok haldokolni kezdtek, átköltöztettek bennünket a Himalája lábánál levő Dehradunba. Csak 1944 novemberének végén szabadultunk ki, ekkor folytatni tudtuk a küldetésünket. Emlékszem az éjszakára 1944. augusztus 15-én: a függetlenség, India és Pakisztán szétválása, a mészárlások hinduk és muzulmánok között; az emberek ünnepeltek, és közben folyt a vér. Emlékszem, amikor a hírek érkeztek Gandhi haláláról. Az országon egy fájdalomhullám vonult végig. Be kell vallanom, hogy Teréz anya nem osztotta a Gandhi mítoszt. Nem azt mondom, hogy egy félmeztelen fakírnak tekintette őt, mint Churchill, de nem érdekelte a politika.”

„Először a kalkuttai székesegyházban láttam őt, 1948-ban, amikor engedélyt kapott, hogy elhagyja a kolostort, és a szegénynegyedben éljen. Lelki igazgatója, a belga jezsuita Van Exem aznap szinte megvetéssel bánt vele, és ő alázatosan tűrte, nem lázadt, nem mondott semmit. Úgy volt, hogy aznap én prédikálok az apácáknak. Teréz anya nagyon intelligens volt és nagy tehetsége volt a nyelvekhez. Nagyon egyszerű volt. És kedves volt a mosolya. Rokon lelkek voltunk: én megértettem őt, és tudtam, hogy ő is megért engem. Meglátogattam a cellájában: egy priccs volt benne, egy asztal, egy pad és feszületek mindenhol. Kereste Jézus arcát másokban, és rátalált a haldoklók, a fogyatékkal élők, az árvák, a bebörtönzöttek, a megerőszakolt nők arcában. Azt akarta, hogy a sírjára virágszirmokból azt írják: „Én nem tettem semmit, mindent Ő tett.”

„Támadták, mert elítélte az abortuszt. Sokan bírálták ezért, de lehetetlen volt továbbra is közömbösnek maradni. Egy nap egy amerikai újságírónő jött interjút készíteni vele, előítéletes volt és elfogult. Nem volt hajlandó levenni a cipőjét és mezítláb lenni. Tűsarkú cipőjének hangja visszhangzott a kolostorban. Teréz anya úgy fogadta, hogy éppen a férgeket tisztogatta egy haldokló szerencsétlen testéről, akit nem sokkal korábban az utcasarokról hozott be. Felnézett, meglátta, és azt mondta: „Kérem, legyen türelmes, az én koromban már nem látok jól. Tudna esegíteni nekem?” A riporternő könnyezve omlott a lábai elé. Teréz anya megérintette a szívét. Tényleg egy szent volt.”

Tudja, hogy mit ír a Wikipedia önről?

„Wiki mi?”

Digitális enciklopédia, amely azt állítja, hogy ön egy ördögűző. És amikor az érsek önért küldött, valószínűleg gyakorolta az ördögűzést Teréz anyán, akit, mint más szentet is, megkísértett egy démon.

„Feladtam neki az utolsó kenetet és imádkoztam vele, érte. Ez volt 18 órakor. Teréz anya úgy érezte, egy kicsit jobban van, és csodával határos módon meggyógyult. Ez volt 1997-ben, akkor már 87 éves volt. Néhány hónappal később meghalt. Többször sajnos már nem tudtam meglátogatni a betegágyánál.”

Részletek Aldo Cazzullo interjújából, amit 2015 októberében készített a Corriere Della Sera számára 

www.corriere.it/Szaléziak.HU

P. Stroscio Rosario SDB

Olasz szalézi misszionárius Indiában, 1922-ben született a szicíliai Furnariban. Kolkata Szalézi Tartomány tartományfőnöke volt 1967-72 között. Ellentmondásos alakká vált a missziós munka során Maliapotában (Nadia körzet), amikor a kormány koholt vádak alapján ki akarta utasítani az országból. Teréz anya közbelépett, és kérte a kormányt, hogy engedjék át neki őt, mint a Prem Dan Tengrában dolgozó nővérek lelkészét, ahol egy nagy rehabilitációs központot vezettek TBC-s betegek számára. A hatóságok engedtek a kérésnek, visszavonták a most 94 éves Stroscio atya kiutasítását, aki 1979 óta a gobrai Auxilium szalézi plébánián szolgál.

A szaléziak első jelenlétüket 1925-ben alapították Kolkatában, 1974-ben kezdték meg a munkát az Auxilium plébánián, amely ma talán a legnagyobb plébánia Kolkata nyomornegyedében, több misézőhellyel, ilyen többek között a Motijheel nyomornegyed kápolnája, ahol Teréz anya kezdte szolgálatát a város utcáin.

Kalkutta érseke, Henry Sebastian D'Souza arra kérte Rosario atyát, hogy imádkozzon az 87 éves Teréz anya felett, akit kórházban kezeltek szívproblémákkal. Teréz anya álmatlanságban szenvedett és furcsán viselkedett. Az érsek szerint az orvos azt mondta, hogy nem talál orvosi okot az álmatlanságra, és arra gondolt, hogy talán az ördög támadta meg. Miután Stroscio atya imádkozott felette, Teréz anya megnyugodott és békésen elaludt. Ez 1997-ben volt.