Főoldal / Szalézi világ / Margit mama 160-ik égi születésnapja
Margit mama 160-ik égi születésnapja
2016-11-25 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
megemlékezés • évforduló • Margit mama •
Margit mama, azaz Margherita Occhiena, Don Bosco édesanyja 160 éve, 1856. november 25-én, 68 éves korában tért meg Teremtőjéhez.
Az első személyiségalkotó elem, ami mély nyomot hagyott Bosco János lelkében (amint az az emberi személyek legnagyobbik részénél történni szokott), az anyjától kapott szeretet volt.
Amikor atyja, Ferenc meghalt, János még nem volt két éves. Margit mama huszonkilenc volt. Eléggé fiatal a terhek viselésére (három fiú, a félig béna, karosszékhez kötött anyós, a házikó és a túléléshez alig elégséges szántóföldek). De nem sok időt töltött azzal, hogy saját magán siránkozzék. Feltűrte ruhájának ujjait és nekilátott a munkának. A nehéz munkák (szántás, aratás, kapálás a szőlőben) tönkre tették kezeit. De tönkretett kezeivel is kedvesen tudta simogatni fiacskáit. Mert ha dolgozó nő volt is, legfőképpen megmaradt fiai anyjának.
Kedvességgel és határozottan nevelte fel őket. Margit mama megtalálta magában azt az ösztönös egyensúlyt, amellyel egyesíteni és váltogatni tudta a nyugodt határozottságot és a derűs kedvességet. Nagyon kedves anya volt, de energikus és erélyes is. A fiai tudták, hogy a "nem" nála "nem" volt. És hiába volt minden szeszélyük, nem változtatta meg nézetét. Ez az egyszerre erélyes és derűs szeretet az első érték, ami rányomja bélyegét Don Bosco személyiségére, s ami biztos cselekvési alap marad benne. Ő nem tapasztalhatta meg közvetlenül, mit jelent egyidejűleg az édesapa és az édesanya szeretetében élni. Az ő számára egyazon forrásból fakadt az édesapai s az édesanyai szeretet. S ő, Don Bosco, mégis tudott a hiteles szülői szeretet forrásává lenni növendékei számára: tudta őket szeretni egyszerre és felváltva megfontoltan határozottan és derűsen vidáman, atyai és anyai szeretettel. Azt akarta, hogy a szaléziak is ilyenek legyenek.
A második elem, amelyet Bosco János az anyjától szív magába, úgyhogy az rendes magatartási formájává lesz, a munka. Margit mama dolgozik és a maguk módján a fiai is segítenek neki.
"Isten lát téged" - Margit mama leggyakoribb szavai. Ha látja, hogy fiaik nekilódulnak, hogy fussanak egyet a szomszédos réteken, ezzel engedi el őket: "Ne feledjétek, hogy Isten lát benneteket." Ha látja, hogy bosszúsak vagy hazugságra készülnek, hogy valami kellemetlenségből kiverekedjenek: "Ne feledjétek, hogy Isten látja gondolataitokat is."
Ám nem valami csendőr-forma Isten-képet alakít ki gyermekei lelkében. Ha az éj csendes s az égbolt csillagos, miközben a küszöbön levegőznek, azt mondja: "Isten alkotta meg a világot s rakta fel az égboltra a sok csillagot." Ha a rétek tele vannak virággal, ezt rebegi: "Mennyi szép dolgot teremtett számunkra az Isten." Az aratási s a szüreti munkák után, miközben megpihennek, azt mondja: "Mondjunk köszönetet az Úrnak. Jó volt hozzánk. Megadta mindennapi kenyerünket."
A zivatar s a jégeső után is, amely elvert mindent, az anya szava gondolkodásra int: "Az Úr adta, az Úr elvette. Ő tudja miért. De ha rosszak voltunk, gondoljuk meg, hogy Istennel nem lehet tréfálni."
Így tanulja meg János az anyja, a testvérei, a szomszédok mellett meglátni egy másik személyt, az Istent. Ezt a nagy személyt. Aki láthatatlan, de aki mindenütt jelen van. De Margit mama számára "az Isten iránti érzék" nem rekedt meg itt. Ha valaki súlyos beteg volt a szomszédos házakban, érte jöttek és felkeltették Margitot. Tudták, hogy nem fogja elutasítani a segítségnyújtást. Ő pedig felkeltette valamelyik fiát, hogy elkísérje. Azt mondta: "Szeretetet kell gyakorolnunk valakivel." "Szeretetet gyakorolni": ezzel az egyszerű kifejezéssel olyan "értékeket" foglaltak össze azokban az időkben, amelyeket ma nagylelkűségnek, másokért vállalt fáradozásnak, altruizmusnak, szolgálattevésnek hívunk.
A szeretetet Becchiben nem filantrópiából vagy érzelemből gyakorolták, hanem Isten iránti szeretetből. Az Úr otthonos volt a Bosco családban. Vagy koldusként ment oda, hogy meleg levest kérjen, vagy annak képében, aki a csendőrök elől menekült, mert nem akart megjelenni a sorozáson, vagy annak az öregnek a képében, aki szégyellt alamizsnát kérni nappal s azért este ment, mikor már besötétedett, hogy elvigye edényét.
Egy ilyen anya nyomdokain Don Bosco nemcsak nevelni törekszik majd, hanem nevelődni is övéi által: ez a valódi és nagy nevelő védjegye, mert magába sűríti a szeretetet, a megbecsülést az ifjak iránt, a bizalmat, az őszinteséget, a jellemességet, az eleve elrendelő akarat feltétlen hiányát a nevelttel szemben, hanem személyiségének legteljesebb tiszteletbentartását.
Amikor Don Boscót pappá szentelték, sokan baráti megmozdulást tettek egy közös cél érdekében: odahatni, hogy a fiatal Don Bosco "jó állást" kapjon, annyira jót, hogy biztosítva legyen számára az illő stipendium, egy kényelmes karriernek a kezdete. Ez akkoriban normális volt és senkit se botránkoztatott. A jó állással annyi pénzhez akarták juttatni az új papot, ami kárpótolhatta volna őt magát és a családját is az addig vállalt áldozatokért. Egyedül Margit mama - az az asszony, aki kénytelen volt mindig fogához verni a garast, hogy a mérleg fel ne boruljon - emlékeztette fiát kemény szavakkal: "Ha gazdag leszel, be nem teszem többé lábamat a házadba." Ennek az 53 éves asszonynak az állásfoglalása olyan mélységről és bölcsességről tesz tanúságot, ami bámulatba ejt. A földet túrta és hetente egyszer jutott csak templomba, de ez a családanya megértette a piemonti egyház, a piemonti papság krízisét: és egyben a modern kor még kiterjedtebb krízisét, amely itt vette kezdetét. Megértette, ha nem is részleteiben, de azért teljesen. Az írástudatlan Margit mama megsejtette a mi korunk még kiterjedtebb krízisét is, amely akkoriban kezdődött, s amelyben most nyakig benne ülünk. A maga falusi józanságával sokat megsejtett ezekből a dolgokból.
Margit 1846-ban, most már idős asszonyként, elfogadja fia, Don Bosco meghívását, hogy Torinóba jöjjön és segítsen neki az oratóriumban. Ekkor lesz az oratóriumi gyermekek számára is „Margit mama”. Bölcsessége, vele született nevelői készsége megalapozza Don Bosco pedagógia módszerét, keze munkája, hite és imádsága segíti életre a kezdeti nehézségek között az oratóriumot, ő bábáskodik a Szalézi Társaság születésénél is. Egidio Viganò korábbi rendfőnök így írt róla: „Margit mama hősies átköltözésével Valdoccóba egy ugyanolyan stílusú családi légkör alakult ki a fiúk számára, mint abban a családban, ahonnan a megelőző nevelési módszer lényege ered. Annyi hagyományunk áll kapcsolatban vele! Don Bosco tapasztalata az volt, hogy személyiségének a fejlődése alapvetően a Becchi-beli családjában uralkodó rendkívüli önátadó és jóságos hangulatban gyökerezik, és meg akarta ismételni ennek legjellegzetesebb tulajdonságait a valdoccói oratóriumban a szegény és hátrányos helyzetű fiúk között.”
Margit mama halálának napján a Szalézi Családban a szaléziak elhunyt szüleiért imádkoznak az egész világon.
Szaléziak.HU
(Részletek Teresio Bosco: Lelkigyakorlat Don Boscóval című művéből)
