Amióta a rendfőnök a 2024-es etrenna középpontjába helyezte azt a nagyon híres álmot, amelyet Don Bosco kilenc-tíz évesen álmodott, mindenhol beszélnek és beszélni fognak róla. Felmerül az igény annak meghatározására, hogyan kell olvasni az álmot, és mik az olvasás kritériumai. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy néhány történeti-nyelvészeti tényezőt kínálnak nekünk benne.
Négy olvasási kritérium
Abból, ahogyan Don Bosco általában használja az írásos tanúságtételeket, könnyen elképzelhető, hogy még ennek az 50 évvel korábbi álomnak az elbeszélésében is későbbi élményeket vetít előre.
Ebben a konkrét esetben egy bizonyos terminológia is segítségünkre van az ilyen álmok előfordulásának helyeire és időpontjaira vonatkozóan. Az 1824-es álom "nagyon tágas udvara", az 1844-es álom "bámulatos és magas temploma, zenekar, hangszeres és vokális zene" könnyen eszünkbe juttatja Valdocco leendő rekreációs terét és a ária a Keresztények Segítsége nagy templomát, amelyet néhány évvel azelőtt avattak fel , hogy Don Bosco elkezdte írni az Oratóriumi emlékiratokat.
Ugyanez elmondható például a lelkipásztori tevékenység területéről is: „Megparancsolta, hogy álljak a fiúk élére.” Hogyan is lehetne nem észrevenni, hogy Don Bosco egész életében a gyerekek vezetője volt: amikor "egyfajta ünnepi oratóriumot" szervezett Becchiben, és bár korban és termetben kicsi volt, hihetetlen hatást gyakorolt társaira; amikor diákként Chieriben megalapította „a Vidámság Társaságát”; amikor szeminaristaként papságát a fiatalok szolgálatába állította; amikor Don Cafasso beavatta a bebörtönzöttek közötti apostolkodásba, figyelme spontán módon a büntetés helyén összegyűlt fiatalokra összpontosult; amikor 1844-ben, tanulmányai végén a papi szolgálatot választotta, habozás nélkül bevallotta Don Cafassónak, „hogy a rászoruló ifjúsággal akar foglalkozni".
Ezért a "gyerekek sokaságában, akik szórakoztak... nevettek... játszottak... nem kevesen káromkodtak" és akiket "nem veréssel", hanem "szelídséggel és szeretettel" kellett volna barátjaivá tennie, Don Bosco látta a Generalában sínylődő bebörtönzötteket, a szegény fiúkat, árvák és bevándorlók tömegét, akik munkát keresve kóboroltak Torinóban, a fiatalokat, akiket Valdoccóban gyűjtött össze.
Ugyanígy az „az állatok négyötöde … akik bárányokká váltak”, akik „ pásztorfiúkká változtak, akik felnőve vigyáztak a többiekre”, és akik „szétváltak és máshova mentek, hogy más furcsa állatokat gyűjtsenek, és más juhnyájakhoz vezessék őket" (1841 álma), hogyan lehetne nem meglátni azokat, akik az első valdoccói fiúk közül szaléziakká váltak: Don Rua, Don Cagliero, Don Francesia, Don Bonetti, Don Ruffino stb.?
Abból, amit más elbeszélt „álomról” tudunk, amelyek ránk maradtak, nem vehető biztosra, hogy Don Bosco hűségesen leírta, mi lehetett az álma, és még kevésbé, hogy az álom minden egyes részlet mögött valójában volt egy azonos álomélmény. A későbbi történések és képzetek szükségszerűen elfedték, racionalizálták és gazdagították a megálmodott jeleneteket. Ezért az álomélményhez való hűség helyett inkább egy olyan elbeszéléshez való hűségre lehet gondolni, amelyet hasznosnak tartott a fiatal szaléziak számára, akiknek az álmot szánta és fenntartotta: vagyis bizonyos lelki és pedagógiai tanítások átadására. Röviden, egy funkcionális történet, pontos céllal: átadni egy karizmát, annak hangsúlyozása, hogy a Szalézi Kongregáció Isten műve. Ezt ő maga is megfogalmazta a történet elején: „...szabályként fog szolgálni a jövőbeli nehézségek leküzdéséhez, levonva a tanulságokat a múltból; „arra fog szolgálni, hogy megismertesse, miként maga Isten irányított mindent mindenkor”.
Don Bosco hajlamából, hogy ne absztrakciókhoz folyamodjon, hanem fogalmakat konkretizáljon, a szavak jelentésével játsszon, sugallja, felidézze, javaslatokat tegyen hallgatóinak vagy olvasóinak, az egész álomban a legértékesebbnek az az üzenet tűnik, amelyben Don Bosco világossá teszi, hogy álmában észlelte. Valójában Don Boscónak, aki akkorra már megszokta, hogy az oratóriumában színházi előadásokon vegyen részt – némelyiket ő maga találta ki –, sikerült úgy megírnia az álmát, mintha színházi forgatókönyv lenne, annyira gazdag az ilyen művészet által megkívánt számos szcenikai elemben. A szereplők közötti szövegváltások és bizonyos helyzetek vagy színpadi mozdulatok könnyebben közvetítenek nevelési és erkölcsi üzeneteket a néző-olvasó felé, mint a szemléltetések és az elméleti megbeszélések. Következésképpen ábbra is az álom magjának azonosítása a fontos; a többi, ennek az élménynek a körvonalai, az egyes részletek, Don Bosco későbbi gazdagításai sokkal célzatosabban, kreatívabban olvashatók.
Végül egy különleges megjegyzés. Életét egy álom követte nyomon: ez a kifejezés, amely olvasható, különböző nyelvekre lefordítva könyvekben, füzetekben, színházi előadásokban, televíziós drámákban, weboldalakon, oratóriumi videókban. A kifejezés nem lehet elfogadható abban az értelemben, hogy Don Bosco egész életében volt egy út, amely ki volt előtte kövezve, amelyet egyszerűen követnie kellett, hogy elérje a végső célt. Az övé inkább egy akadálypálya volt, amelyet áldozatok, munka, szenvedés, bizonytalanságok, álmatlan éjszakák árán győzött le; fájdalmas döntéseket kellett meghoznia az életében, vagyis sok igent és ugyanannyi nemet kellett kimondania.
Maradjon földműves vagy tanuljon? Legyen ferences vagy belépjen egy szemináriumbaElmélyülni a teológiai tanulmányokban vagy a szemináriumi tanulmányokra szorítkozni? Lelkipásztorkodjon a lelkek gondozásában, vagy gazdag fiatalembereket korrepetáljon? Hittérítő egy kongregációban vagy misszionárius a hitetlenek között? A Barolo Művek fizetett káplánja vagy nincstelen nevelő és utcagyerekek plébánosa? Arról nem is beszélve, hogy milyen könnyű kísértés volt feladni a megkezdett munkát, tekintve a kor nagyon veszélyes politikai pillanatait (a híres "negyvennyolcas"), a helyi egyházi és a pápai szférában tapasztalható ellenségeskedésekre, a folyamatos csődveszélyre, az elkerülhetetlen oktatási és a hivatásbeli csalódásokra, a politikai-intézményi problémákra Msgr. Caglieróval Patagóniában…
A Szalézi Kongregáció megalapítására és elindítására irányuló felhívásának útja tehát sokkal összetettebb és bonyolultabb volt, mint azt kilencéves kori álom sugallná.
Összefoglalva:
Don Bosco életének a kilencéves kori álmából kiinduló elolvasása megtehető, mert az álom létezett, sok részlettel kiegészítve később ő maga mesélte el nekünk, de nincs benne minden: életének mozaikjából sok más darab hiányzik, mint például a kor eseményei, a helyzetek, amelyekben találta magát, az életében részt vevő emberek, működésének "sikerei" és "kritikái"... Ha a teológiai és pedagógiai adatokat átminősítjük mindenre kiterjedő karizmatikus kritériummá, fennáll annak a veszélye, hogy jelentősen átértelmezzük a történelmi tényt, amely Don Bosco emberi és spirituális történetében megkerülhetetlen szerepet játszott. Az álom tehát, ha jól értelmezzük, karizmatikus legitimitás forrása lehet a Szalézi Család tagjai számára; de Don Bosco története valami más marad.
Francesco Motto – Bollettino Salesiano/Szaléziak.HU
