Főoldal / Szalézi világ / A fiataloknak ma mindenekelőtt tanúkra van szükségük - interjú a rendfőnökkel
A fiataloknak ma mindenekelőtt tanúkra van szükségük - interjú a rendfőnökkel
2024-02-01 Csütörtök | #Szalézi világ
Don Bosco ünnepére emlékezve Ángel Fernández Artime bíboros, a szaléziak rendfőnöke a vatikáni Szent Péter-bazilika előtt interjút adott Fabio Marchese Ragona újságírónak, a MediaSet csoportból. A beszélgetés során olyan témák kerültek előtérbe, mint a fiatalok, a rend, Don Bosco, az Egyház, a laikusok szerepe, a tanúságtevő élet, a saját szalézi hivatásának története... stb. Az interjút 2024. január 28-án, vasárnap sugározta a TGCOM24 olasz tévécsatorna, a "Stanze Vaticane" (A Vatikán szobáiból) rovat részeként.
Ki lenne ma Ángel Fernández Artime, ha nem ismerte volna meg a szaléziakat?
Ha nem ismertem volna a szaléziakat, halász lettem volna, mint az unokatestvéreim vagy az apám. Ez volt a jövőm. De miután, hála a szaléziaknak, többet tanulhattam, úgy gondoltam, hogy orvos leszek. Annyira megtetszett az orvostudomány; arra gondoltam, hogy a főiskolai tanulmányaimat is ebben az irányban kezdem el. De aztán Isten rejtélye, amitől valami különlegeset érzel a szívedben... Emlékszem, hogy már főiskolai tanulmányaim megkezdésekor úgy éreztem, beszélnem kell erről a szüleimmel. És a válasz, amit nem tudok csak Isten közvetítésének tekinteni, ez volt: „Fiam, ez a te életed. Ha ez boldoggá tesz, menj!". Ennyi volt az egész mérlegelés.
Szóval végül a „fiatalok halásza” lett!
Nem tudom, így lehet-e nevezni! De minden bizonnyal mindig is nagyon boldog voltam a fiatalok körében. És nem akarom azt mondani, hogy ez mindig nagyon könnyű… mint egy buli… minden nap. De be kell vallanom, hogy sok okot találtam az örömre, az ösztönzésre, hogy megosszam az életemet a fiatalokkal. A legkorábbi ifjúsági csoportok, akiket elkísértem, már maguk is szülők. De azok a rendkívüli emlékek, amelyeket velük együtt átéltem, frissen élnek az emlékezetemben.
Hogyan zajlik az új élete bíborosként?
Nem tudom, lehet-e ezt "új életnek" nevezni. Ahogy a Szentatya jelezte nekem, még van néhány hónapom rendfőnökként, mielőtt megkapom az általa megfelelőnek ítélt megbízatást. Nagy kongregáció vagyunk, és a főelöljáró nem tűnhet el minden második nap valamiért. A Szentatya tisztában van ezzel, ezért megkért minket, hogy hívjuk össze az Egyetemes Káptalant, és utána beszélünk a többiről. Így egyelőre folytatom az életem szaléziként, rendfőnökként, és sok mindent lezárok. Ugyanakkor a pápai ünnepségek mellett gondosan ügyelek a Megszentelt Élet Intézményei és Az Apostoli Élet Társaságai Dikasztériumának kinevezésére is, amikor Rómában vagyok.
De elmondhatom, hogy lelkesedéssel és derűvel folytatom az életemet, és fenntartom ugyanazt a szolgálati szintet, mint az évek során.
Don Bosco ünnepére tekintettel mondhatjuk-e, hogy a szalézi lelkiség megváltoztatja az Egyház életét?
Nos, nem tudom pontosan így megmondani... De hiszem, hogy nekünk is egyedi módon kell hozzájárulnunk egy olyan összetett valósághoz, mint a mozaik részeinek. Don Bosco örökségének nyomon követése azt jelenti, hogy szívünkben él a vágy, hogy a fiatalokkal legyünk, közöttük legyünk, hogy osztozzunk velük az életük útján, annak nehézségeivel együtt. És nem csak azért, hogy egyszerűen "barátok" legyünk, vagy szájhősködjünk. Mert a mai fiataloknak mindenekelőtt tanúkra van szükségük.
Meg tudja-e értetni magát az Egyház a mai fiatalokkal?
Először is, a mai fiatalok annyira különbözőek és egyediek, még akkor is, ha sok a közös van bennük. Milyen fiatalokról beszélünk? Azokról, akik valóban drámai függőségi helyzetekben élnek? Vagy azokról, akiknek a kis része elment a lisszaboni Ifjúsági Világnapra? Vagy azokról, akik az Egyház oktatási körén belül vannak? Vagy azokról, akik egyszerűen nem akarnak ismerni minket? Az alapvető kérdés: "Mit keresnek ma a fiatalok? És mi, pedagógusok mit teszünk?" Nem hiszem, hogy a mai fiatalok ne akarnának tudni Istenről… még kevésbé, hogy nem keresik az élet értelmét. Ez téves ítélet lenne. Az az igazság, hogy nem várhatjuk el, hogy majd a fiatalok jönnek hozzánk… Kötelességünk elérni őket.
De a valóság az, hogy a fiatalok szerte a világon nyitottak és elérhetőek, ha találnak valakit, aki a nevelőjük, a barátjuk lehet – időnként a saját szüleik is, mert a világ számos részén az apaság és az anyaság nagyon hiányzik...
Az Egyház változik. Lehet-e helyet találni a laikusok számára az egyházi struktúrákban?
Feltétlenül. A kiindulópont a II. Vatikáni Zsinat, ahol egy egész ekkléziológia született, amelyben a laikusok megkapják az őket megillető elismerést és helyet. A Szentatya pedig az elmúlt években végzett szolgálatában megmutatja, hogy a laikusoknak és a nőknek is mindenképpen megvan a helyük, mind a laikusoknak, mind a felszentelteknek.
Szalézi tapasztalatunk szerint laikusok százezrei dolgoznak vagy végeznek önkéntes szolgálatot különböző jelenlétekben szerte a világon. És ma a szalézi misszió elképzelhetetlen lenne ennyi laikus jelenléte nélkül, akik nagy szalézi és keresztény identitással rendelkeznek - ahol vannak keresztények - és mások, saját hitük szerint, de mindig nagy karizmatikus identitással, mint nevelők.
Mik az Egyház álmai a jövőre nézve?
Őszintén meg kell mondanom, hogy teljes összhangban vagyok az álommal, amelyet valósággá válni látok... Az Egyház, a pápánk álmával, aki ma Ferenc pápa, korábban pedig XVI. Benedek volt. Don Boscótól tanultuk meg mi, szaléziak, hogy mindig azt mondjuk: "Éljen a pápa!" Egy olyan Egyházról álmodom, amelyre ha mások ránéznek, azt mondhatják: „Nézzétek, milyen szép, hogy ennyire szeretik egymást! Nézzétek, hogyan keresik az egész emberiség javát!" És mennyire igaz, hogy ez egy nyitott ajtókkal rendelkező, meghallgató Egyház, amely időnként igent tud mondani, máskor pedig nemet, ha tévedünk. Egy Egyház, amely együtt szenved azokkal, akik szenvednek. Egy szabad Egyházról álmodom, amely érdekektől mentes, és elég erős ahhoz, hogy ki tudja mondani azt, amit Jézus nevében nem lehet elfogadni.
És az 1,4 milliárd ember között a pásztorok is Isten népével együtt járják az utat. Ismétlem, amit a rendemben mindig is mondtam, amiért mindig is küzdöttem, és ami akkor is érvényben marad, amikor a Szentatya új szolgálatot akar rám bízni, vagyis hogy nem vagyunk kaszt, nem vagyunk egy elit. Az evangélium nem mond semmit az elitről! A tekintély a szolgálatról szól, és ezen kell elmélkednünk, és ezt kell ismételgetnünk minden nap.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
