Február 12. a gyerekkatonák bevetése elleni világnap. Egy súlyos jelenség, amely minden évben több ezer gyereket akadályoz meg abban, hogy normális gyerekkora legyen. A pápa által már definiált jelenség, a "tragédia" és a "rabszolgaság" még mindig jelentős a világháborúk nagy részében, bár számos nemzetközi eszköz van érvényben, hogy megpróbálja megszüntetni ezt a csapást.
2002 óta február 12-én tartják a gyerekkatonaság elleni világnapot, mely kiskorúaknak a fegyveres konfliktusokban való közvetlen vagy közvetett alkalmazása ellen küzd. Az ENSZ gyermekügyi intézetének, az Unicef-nek legfrissebb jelentése szerint jelenleg 250 ezer gyerekkatona szolgál a világon. Ezeket a gyerekeket állami hadsereg, félkatonai szervezet, vagy felkelő fegyveres csoportok kötelékeiben alkalmazzák, döntő mértékben erőszakos, kényszer-besorozással. Bár az ENSZ minden lehetséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a 18 év alatti gyerekek közvetlenül ne vegyenek részt fegyveres konfliktusokban, tehát nem feltétlenül beszélünk fegyveres katonákról, lehetnek szakácsok, teherhordók, kézbesítők és szex céljára besorozott lányokról.
Ferenc pápa különösképpen is hangos szószolója a gyermekek jogainak, ezért is írta február 12-i twitter üzenetében: „Nagy fájdalmat érzek, ha azokra a gyerekekre gondolok, akiket erőszakkal elszakítottak családjuktól, hogy katonaként vessék be őket. Ez egy igazi tragédia!”
Az Unicef jelentése szerint a világ gyermekeinek egy kilencede háborús konfliktus övezetében él, azaz minden kilenc gyermekből legalább egy, naponta és közvetlenül találkozik a háború embertelenségével, az erőszakkal és a halállal. A legválságosabb övezetek napjainkban Szíria, Mali, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Dél-Szudán. Aggasztóan növekszik a lány-katonák száma, jelenleg is már 40 százalékban vannak jelen. Ezek a gyermekek rettenetes fizikai és pszichés szenvedéseknek vannak kitéve, de mindenekelőtt meg vannak fosztva a gyermekkor lehetőségétől, a játéktól, a gondtalanságtól, a szülői és a családi környezettől és az iskolai művelődés lehetőségétől.
2004 óta több tízezer gyermek hagyta el a fegyveres erőket és csoportokat, ahol korábban harcolt. Annak ellenére, hogy ezek a programok sikereket értek el a gyermekkatonák leszerelésében és a társadalomba való visszailleszkedésükben, körülbelül ugyanennyi, több tízezer gyermek maradt segítség nélkül, vagy önkéntesen nem vett részt a reintegráló rehabilitációs programokban, például a megbélyegzés miatt. Sajnálatos módon az is előfordul, hogy a kormányok egyszerűen nem tudják megadni a szükséges hosszú távú pénzügyi és politikai támogatást, s a kezdetleges sikerek után megakadnak ezek a programok
A lányok konfliktus utáni leszerelése és reintegrálása még aggasztóbb, hiszen őket gyakran eleve kizárják a hivatalos programokból vagy önszántukból nem jelentkeznek. Libériában például 3000 leány vett részt a hivatalos programokban, holott kb. 8000 volt érintett a háborúban, s hasonló a helyzet más országokban is, a részt vevő lányok csupán 15%-a kap segítséget.
Az aggasztó statisztikai adatok ellenére mégis elmondható, hogy az utóbbi években a média és a nemzetközi szervezetek, legfőképpen az ENSZ, felhívták a figyelmet erre az égető problémára, s konkrét lépések sorozata indult meg, s még tart ma is, a gyermekkatonáskodás végleges felszámolására.
A Nemzetközi Büntetőbíróság a 15 éven aluli gyermekek felvételét háborús bűncselekménynek tekinti, míg a Nemzeti Munkaügyi Szervezet a gyermekmunka egyik legrosszabb formájának minősíti. A nemzetközi eszközök tehát léteznek, de gyakran a helyszíni helyzet bonyolultabb. Először is meg kell vizsgálni azokat a társadalmi okokat, amelyek e gyermekek felvételéhez vezetnek: ha erőszakkal felveszik őket, ha önként csatlakoznak a fegyveres csoportokhoz, ha el kell menekülniük a szegénység, az éhség miatt... Csak ezután léphetnek tovább a megelőzési és helyreállítási tevékenységekre. Ezért van szükség a nemzetközi közösség támogatására.
www.vaticannews.va/Szaléziak.HU
