Főoldal / Szalézi világ / A legnagyobb a szeretet - a rendfőnök májusi üzenete
A legnagyobb a szeretet - a rendfőnök májusi üzenete
2020-05-07 Csütörtök | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Kedves barátaim! Olyan időkben írok nektek, amikor mindannyian megdöbbentek és zavarodottak vagyunk. Május hónapra gondolok, az Anyánknak szentelt hónapra. A szalézi világban a közös anyánkra, Máriára, a Keresztények Segítségére bíztuk magunkat a koronavírus járvány fájdalmas időszakában, hozzá imádkozunk, hogy kérje az Úr segítségét és vigaszát mindenki számára ezekben a szörnyű órákban, amikor oly sok ember veszteségével szembesülünk, még ha tudjuk, hogy később más nehézségek is felmerülnek majd, amelyekkel szembe kell néznünk.
De előfordul, hogy oly sok fájdalom, könny és halál ellenére, akár a legfájdalmasabb veszteségek közepette is felfedezzük azokat az embereket, akik "Isten szavának" közvetítői számunkra a hit és erő bizonyságával. Ma úgy érzem, méltatlan, ha a saját szavaimat használom, amikor találkoztam más emberek szavaival, tele hitelességgel és bizonyított hittel – és amikor láttam az „Istennek ajánlottság” igazi tanúit.
Szóval, ma felajánlom nektek ezt az igazi tanúságtételt. Írója névtelen marad, ugyanúgy, mint az érintettek neve és a hely, ahol történt. Olvasva ezt, felfedezzük, hogy mire vagyunk mi, emberek képesek ISTENÉRT.
Nem sokkal korábban veszítette el a férjét. Több mint 23 évig voltak házasok, öt gyermekük volt és gyönyörű családot alkottak. Ma, 50 éves korában a koronavírus elvette tőle a férjét. Az életük elvált egymástól fizikailag, de mostanában egységesebbek, mint valaha.
Minden egy kellemetlen érzéssel kezdődött, az egyik lányuk születésnapján. Meglehetősen magas lázzal ébredt, az influenza tüneteivel, szorulása volt és köhögött, de ezek a tünetek szerinte csak átmenetiek voltak. Az órák múlásával azonban a helyzet bonyolultabbá vált.
Nem voltak légzési zavarai, de szédült. Kihívták a családorvost, hogy meghallgassa a légzését. Ekkor hívták a mentőt, akik bevitték a kórházba.
Eleinte megfigyelés alatt állt. Egyáltalán nem gyanították, hogy ez a koronavírus lehet. Abban az időben nem voltak a szükséges anyagok a COVID-19 teszt elvégzéséhez. Ennek ellenére ugyanazon az éjszakán a kórházban, megelőző intézkedésként, elszigetelték.
Másnap átvitték az intenzív osztályra, ahol tesztelték. Az orvosok azt mondták a feleségének, hogy már nem maradhat vele - haza kell mennie. Röviddel később felhívták, hogy térjen vissza a kórházba, hogy elbúcsúzzon a férjétől, mert kritikus állapotban van.
A pappal érkezett a kórházba, hogy a férje megkaphassa a betegek kenetének szentségét, és búcsút mondjon neki. Ugyanezen a nspon, délután megtudták, hogy a koronavírus-teszt pozitív lett. Ettől a pillanattól kezdve ő és a gyermekeik karanténban voltak otthon, míg a férje a kórházban töltötte az utolsó óráit.
Azt állítja, hogy az egész idő alatt az volt a legnehezebb, hogy nem lehetett meglátogatni, vele lenni és beszélni vele. El volt szigetelve, és nem engedték be őket, hogy lássák. Az egész kórház tele volt koronavírusos betegekkel, és nem engedtek be látogatókat.
Eközben otthon ez az asszony, a feleség és anya szenvedett. „Nagyon nehéz volt, de Krisztus támogatott engem. Erőt adott nekem az a tudat, hogy velem van a kereszten, hogy vele vagyok, hogy együtt vagyunk, és a tudat, hogy a férjem az ő kezében van."
Ez az anya és gyermekei imádkoztak és vigasztalást találtak: „Minden nap imádkoztuk a rózsafüzért és a kilencedet Szent Józsefhez, amit egyszer már elmondtunk, majd újrakezdtük. És kértük közbenjárását mindazokért, akik hasonló helyzetben vannak.”
Csodálatos hittel osztotta meg, hogy „voltak napok, amikor nagyon rosszul éreztem magam, de most nagyobb békével és elfogadással élem meg ezt a helyzetet. A valóság elfogadása segít mindent kevésbé kétségbeesve megélni – még mindig szenvedve, hogy nem láthatom őt, de azzal a békével, amely abból fakad, hogy tudjuk, hogy bármi is történik, az végül Isten akarata.”
Néhány nappal a férje halála előtt úgy érezte, hogy meg akarja osztani másokkal, hogy családként miként éltek át ezt az időszakot. Meg akarta osztani ezt az emberekkel, akik ugyanazon mennek keresztül, mint ő és a gyermekei, vagy akiknek a jövőben át kell menniük rajta. Azt akarta, hogy érezzék, támogatják őket.
Tanúságtétele azt tanítja nekünk, hogy bár esetleg nem vagyunk felkészülve az ilyen nehéz próbákra, ha közel maradunk Istenhez, az életet ad nekünk, és segít „szenvedésünk pillanatait kevesebb kétségbeeséssel” élni, csakúgy, mint ez a hívő nő, aki tudja, hogy a szeretet nem ismer határokat, és fontos, hogy hordozzuk a keresztünket, különösen ilyenkor.
Két nappal a férje halála előtt ezt az üzenetet küldte:
„Hálás vagyok a sok üzenetért, amelyekben támogatásotokról és imáitokról biztosíttok. Ez életet ad nekem, csakúgy, mint a tudat, hogy sok ember imádkozik érte. Ha végül nem gyógyul meg, az azért van, mert egy nagyobb jó származik majd belőle. Ez nagyon keményz, nagyon nehéz, de ugyanakkor Isten megadja a képességet, hogy megláthassam mások szeretetét és azt, hogy Ő mennyire szeret minket. És ez egy hatalmas dolog.
A szeretet, amely kézzelfoghatóvá vált a családunkban létező egységben, más emberek támogató üzeneteiben, az egymásért imádkozó barátokban, a betegeiket kísérő orvosok odaadása, lehetővé teszi számunkra, hogy a valóságra más szemmel nézzünk. Valami magasabb rendű és nagyobb tanúivá tesz minket, amiről tanúságot tehetünk mások előtt.”
Ez a feleség és családja megkapták a hírt, hogy a férje elhunyt, és közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha. Továbbra is szeretetben élnek, azzal a meggyőződéssel, hogy nincsenek egyedül. Csak egy szív, mely mélyen szeret, mondhatja: „A mennybe ment, Jézussal. Bízom Istenben, aki erőt és békét ad nekem.”
Így ér véget ez a tanúságtétel. Lehet, hogy más emberek hasonló veszteségek mellett kétségbeesnek. Vannak olyanok is, akik nem fogják megérteni, hogy valaki úgy reagálhat, mint ez a feleség és anya. El kell fogadnunk, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen. Ebben az esetben a hit túllépte és legyőzte szeretett férje elvesztését (bármennyire is nagy a fájdalom és a veszteség üressége).
Don Bosco mindig emlékeztetett bennünket, hogy ha bízunk Máriában, a Keresztények Segítségében, meglátjuk, mik a csodák. Természetesen azonnal hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak akkor történhet csoda, ha a rákban, vagy hasonló betegségben szenvedők számára létezik gyógymód, de ez a feleség és anya, valamint öt gyermeke a szívükben is megtapasztalták a valódi csodát - az élő hit csodáját.
NE VESZÍTSÜK EL ezt a hitet, vagy a reményt, amely jellemez bennünket. Vezessen bennünket Mária, a Keresztények Segítsége, mert mindaz, amit Jézus valaha egynek mondott, az ma is igaz: „Asszony, íme a te fiad. Fiú, íme a te anyád.” (Jn 19,26-27)
Don Ángel Fernández Artime SDB, rendfőnök
Szaléziak.HU
