Főoldal / Szalézi világ / A megújult szalézi misszionáriusi szemlélet felé
A megújult szalézi misszionáriusi szemlélet felé
2023-08-04 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
misszió • misszionárius •
A külhoni szalézi missziók a Bosco Szent János által alapított kongregáció egyik jellegzetessége, amelyet még az ő életében kezdtek el, folytatódnak, még akkor is, ha a misszió és a misszionáriusok fogalma a kor igényei miatt megváltozott.
Ma más kontextusban találjuk magunkat, mint azokban a missziós projektekben, amelyek a kongregációt Amerikába (1875), Ázsiába (1906) és Afrikába (1980) terjesztették. Az új nézőpontok és kérdések új missziológiai reflexiókat hoztak. Sürgősen meg kell újítani a szalézi missziók jövőképét.
Sok országban, beleértve az ősi keresztény hagyományokkal rendelkező országokat is, vannak olyan városi központok vagy városrészek, ahol olyan emberek élnek, akik nem ismerik Jézust, mások, akik, miután megismerték, elhagyták őt, vagy megint mások, akik hitüket pusztán kulturális hagyományként élik meg. Ezért a „misszió” fogalma ma már nem csak földrajzi értelemben, a „missziós országok” felé való mozgásban érthető, mint régen, hanem szociológiai, kulturális, sőt digitális értelemben is. Ma „missziók” mindenhol megtalálhatók, ahol szükség van az evangélium hirdetésére. A misszionáriusok pedig minden kontinensről érkeznek és minden kontinensre küldik őket.
A szalézi misszionáriusok együttműködnek az Egyházzal az evangelizációs küldetés teljesítésében (Mt 28,19-20). Az evangélium hirdetése, különösen a fiatalok számára, minden szalézi elsődleges missziós feladata. A mély hit által motivált szalézi kezdeményezések az emberi fejlődés érdekében Jézus Krisztus első igehirdetését jelentik. Nevelőként és lelkipásztorként minden szalézi méltányolja az "Igazság sugarait" a kultúrákban és más vallásokban. Olyan kontextusban, ahol Jézus neve meg sem említhető, a személyes és közösségi szalézi élet tanúságtételével hirdetjük Őt. Az első igehirdetés előmozdításának szándékossága az, ami segíthet leküzdeni azt a veszélyt, hogy Isten elsőbbségének tanúi és az evangélium hirdetői helyett szociális szolgáltatóknak vagy szociális munkásoknak tekintsenek bennünket.
A fiatal szalézi misszionáriusok ma a misszió új paradigmáját és a misszionáriusok megújult modelljét hozzák magukkal: a szalézi misszionárius nemcsak az, aki ad, aki projekteket hoz és esetleg pénzt gyűjt, hanem mindenekelőtt az, aki együtt él az emberekkel, aki nagy jelentőséget tulajdonít az interperszonális kapcsolatoknak; nemcsak tanít, hanem mindenekelőtt tanul azoktól az emberektől, akiket szolgál, akik nem csupán passzív befogadói erőfeszítéseinek. Valójában nem a cselekvés számít, hanem a lét, amely Jézus Krisztus hiteles igehirdetésévé válik.
Vannak még szalézi misszionáriusok, akik életüket ajánlják fel Jézus tanúságtételéért? Igen, és már nem Európából jönnek, mint régen, hanem a világ minden tájáról és a világ minden tájára eljutnak. Bemutatunk néhány fiatal misszionáriust, akik válaszoltak az isteni hívásra.
A 28 éves madagaszkári François Tongáról beszélünk, aki misszionáriusként Albániába ment, hogy tanúságot tegyen keresztény és szalézi vallási identitásáról. Gyakornokként a fővárosban, Tiranában lévő szalézi házban az a feladata, hogy több mint 800 gyermek iskolai óráit koordinálja. Nem kis kihívás megtanulni a nyelvet és megérteni az albán kultúrát, tanúságot tenni egy többségi muszlim környezetben, még akkor is, ha – hála Istennek – nem a vallások ütközése, hanem a kölcsönös tisztelet szituációjában él. Ez a tanúságtétel a szegény és a társadalom peremére szorult gyermekek körében való jelenlétről és segítségnyújtásról, valamint a fiatalokért való imádságról szól, akikkel nap mint nap találkoznak. A válasz pedig nem sokáig várat magára: fiatalok, szülők és munkatársak segítenek, és jó fogadtatásban részesítenek.
Ez a helyzet egy másik 28 éves, a togói Joël Komlan Attisso esetében is, aki származása szerint togói, aki elfogadta, hogy misszionárius tirocinistaként küldjék a kokopói Don Bosco Műszaki Középiskolába küldjék, Pápua Új-Guinea Kelet Új-Britanniai tartományba. Az a küldetés, hogy Isten kegyelmével mindenkit szolgálni hívjanak és küldjenek – és különösen a fiatalokat –, már meghozta gyümölcsét: a fogadtatás, a nyitottság, a segítség és a szeretet kölcsönös, még akkor is, ha valaki más kulturális valósághoz tartozik. Erről jut eszünkbe Don Bosco Óceániáról szóló álma, amikor sok fiatalt látott, akik azt mondják: „Gyere a segítségünkre! Miért nem csináljátok azt a munkát, amit atyáitok elkezdtek?” […] Úgy tűnik számomra, hogy mindez együtt azt jelzi, hogy az isteni Gondviselés felajánlotta az evangéliumi mező egy részét a szaléziaknak, de egy jövőbeni időpontban. Munkájuk meghozza gyümölcsét, mert az Úr keze állandóan velük lesz, ha nem veszítik el a kegyeit.”
Szólunk még a 30 éves vietnami Joseph Thuan Thien Truc Tranról, egy számítástechnikai végzettségű szalézi testvérről, akit a dél-szudáni Jubába küldtek, ahol nincs hiány vállalásokból: három általános iskola, egy középiskola, egy műszaki iskola, plébánia, kitelepítettek tábora és előnovíciátus, összesen mintegy 5000 diákból álló komplexum. Egy Szudánban orvosként dolgozó szalézi, John Lee Tae Seok tanúságtétele vonzotta és úgy döntött, hogy teljes „igen”-t mond az elöljárói által jelzett küldetésre, kizárólag a hitre és Isten kegyelmére támaszkodva, amire annyira szükség van a világ egyik legveszélyesebb országában.
Egy másik fiatal szalézi tirocinista, aki a missziók rendelkezésére állt, Rolphe Paterne Mouanga, a Kongói Köztársaságból (Kongó-Brazzaville vagy egykori francia Kongó). A Santa Cruz-i Don Bosco Központi Szalézi Házba küldték Bolíviában, ahol egy oratóriumot, általános iskolát, középiskolát és plébániát magában foglaló műben egyike az első két afrikai misszionáriusnak ebben az országban, honfitársával, David Eyengával együtt. Afrikai származása segít abban, hogy megismerkedjen az iránta érdeklődő, őt megismerni vágyó fiatalokkal, s ezt a kapcsolatot erősíti a sport, amit annyira kedvel. Bolívia kulturális sokszínűsége igazi kihívás, mert nem csak a helyi kultúrába való beilleszkedés a fontos, hanem az is, hogy rugalmasan alkalmazkodjon minden helyzethez. A fiatalok és munkatársak nyitottsága, elfogadása, együttműködése, megosztása segíti őt ebben a törekvésében. Nyitottnak és integrálódásra késznek akarja mutatni magát azokkal, akiket most már "az ő népének" tekint.
Rolphe másik honfitársát, David Eyengát is Bolíviába küldték, de a Cochabamba állambeli Kamiban lévő szalézi házba: egy komplex szalézi jelenlét, amely magában foglal egy mezőgazdasági technikumot, plébániát, egy támogató és szociális segítő művet, egy szakmai gyakorlatot és még egy rádióállomást is. A kulturális különbségek ezen a területen is erősen érezhetőek, a másokhoz való viszonyukban, különösen a vendéglátás, az étkezések, a táncok és más helyi hagyományok tekintetében. Ez sok türelmet igényel ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk a helyi mentalitáshoz. Reméljük és imádkozunk, hogy a misszionáriusok jelenléte a helyi hivatásoknak is ösztönzője legyen.
Emmanuel Jeremia Mganda, a tanzániai Zanzibárból származó 30 éves fiatalember szintén elfogadta Isten missziós hívását. A brazíliai Amazóniába küldték a yanomami bennszülött törzshöz, amely közösségekben él Maturacában. Az oratóriumban végzett nevelési feladatai és a vallási tevékenység lelkipásztori és lelki szempontból is gazdagította őt. A fogadtatás a kapott névben is megmutatkozik: „YanomamiInshiInshi” (Fekete Yanomami), éreztette vele, hogy közéjük tartozik, sokat segített neki a beilleszkedésben, a teremtés iránti szeretet megértésében és megosztásában, valamint Isten e javának védelmében.
Van remény arra, hogy a Don Bosco által közel 150 évvel ezelőtt elindított missziók folytatódnak? Hogy Don Bosco álma – vagy jobban mondva –, hogy Don Bosco álmai megvalósulnak? Csak egy válasz van: az isteni akarat nem hiúsulhat meg, elég, ha a szaléziak lemondanak kényelmükről és kényelemről, és hajlandóak meghallani az isteni hívást.
Alfredo Maravilla SDB, missziós főtanácsos
donbosco.press/Szaléziak.HU
