Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / A pápa az Ifjúsági Világtalálkozó keresztútján

A pápa az Ifjúsági Világtalálkozó keresztútján

A pápa az Ifjúsági Világtalálkozó keresztútján

2023-08-05 Szombat   |   #Egyház

Ferenc pápa  • Ifjúsági Világtalálkozó  •

Az Ifjúsági Világtalálkozó péntek esti Via Crucis-án a lisszaboni VII. Eduárd parkban Ferenc pápa emlékeztette a mintegy 800 ezer fiatalt, hogy Jézus ma is velünk jár, mindannyiunk iránti szeretettel és reménnyel telve. A félelmekre és a törékenységre mindig várakozással és vigasztalással válaszol. Kereszthalála a legnagyobb gesztus, mert „senki nem szeret jobban, mint aki életét adja másokért”.

„Ma Jézussal fogtok járni” – mondta Ferenc pápa a Via Crucis, vagyis a keresztút elején, amely a pénteki nap fő eseménye volt az Ifjúsági Világtalálkozón. A pápa előre elkészített beszédét félre téve rögtönzött szavakkal fordult a fiatalokhoz és emlékeztette őket, hogy „mikor közöttünk volt Jézus, úton volt, betegeket gyógyított, szegényekről gondoskodott, igazságot tett… Járt, prédikált, tanított minket”. A pápa ezután hangsúlyozta: „az út, amely leginkább a szívünkbe vésődött, a Kálvária útja, a keresztút. És ma imával mentek – imádkozva haladunk, én is – és meg újítjátok a keresztutat”.

„Az Ige testté lett”

Ferenc pápa nyomatékosította, hogy „Jézus útja az, hogy Isten kilép önmagából, hogy közöttünk járjon”. Felidézte Szent János evangéliuma kezdetének diadalmas szavait (Jn 1,14): „Az Ige testté lett és közöttünk lakott. Emlékeztek?” – kérdezte a jelenlévőktől. „Az Ige emberré lett, és közöttünk járt. És ezt szeretetből teszi” – mondta. A pápa ezután arra kérte a fiatalokat, hogy gondolkodjanak el azokról a dolgokról, amelyek szomorúságot okoznak az életükben, miközben emlékeztette őket arra, hogy „Jézus velünk van, velünk sír, mert elkísér minket a síráshoz vezető sötétségben”. Arra kérte őket, hogy szívük csendjében osszák meg fájdalmukat Jézussal.

Jézus azért jön, hogy letörölje a könnyeinket

Ferenc pápa egy rövid csend után biztosította a fiatalokat, hogy „Jézus gyengédségével letörli elrejtett könnyeinket”, és mindig jelen van, hogy enyhítse magányunkat, félelmeinket, és vigasztalással töltsön el bennünket. Ugyanakkor Jézus arra késztet bennünket, hogy „vállaljuk a szeretet kockázatát”, miközben mindig elkísér minket életünkön át. Végül újabb rövid csendet kért a fiataloktól és arra hívta őket, hogy gondolják át saját szenvedéseiket, szorongásaikat és nyomorúságaikat, valamint gondoljanak „a lélek vágyára, hogy újra mosolyogni tudjon”. Végül vigasztaló szavakkal zárta beszédét, ismét Jézusra összpontosítva, aki „a kereszt felé halad, a kereszten hal meg, hogy lelkünk újra mosolyogjon”.

A keresztúton mintegy 800 fiatal vett részt.

vaticannews.va/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára

Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek 109. világnapjára

#Egyház 2023-09-24, Vasárnap

"Szabadon dönteni: menni vagy maradni?" Kedves Testvérek! Napjaink menekülthullámai egy bonyolult és sokrétű jelenségnek a tünetei, amelynek megértéséhez..

Portugália – A Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljainak zarándoklata Fatimába

Portugália – A Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljainak zarándoklata Fatimába

#Szalézi világ 2023-08-10, Csütörtök

A lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó végén a Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljai augusztus 7-én, hétfőn részt vettek a Fatimai Szűzanya kegyhelyhez..

Az IVT mint az egyház megújulásának zsinati tapasztalata

Az IVT mint az egyház megújulásának zsinati tapasztalata

#Egyház 2023-08-09, Szerda

Egy város életét megzavarni mindig rendkívüli cselekedet. Megható emlék, amikor az utcák megtelnek fiatalokkal a világ minden szegletéből. Egy Ifjúsági..

A fiatalok a béke jelei, egy új világ reménye – Ferenc pápa Úrangyala imája

A fiatalok a béke jelei, egy új világ reménye – Ferenc pápa Úrangyala imája

#Egyház 2023-08-06, Vasárnap

Vasárnap, Urunk színeváltozása ünnepén délben, a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozót lezáró szentmise végén Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozása..

Ferenc pápa homíliája az ifjúsági világtalálkozó zárószentmiséjén

Ferenc pápa homíliája az ifjúsági világtalálkozó zárószentmiséjén

#Egyház 2023-08-06, Vasárnap

Ferenc pápa apostoli látogatásának utolsó napján a lisszaboni Tejo parkban tartották meg az ünnepi szentmisét, mely az ötnapos ifjúsági világtalálkozó..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális • ...
Összes címke
< A megújult szalézi misszionáriusi szemlélet feléFerenc pápa a fiatalok imavirrasztásán Lisszabonban >