Főoldal / Szalézi világ / A rendfőnök novemberi üzenete - „Jól érzem magam itt veletek”
A rendfőnök novemberi üzenete - „Jól érzem magam itt veletek”
2021-11-08 Hétfő | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
„Jól érzem magam itt veletek: az életet jelenti számomra, hogy veletek lehetek” (MB IV, 654) – a mondat, amely Don Bosco szívéből fakadt, és amely a Szalézi Család titka mind a mai napig.
Miközben ezt a novemberi üzenetet írom, ellentmondásos érzelmek kavarognak bennem. Szeretnék reagálni a világjárvány aktuális helyzetére, ami már nem olyan, mint hónapokkal ezelőtt, volt, de furcsa és rossz elidegenedettség érzésem lett tőle, amelyet észlelek a környezetemben is. Bizalmatlanság, fertőzéstől való félelem (akkor is, ha egy erdő közepén vagy és száz méteres körzetben nincs körülötted senki), furcsa kényelmetlen érzés a személyes kapcsolatokban.
Azokra az idős emberekre gondolok, akik egyedül vannak, pedig ott élnek mellettünk, a számuk egyre emelkedik, és ez a pandémia tökéletes ürügyet szolgáltatott arra, hogy magukra hagyjuk őket és még távolabb kerüljenek tőlünk azok, akik az életbölcsesség igaz hordozói.
Ciudad Don Bosco
De aztán a szívemet meghódította egy másik élmény, amely a fiatalokra vonatkozik, akik gyötrő nehézségekből tudtak felállni és méltóságot szerezni maguknak.
Nem tudom, miért, de ezek az emlékek olyanok számomra, mint egy leheletnyi friss levegő, amelyet belélegezhetek. Mindössze néhány nappal ezelőtt tapasztaltam meg azt, amiről mesélni fogok. Személyesen beszélgettem itt Rómában az egyik szalézi tartomány (Colombia-Medellin) vezetőjével és kíváncsiságból feltettem egy kérdést. Tudni szerettem volna, hogy az úgynevezett “Ciudad Don Bosco” (Don Bosco Város) projekttel mi a helyzet. Ugyanis egyik látogatásom alkalmával abban a szalézi házban nagyon sok féle fiatallal találkoztam. Voltak ott utcáról megmentett fiatalok, de nagyon megérintett a katonai táborokból megmentett lányok és fiúk sorsa is.
Nos, a szívem megtelt örömmel, amikor megtudtam, hogy ez a projekt még él két házunkban is. Miután megmentették a fiatalokat azokról a helyekről, ahol harci kiképzést kaptak (ahova erőszakkal vagy önszántukból mentek), a szalézi házban lehetőséget kapnak, hogy új életet kezdjenek, ha ők is akarják.
A tartományfőnök elmesélte egy fiatal lány történetét, akit épp felvettek az egyetemre. Nagyon örült ennek és büszke volt a szalézi nevelőkre.
Az, amire nem számítottam, ennek a fiatal lánynak a szavai voltak, amelyeket egy az intézményt hivatalosan meglátogató csoporthoz intézett, miután eltöltött néhány évet abban a szalézi házban, ahol nagyon jól érezte magát.
Örömtől csillogó szemekkel így szólt: “Nézzétek, én megígértem a harcosoknak, hogy odaadom nekik a testemet, a szívemet és a lelkemet. És így is tettem. Majd ebben a házban megismertem Don Boscót és mindazt, amit értünk, fiatalokért tesz. Itt csodálatosan érzem magam, és arra kérem a fiatalokat, hogy csatlakozzanak hozzá és köteleződjenek el mellette minden erejükkel.”
Meg sem tudtam szólalni, mert azt hiszem, megértettem, hogy ez a fiatal lány mennyire egy ügynek szentelte magát, amelyben hitt, majd felfedezte, hogy az élet lehet másmilyen, és hogy lehet harcolni másképp is a jó ügyekért.
Úgy képzelem, hogy ő jó szakember, feleség és anya szeretne majd lenni.
És én azt mondom kedves barátaim, hogy ezek az egyszerű történetek, ezek a konkrét és hétköznapi “utópiák” nagyon sokat érnek, hiszen megváltoztatják egy ember életét, és egyben megváltoztatják az ember egész univerzumát.
Eszembe jutott Giuseppe Brosio szép tanúságtétele, aki Don Bosco segítője volt a kezdeteknél: “Egy nap két igazán jól öltözött úr, akiknek francia akcentusuk volt, megállítottak és egy szívélyes beszélgetés után egy nagyobb összeget ajánlottak fel nekem, 500-600 lírának tűnt, azzal az ígérettel, hogy alkalmazni fognak engem egy úri helyen, ha otthagyom az Oratóriumot és a társaimat. Nagyon röviden válaszoltam erre az ajánlatra: "Don Bosco az atyám, soha nem fogom elhagyni és a világ összes aranyáért sem fogom cserbenhagyni".
Ma is, miként Don Bosco idejében, érvényes, hogy „Aki szeret, azt viszontszeretik”. Ez a szaléziak titkos receptje.
Csepp a tengerben
Amikor Kalkuttában voltam és meglátogattam Teréz Anya Nővéreit, imádkozhattam és szentmisét mondhattam a sírja mellett, valamint közelről láthattam azokat a szegényeket, akikről a nővérek gondoskodnak. A nővérek már kora reggel “munkához láttak” és végiglátogatták a szegényeket egyenként. Kevesen voltak a szenvedés tengerében, mindazonáltal őket látva még inkább megerősödött bennem a meggyőződés, hogy milyen nagy értéke van az apró dolgoknak, amelyeket nap mint nap tehetünk.
Ahogy a Szent mondta: “Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger”.
Egy tál rizs életet menthet Kalkuttában, a Ciudad Don Bosco szalézi ház lehetővé tette egy lánynak, hogy önmaga lehessen, méltósággal, kibontakoztassa a benne rejlő képességeket, és így tovább. Millió és millió eset szerte a világon, amelyek általában nem lesznek ismertek, ám magokká lesznek, amelyek kicsíráznak és gyümölcsöt hoznak nap mint nap.
Bevallom, hogy belefáradtam a sok rossz hírbe, mert úgy tűnik, csak a rossz dolgoknak van hírértéke. Javaslom, hogy fogjunk össze azokkal, akik a jó hírekből szeretnének készíteni egy híradót, egy Facebookot, amiben csak jó dolgok vannak. Tápláljuk a lelkünket azzal, ami segít lélegezni, miként velem történt, amikor ennek a fiatal lánynak a szavait hallgattam, aki felfedezte, hogy az élete megváltozhat a szaléziakkal való találkozásnak köszönhetően.
Köszönöm, hogy megosztjátok velem mindazt, ami jó, Don Bosco barátai, aki a Mennyből bizonyosan áldásában részesít benneteket.
Fordítás: Szabó Judit
Szaléziak.HU
