Főoldal / Szalézi világ / A rendfőnök szeptemberi üzenete - A megbocsátás és az önzetlenség prófétái
A rendfőnök szeptemberi üzenete - A megbocsátás és az önzetlenség prófétái
2025-10-09 Csütörtök | #Szalézi világ | KIEMELT
rendfőnök • üzenet • Fabio Attard •
Manapság, amikor a hírek nap mint nap konfliktusokról, háborúkról és a gyűlölet különböző formáiról számolnak be, nagy a kockázata annak, hogy mi, hívők is, végül csupán politikai szintre redukáljuk az események értelmezését, vagy csak az egyik vagy a másik oldal mellett állunk ki olyan érvekkel, amelyek a mi látásmódunkhoz, a mi valóságértelmezésünkhöz kapcsolódnak.
Jézus a boldogmondásokat követő beszédében, egy sor „kis nagytanítás” található, amelyeket az Úr ad nekünk. Mindegyik így kezdődik: „Hallottátok a parancsot.” Az egyikben az Úr fölidézi az ősi mondást: „Szemet szemért és fogat fogért.” (Mt 5,38)
Az evangélium logikáján kívül ez a törvény nem csak hogy nem vitatott, hanem akár szabályként is értelmezhető, amely kifejezi, hogyan kell elszámolni azokkal, akik bántottak minket. A bosszú jogként, sőt kötelességként is értelmezhető.
Jézus ezzel a logikával szemben egy teljesen más, teljesen ellentétes javaslattal áll elő. Ahogy mi értjük, Jézus azt mondja nekünk: „Én pedig azt mondom nektek” (Mt 5,39). És itt, mint keresztényeknek, nagyon figyelnünk kell. Jézus következő szavai nemcsak önmagukban fontosak, hanem azért is, mert nagyon átfogóan és tömören közvetítik egész üzenetét. Jézus nem azért jön, hogy elmondja nekünk, van egy másik módja a valóság értelmezésének. Jézus nem azért jön közelebb hozzánk, hogy kiszélesítse a földi valóságról, különösen az életünket érintő valóságról alkotott vélemények spektrumát. Jézus nem egy másik vélemény, hanem ő maga testesíti meg a bosszú törvényének alternatíváját.
Az „én pedig azt mondom nektek” kifejezés alapvető fontosságú, mert most már nem a kimondott szó, hanem maga Jézus személye a fontos. Amit Jézus mond nekünk, azt ő maga is megéli. Amikor Jézus azt mondja: „ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!” (Mt 5,39), ezeket a szavakat ő maga is megélte. Bizonyosan nem mondhatjuk Jézusról, hogy milyen jól beszél, hiszen üzenete fájdalmas számunkra.
Visszatérve a mi korunkhoz, Jézus ezen szavai könnyen úgy értelmezhetők, mint egy gyenge ember szavai, olyan emberé, aki már nem képes reagálni, csak szenvedni. És valóban, amikor Jézusra nézünk, aki teljesen föláldozza magát a kereszten, ez a benyomásunk lehet. Pedig jól tudjuk, hogy a kereszten hozott áldozat egy olyan élet eredménye, amely a „én pedig azt mondom nektek” mondattal kezdődik. Mert mindazt, amit Jézus mondott nekünk, végül teljes mértékben magára vállalta, ezért sikerült átjutnia a kereszten a győzelemig. Jézus logikája látszólag egy vesztes személyiséget tükröz. De nagyon jól tudjuk, hogy az üzenet, amelyet Jézus hagyott ránk, és amelyet ő teljes mértékben megélt, pontosan az a gyógyszer, amire a mai világnak szüksége van.
A megbocsátás prófétáinak lenni azt jelenti, hogy a jót választjuk válaszul a rosszra. Azt jelenti, hogy elszántan állunk ki amellett, hogy a gonosz hatalma nem fogja befolyásolni azt, ahogy látom és értelmezem a valóságot. A megbocsátás nem a gyengék válasza. A megbocsátás a szabadság legbeszédesebb jele, amely képes felismerni a gonosz által hagyott sebeket, de ugyanakkor azt is, hogy ezek a sebek soha nem lesznek olyan puskaporos hordó, amely bosszút és gyűlöletet szít. A gonoszra gonoszsággal reagálni csak tovább mélyíti és szélesíti az emberiség sebeit. A béke és az egyetértés nem nőhet a gyűlölet és a bosszú talaján.
Az önzetlenség prófétáinak lenni megköveteli tőlünk, hogy a szegényre és a gazdagra ne a profit logikájával, hanem a szeretet logikájával tekintsünk. A szegény nem választja, hogy szegény legyen, de aki jól él, annak lehetősége van arra, hogy nagylelkű, jó és irgalmas legyen. Mennyire más lenne a világ, ha politikai vezetőinknek ebben a konfliktusokkal és háborúkkal teli helyzetben, lenne annyi józan eszük, hogy azok felé forduljanak, akik megfizetik az árát ezeknek a viszályoknak, vagyis a szegények, a kirekesztettek felé, akik nem tudnak elmenekülni.
Ha pusztán horizontális szemszögből nézzük a dolgokat, akkor van okunk a kétségbeesésre. Nem marad más, mint bezárkózni panaszainkba és bírálatainkba. De nem! Mi a fiatalok nevelői vagyunk. Jól tudjuk, hogy ezek a fiatalok olyan egészséges példaképeket keresnek, olyan politikai vezetőket, akik képesek a valóságot az igazságosság és a béke elvei szerint értelmezni. De amikor a fiataljaink körülnéznek, jól tudjuk, hogy csak egy nyomorúságos életszemlélet ürességét látják.
Nekünk, akik a fiatalok nevelésével foglalkozunk, nagy a felelősségünk. Nem elég csak megemlíteni azt a sötétséget, amelyet a vezetés szinte teljes hiánya hagy maga után. Nem elég megemlíteni, hogy nincsenek olyan elképzelések, amelyek képesek lennének felkelteni a fiatalok érdeklődését. Mindannyiunk feladata, hogy meggyújtsuk a remény gyertyáját ebben a sötétségben, és példát mutassunk az emberiség mindennapi életben való sikeres működésére.
Ma valóban érdemes a megbocsátás és az önzetlenség prófétáinak lenni.
P. Fabio Attard SDB, rendfőnök
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
