Akik ismerték Don Boscót – Borel teológus, a barát és munkatárs
2023-12-15 Péntek | #Aktuális
A Valdoccói Oratóriumban elhelyezett emléktáblán a következőket olvashatjuk: „Gio. B. Borel teológus – a születőben lévő Oratórium jeles munkatársa és jótevője – mint rettenthetetlen barát és szent pap részesült Boldog Don Bosco dicséretében.”
Kis termetű volt, olyannyira, hogy "l previot"-nak, a kis papnak hívták. De Torinóban mindenki szerette.
Giovanni Borel 1801. július 1-jén született Torinóban, mélyen keresztény családban. Általános iskolákba járt, amikor a Savoyai Királyság a napóleoni rezsim alatt állt, tizenhat évesen vette fel a papi reverendát, és a Corpus Domini templomba, az eucharisztikus csoda templomába járva megismerkedett Cottolengo Szent Jánossal. Egyetemista volt, amikor 1821-ben kitörtek az első Risorgimento felkelések. 1824. május 21-én a teológia doktorává avatták, szeptember 18-án, mindössze 23 évesen pappá szentelték, és hogy gyakorolhassa szolgálatát, beiratkozott a kétéves erkölcstan tanfolyamra. A „királyi kápolna papjává” nevezték ki, így részt vett a szentmiséken, amelyeket Károly Albert király és Mária Teréz királyné számára a Lepel-kápolnában vagy a királyi palota kápolnájában tartottak. Alacsony termetű és finom modorú volt, mindenki szerette. 1831-ben királyi káplánná léptették elő. Tíz évvel később azonban lemondott a tekintélyes tisztségről, hogy jobban kielégíthesse papi buzgalmát. Apostolkodása összefonódott azoknak a szenteknek a tevékenységével, akik Torinót világszerte ismertté tették. Barátja és munkatársa volt Cottolengónak, Don Boscónak és édesanyjának, valamint Boldog Marcantonio Durandónak. Találkozott Boldog Federico Alberttel, Szent Leonardo Murialdóval, Boldog Michele Ruával, Boldog Enrichetta Dominicivel, Savio Szent Domonkossal, Boldog Francesco Faà di Brunóval. 1840. december 29-én kinevezték a Giulia di Baroloi márkiné Menedékének (Rifugio) lelki igazgatójává, amely a börtönviselt és veszélyeztetett lányok menedékhelye volt: ez volt élete legfontosabb elkötelezettsége. Évekig számos fiatalt követett, akik közül néhányan szerzetesek lettek.
Fáradhatatlan
Giovanni Borel fáradhatatlan pap volt: kolostorokban, kollégiumokban és plébániákon végezte szolgálatát. Elkötelezett volt Borgo Dora (Dora előváros) szegény lakói között és a városon kívüli "missziókban", még télen is. Mély barátság fűzte Cafasso Szent Józsefhez, és Don Borel is hosszú éveken át segítséget nyújtott a bebörtönzötteknek. Katekizmust tanított nekik, és meghallgatta a gyónásukat, megnyerve őket a rá jellemző vidám hangulattal. Néha együtt prédikáltak lelkigyakorlatokon Don Cafassóval, aki a város legjobb szónokai között tartotta számon, prédikációi mélyek, de egyszerűek voltak, és ha kellett, használta a piemonti nyelvet.
Borgo Dorában, nem messze a Barolo márkiné műveitől, 1832-ben Szent Giuseppe Benedetto Cottolengo megalapította az "Isteni Gondviselés Kicsiny Házát". Borel kiváltságos volt, mert tanúja lehetett az intézmény születésének, és több mint tíz évig, ameddig kötelezettségei ezt lehetővé tették, együttműködött vele. Igen értékesek voltak Cottolengo 1866-os boldoggá avatásakor tett tanúságtételei.
Giovanni Borel egy másik nagy barátja Don Bosco volt. Barátságuk a chieri szemináriumban töltött időből, amikor Borel lelkigyakorlatokon prédikált ott. 1837 őszén Don Bosco megjegyezte: „Az első pillanattól kezdve, hogy találkoztam Borel teológussal, mindig egy szent papot láttam benne, csodálatra és utánzásra méltó példaképként tekintettem rá. Valahányszor többet időzhettem vele, mindig leckéket adott papi buzgóságból, mindig jó tanácsokat kaptam tőle, buzdítást a jóra."
Don Boscót Cafassónak és Borelnek köszönhetően 1844 őszén felvették az épülő Ospedaletto di S. Filomena káplánjának, és Borel mellett kapott egy szobát, ahol lakhatott. A Szent arra gondolt, hogy összegyűjti azokat a fiatalokat, akiket már nem tudott elhylezni az Assisi Szent Ferenc templomban: vasárnaponként a Menedék kertjét ünnepélyesen megszállta a sok fiatal, de ez nem volt megfelelő hely. Átmenetileg San Martino ai Molini kápolnájába költöztek, ahol Don Bosco találkozott a fiatal Michelino Ruával, egy nyolcéves fiúval, aki később majd az utódja lesz. Bosco Szent János megszűnt a S. Filomena Kórház káplánja lenni, de az évek során Giulia di Barolo azonban az évek során nem mulasztotta el, hogy bőkezű adományokat küldjön neki munkájáért.
1846 húsvétja emlékezetes volt: Don Bosco a fiúkkal együtt ünnepelhetett Valdocco rétjein, ahol kibérelte a Pinardi fészert. Borel készítette el a szerződést és vállalta érte a felelősséget.
Teke a téren
1846 júliusában Don Bosco súlyosan megbetegedett, és visszatért Becchibe, szülőföldje, Asti dombjai közé, mindent Don Borelre bízva, aki az oratórium igazgatójaként a helyére lépett. Visszatérve, ősszel sok új fiút talált, akiket Cafasso és Borel nagylelkű felajánlásának köszönhetően tudott segíteni. Novemberben Margit mama Valdoccóba költözött, és ez utóbbiban találta meg lelkivezetőjét. Don Borel sokszor tekézett Valdocco terén, és valamilyen csellel elérte, hogy a fiúk átlépjenek a kapun, hogy Don Bosco megközelíthesse őket.
Ritkaságszámba menő kiváló tulajdonságai miatt nagyon kedves volt Monsignor Fransoninak, Torinó érsekének, ezért őt választotta a Barolo márkiné által alapított intézmények lelki igazgatói tisztségére, és Don Cafasso hozzá fordult, hogy bevonja Don Boscót a Menedékben folyó munkába, akit az a veszély fenyegetett, hogy miután befejezte tanulmányait az egyházi konviktusban, kinevezik káplánnak valamelyik plébániára, és ezzel tönkreteszik az ünnepi oratóriumot, amely olyan jól indult az Assisi Szent Ferenc templomban.
Hány emléket lehetne felidézni Borel teológusról, amint a Pinardi kápolnában élénk hangvitelű előadásokat tartott, amelyekkel lekötötte nyugtalan hallgatóságának figyelmét! Ő, aki látta, hogy a Pinardi ház környékén minden vasárnap egyre nőnek a fiatalok csapatai, elsőként hagyta jóvá a San Luigi a Porta Nuova második oratóriumának alapítási tervét, és ő volt az első, akit Don Bosco bizalmába avatott munkája jövőjét illetően: ezért maradt hűséges hozzá abban az emlékezetes 1848-ban, amikor a többiek mind elhagyták.
"Cipollae cipollarum!"
Borel teológus buzgalma még tovább ment. „Szerényen élt. Ebédjét egy papi tanulmányokra vágyó szolga készítette: éppen vágyának teljesítésére vette magához, jótékonyságát e jelentéktelen szolgálat alá rejtve, és az Oratórium iskoláiba küldte. Nos, egy tiszteletreméltó magdolna apáca elmondta, hogy az apácák néha megkérdezték a jóembert, hogy mit rendelt ebédre a gazdája, és az mindig ezt válaszolta: – Cipollae cipollarum! („hagymás hagymát”) – Egyszer merészelt valami megjegyzést tenni az ilyen takarékosságra az asztalnál, mire az erényes pap így válaszolt: „Minél többet spórolsz az asztalnál, annál többet tudsz segíteni Don Boscónak!”
1869. március 25-én este bebizonyosodott, hogy mennyire szerette Don Boscót. Don Bosco hosszú távollét után tért haza Rómából. Borel teológus, aki súlyos betegen feküdt a Menedék hospice-jában, a zenekar hangját, az Oratóriumban hallva az éljenzést és a tapsot, észrevette, hogy Don Bosco megérkezett, és kihasználva a pillanatot, hogy gondozója magára hagyta, kiugrott az ágyból, felöltözött, a falba kapaszkodva lement a lépcsőn, egy botra támaszkodva elhagyta a Menedéket, végigsétált a Via Cottolengo egy szakaszán és belépett az Oratóriumba. Nehezen, tántorogva átkelt az udvaron, és az oszlopok alá érkezett, miközben Don Bosco fiatalokkal körülvéve a szobáihoz vezető lépcső első fokára tette a lábát.
– Ó, Don Bosco! Ó, Don Bosco! – próbált erőtlen hangon kiabálni a teológus. A fiatalok utat engedtek neki.
– Ó teológus! – válaszolta Don Bosco, és azonnal megfordult.
– Jóváhagyták a Jámbor Társaságot?
– Igen, jóváhagyták!
„Deo gratias! Most boldogan halok meg!” Nem szólt többet, hanem megfordult, visszament a házába, és visszafeküdt az ágyába, ahonnan fölkelt.
Állapota hamarosan ismét hanyatlani kezdett és 1873. szeptember 9-én este átadta szép lelkét Teremtőjének.
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
