Akik ismerték Don Boscót – Giovanni Villa, cukrász
2023-04-28 Péntek | #Aktuális | ARCHIVÁLT
Don Bosco • visszaemlékezés • Valdocco •
A Biella melletti Ponderanóból származó Giovanni Villa 1839-ben született. Nagyon fiatalon Torinóba ment, hogy munkát keressen, megismerte Don Boscót és tizenegy évig járt ünnepi oratóriumába. Egész idő alatt nála gyónt. Biellában újra találkozott Don Boscóval, aki ismét meghívta Torinóba. Itt, miközben folytatta tanulmányait, továbbra is látogatta az Oratóriumot és Don Boscót. Végül kitanult, cukrász lett és jó állást szerzett. Miután családapa lett, két gyermekét a lanzói szalézi főiskolán helyezte el. Anyagilag is segítette Don Boscót, aki atyailag hálás volt neki.
Giovanni Villa vagyok, 55 éves, Ponderano (Biella) szülötte, cukrász, saját üzletem van. Don Boscóval 1855 júliusában találkoztam Torinóban (16 éves voltam). De én már korábban hallottam róla: a plébánosom azt mondta egy prédikációban, hogy sokan azok a fiatalok közül, akik Torinóba mentek kőművesek mellé dolgozni, veszélyben találták magukat, és az ünnepek alatt segítség nélkül maradtak, de egy jó fiatal pap összegyűjtötte azokat a szegény fiatalokat, és miközben lehetőséget adott nekik, hogy jól érezzék magukat, tanította és segítette őket, hogy becsületesek maradjanak. Azt ajánlotta, hogy adjunk bőséges alamizsnát, hogy segítsünk neki.
Ettől a pillanattól kezdve szerettem volna találkozni vele, és három évvel később, amikor családi okok miatt Torinóba érkeztem, siettem, hogy elmenjek hozzá. Ettől a pillanattól kezdve soha nem mulasztottam el, hogy részt vegyek az ünnepi oratóriumon, és mindig volt lehetőségem beszélgetni Don Boscóval.
Margit mama
Találkoztam Don Bosco édesanyjával is, akit mi, az Oratórium fiataljai Margit mamának hívtunk. A jó háziasszony típusa volt, lelke mélyéig keresztény. Az Oratóriumban a jó és jámbor anya munkáját végezte, és mi, fiatalok, gyermeki bizalommal voltunk iránta. Erényei mindannyiunk számára nagyon építő jellegűek voltak.
Abban az 1855-ös évben láttam Don Boscót körülvéve körülbelül 200 bentlakó (internista) fiatalemberrel, akik közül néhányan már papok voltak, és 600 fiatal külsőssel, akik az ünnepi Oratóriumba jártak. Amikor Don Bosco belépett az udvarra, mindannyian körülötte tolongtunk, szerencsés volt az, aki oda tudott menni hozzá és kezet csókolhatott neki. Egy-egy szót súgott a fülünkbe, ami szent benyomást tett ránk.
Minél hangosabbak voltunk, annál boldogabb volt
Don Bosco megadta a fiataloknak a kényelmes szórakozás lehetőségét, a játék, az éneklés, a rohangálás, a zenélés örömét... Minél nagyobb volt a zaj az udvaron, annál boldogabb volt. Amikor látta, hogy kissé melankolikusak vagyunk, vagy nem vagyunk túl élénkek, ő maga járt körbe, hogy ezernyi tennivalóval, új játékokkal felélénkítsen minket, hogy mindannyian megelégedettek legyünk. És amikor eljött a megfelelő idő, csöngetett vagy megszólaltatta a harangot, egy pillanat alatt leállított minden játékot, és elmentünk a templomba.
Felakasztott kenyér, szalámi és borosüveg
Egyes ünnepnapokon mindenkinek kenyeret és szalámit adott reggelire. Emlékszem, hogy egy évben, a Statuto Albertino ünnepén (a köztársaság születése előtt az Olasz Királyság nemzeti ünnepe), hogy ne menjünk be a városba részt venni a veszélyes mulatságokon, vett szalámit, kenyeret és egy kis üveg bort, és mindent egy kötélre akasztott. Aztán így szólt: „Egy úriember adott nekem valamennyi pénzt, hogy egy kicsit ünnepélyesebbé tegyem a Statútum ünnepét. És arra gondoltam, hogy megveszem ezt nektek. Most mindenki húz egy számot: az első a kenyeret kapja, a második a szalámit, a harmadik a bort." Így is tettünk, és háromfős csoportokban, boldogan és elégedetten falatoztunk. Ilyen üzelmekkel hívott minket maga köré.
Don Bosco titka
Emlékszem, hogy 1862-ben, amikor Osimóban találtam magam a 10. gyalogezredben (behívtak katonai szolgálatra), megkérdezte tőlem egy ottani jó fiatal pap, Don Salvatore, hogy mi a titka Don Boscónak, amiért ilyen erőteljesen vonzza a fiatalok szívét, és megkért, hogy kérdezzem meg tőle. Amikor nem sokkal azután szabadságra mentem, elmondtam neki a feladatot, amit kaptam, és Don Bosco azt mondta, hogy nem tudja, és hogy az a jó pap, ha szereti Istent, még nála is jobban sikerülhet neki. Don Bosco nevelési módszere teljesen atyai volt. Röviden: olyan volt, mint egy szerető apa a gyermekei között. Maga is folyamatosan segítette őket, és amikor nem tudta, másokat kért meg erre, akikben megbízott, akár papokat, akár laikusokat.
Don Bosco börtönben?
1860-ban a kormány házkutatást tartott Don Bosco otthonában, mert úgy vélték, hogy valamit tervez az állam ellen. (Éppen akkor ért véget a második függetlenségi háború, és a Pápai Állam nagy része elszakadt a pápától, és Piemonthoz csatolták.) Torinóban elterjedt a hír, amelyet az újságok is közöltek, hogy Don Boscót börtönbe zárták. Vasárnap elszaladtam az Oratóriumba, és a templomban találtam, amint gyóntat. Ebéd után korán visszatértem oda, hogy lássam és tőle halljam, mi történt vele. Don Boscót körülbelül kétszáz fiatal vette körül, és emlékszem, hogy ezt mondta: "Torinóban azt mondják, Don Bosco börtönben van, de közben Don Bosco itt fogoly, a fiataljai között." A társaim ezután elmondták, hogy több rendőr és egy helyettes lépett be a szobájába, és mindent átkutattak, de hiába.
Rossz könyvek máglyája az udvaron
Don Bosco összes művének csak a lelkek megmentése volt a célja. Egy táblát tartott a szobájában, amelyre nagy betűkkel felírta: "Da mihi animas, coetera tolle" (Lelkeket adj, a többit vedd el), és ezt a maximát Don Bosco gyakran magyarázta nekünk.
Emlékszem, 1859-ben egy fiú érkezett az Oratóriumba, akinek az apja újságok árusításával foglalkozott a városban, amelyek szinte mind rossz, a szent vallással ellentétes lapok voltak. Don Bosco gyűlölte ezt a foglalkozást, mert – mint mondta – ezzel az ember közvetlenül együttműködik a gonosszal. Így hát egy napon elment az apa által vezetett újságosbódéba, és annyi mindent mondott és tett, hogy végül rávette, adja át neki azokat a rossz könyveket és újságokat, amelyek ott voltak. Ezeket az Oratóriumba vitette, és cserébe küldött neki egy szekérnyi jó könyvet, köztük az "Il Giovane Provveduto", az "Il Cattolico" (Don Bosco által írt ima- és keresztény életvezetési kézikönyvek) és a Letture Cattoliche katolikus olvasmányokat (havi keresztény, szórakoztató olvasmányok).
A protestáns könyvekből és rossz újságokból aztán egy kupacot csinált az Oratórium udvarán, majd a jelenlétünkben felgyújtotta őket és hamuvá lettek.
Amikor megmosta a lábamat
Mindenki tudta, hogy Don Bosco Isten jelenlétében jár. Egy társam azt mondta nekem egy nap, hogy minden külsőségét szemlélve nem lehet tagadni, hogy ő mindig, úgymond, Isten színe előtt áll. Nekünk, fiataloknak mindig ugyanazt ajánlotta, mégpedig Isten jelenlétének gyakorlását.
Azt akarta, hogy minden fiatal gyakran járuljon a bűnbánat és az áldozás szentségéhez, és ő maga is készségesen hallgatta meg a gyónásunkat, ami aztán több órát is igénybe vett. Különféle papokat is hívott segítségül, de a legtöbben Don Boscónál akartak gyónni, és nekem magamnak este 10-ig kellett várnom, hogy sorra kerüljek és gyónhassak nála.
A nagyhéten ő maga mutatta be a szentmiséket és szertartásokat. Ő végezte a lábmosást is, és a tizenkét kiválasztott fiatal közül egyszer engem is hívott, és emlékszem, hogy ezt a lábmosást a hit, az alázat és az egyszerűség lelkével végezte, ami meghatotta és megérintette a szívünket.
Többször hallottam, hogy ezt mondta: "Micsoda öröm lesz, amikor mindannyian a mennyországban leszünk!" Tizenegy éven át irányított lelkileg, és hogy jelenleg olyan vagyok, amilyen vagyok lélekben és helytállásban, akkor ezt mind Don Boscónak köszönhetem.
https://bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
