Főoldal / Szalézi világ / Carlo Della Torre, szalézi misszionárius Thaiföldön
Carlo Della Torre, szalézi misszionárius Thaiföldön
2019-04-04 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
szentség • megemlékezés •
Égi születésnapján, április 4-én Isten szolgája Carlo Della Torrére, a Szeplőtelen Mária Királynő Leányai Világi Intézetének alapítójára emlékezik a Szalézi Család.
Don Bosco igazi fia volt, legjellemzőbb vonása mindenekelőtt az alázatosság volt, különösen az élet legkritikusabb és legnehezebb pillanataiban. Ekkor mindig tiszteletteljesnek és alázatosnak mutatkozott. A földi dolgok iránt közönyös volt, a pénzről, kényelemről könnyedén le tudott mondani és vállalni a szegénységet. Szerette a munkát, mindig készen állt arra, hogy bármilyen feladatot és megbízást elvégezzen, legyen az prédikálás, katekizmus tanítása, kőműves, ács vagy szerelő munka. Annak érdekében, hogy lelki táplálékot nyújtson a lelki lányainak, lefordította thai nyelvre az Ószövetség egyes könyveit, megírta 9 kötetben Jézus életét, és terjesztett sok más vallási és lelkiségi művet. Életének legjelentősebb jellemzője kétségtelenül a Szűzanya iránti odaadó elkötelezettsége, az iránta való nagy bizalom és ráhagyatkozás, valamint az, hogy nagy buzgalommal terjesztette a rózsafüzér imádságot.
Carlo Della Torre 1900. július 9-én született Cernusco sul Naviglióban, Milánó tartományában, Antonio és Filomena gyermekeként. A Della Tőrre család hét fiúgyermeke közül negyedikként látta meg a napvilágot. 1914-ben, az első világháború kirobbanásakor a fiatal Carlót behívták katonának. Amikor hazatért, látta édesapját meghalni.
1923-ig családja fenntartásában segített, utána viszont, hogy erősítse misszionárius szerzetesi hivatását, Ivreába ment, a Cagliero bíboros Szalézi Intézetbe, ahol három év alatt sikeresen befejezte gimnáziumi tanulmányait.
1926-ban köszönt el utoljára családjától, amikor útnak indult Kínába. Elöljárói új, thaiföldi szalézi missziójukhoz rendelték, Carlo itt teszi le első szerzetesi fogadalmát, Bang Nok Khuekban, a thaiföldi szalézi missziós anyaházban. A Gondviselés úgy akarta, hogy a ház személyzetének lelki vezetését is ő végezze. A fiatalokkal és szolgálatot végző nőkkel kapcsolatba kerülve ezt mondta: „A Szűzanya sugalmazta”, hogy alakítsak belőlük egy csoportot, egy kongregációt helyi apácák számára, akiknek feladata a háztartási munkákon kívül a templomok, a plébániaiskolák, a konyha, és a kollégák ruhatárának rendben tartása lenne, továbbá rájuk bíznánk a kisgyermekek hitoktatását is, hogy felkészítsék őket az elsőáldozásra.
1936-ban Carlo szerzetest pappá szentelik. A második világháború után Carlo atya feletteseivel együtt meghozza a szomorú döntést, hogy otthagyja a Kongregációt, hogy teljesen születő művének áldozhassa magát, így a bangkoki egyházmegyébe osztják be. Don Carlo az alapító Don Boscóhoz és Don Variarához hasonlóan szenved, de folyamatos erővel dolgozik, és meggyőződése, hogy az Úr akaratát teljesíti.
Igazán nehéz évek következtek számára, és szerzetesnői számára is: egyre reménytelenebb helyzetekben találták magukat, nem volt se pénzük, se munkájuk, se fedél a fejük fölött. Kenyerüket hímzéssel és ruhák varrásával keresték, amelyeket aztán kevés pénzért eladtak. Püspökének engedélyével Carlo atya elküldte Rómába első szabályzatukat, hogy fogadják el apácáinak szerzetesnői intézetét. 1955-ben, rengeteg nehézség után, az első hét apáca fogadalmat tett a születő „Szeplőtelen Mária Királynő Leányainak Világi Intézetében”.
Időközben Carlo atya kérte, hogy most már visszatérhessen a szalézi rendbe, amit a püspök csak 80 éves korában engedélyezett számára. Szalézi szerzetesként halt meg Bangkokban, 1982. április 4-én.
Szaléziak.HU
