Don Bosco 1864-ben, 14 évesen fogadta be valdoccói (torinói) oratóriumába, asztalos tanulóként. Azonban határozott hajlama volt a zene iránt, és Don Boscóban talált valakit, aki megértette és támogatta őt. Tanulhatott hangszeres zenét, összhangzattant és zeneszerzést. Előrehaladása olyan gyors volt, hogy miután szalézi lett, Don Cagliero legaktívabb munkatársává vált, és amikor Argentínába távozott, őt bízták meg a Schola cantorum és az Oratórium zenekarának vezetésével. A Segítő Szűz Mária-bazilika grandiózus előadásairól vált híressé. Maestro Dogliani zenekara és kórusa híressé és keresletté vált Olaszországban és külföldön.
Dogliani mester, Don Bosco nevelési módszerét követve tudta, hogyan lehet az ének- és zenekari iskolát érvényes képzési eszközzé tenni, mindenekelőtt példamutatással, a megszokott higgadtságával és megmásíthatatlan türelmével nevelt. Tanítványai között volt a híres tenor, Francesco Tamagno is.
Szerény és jó ember volt. Don Bosco gyakran kísérte el. Egy nap Caselle felé indulva Don Bosco rájött, hogy nagyon közel van a vonat indulása, és azt mondta neki: "Fuss, Dogliani, menj előttem az állomásra, és vedd meg a jegyeket".
„Első vagy másodosztályon?”
„Harmadik, mindig a harmadik”.
Amikor Don Bosco megérkezett, együtt szálltak be a harmadosztályú kocsiba. A vasúti alkalmazottak, akik felismerték Don Boscót, arra kényszerítették, hogy társával együtt első osztályra szálljon. Amikor leültek, Don Bosco mosolyogva így szólt Doglianihoz: „Látod? Ha kaptunk volna másodosztályú jegyeket, akkor hagytak volna a másodosztályon maradni. Mi a harmadikra vettünk, és az elsőre engedtek bennünket."
Egy másik alkalommal, amikor Don Boscóval utazott, Dogliani észrevette, hogy elvesztette a bőröndjét! Don Bosco, látva, hogy mennyire elkeseredett, így szólt: „Ne aggódj! Csak bizonyos papírokat sajnálok..." Még be sem fejezte a mondatát, amikor lélegzetvisszafojtva érkezett egy férfi, és azt mondta: "Itt a bőröndje." Dogliani fellélegzett.
Egy este a jó atya akkor fejezte be a gyóntatást, miután a közösség már egy ideje vacsorázott. Az asztalnál ülve Dogliani, aki a zeneórákat refektóriumi szolgálattal váltogatta, vacsorát rendelt neki.
A szakács küldött egy tányér túlfőtt és hideg rizst. Az ifjú testvér bosszús lett, és azt mondta: "De hát ez Don Boscónak lesz!" És a szakácsnő, akit Gaiának hívtak, és élénk vérmérsékletű volt, ezt válaszolta: "Ó, Don Bosco is olyan, mint mindenki más."
Dogliani megalázva tálalta fel Don Boscónak, és visszavonult.
De egy pap jelentette a szakácsnő kijelentését Don Boscónak, aki szemrebbenés nélkül, nyugodt hangon azt mondta: „Gaiának igaza van. Ez így igaz."
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
