Don Bosco féltő gonddal takargatta önmegtagadásait, böjtjeit és bűnbánati cselekedeteit. Annyira rejtegette, hogy erénye szinte közönségesnek látszott. Mégis, ha mindent összeadunk – érzékeny egészségi állapotát, titkos nyavalyáit, elszakadását a földi javaktól, kiáltó szegénységét, különösen Oratóriumának első huszonöt évében, a fogyatékos élelmezést, a szórakozásnak, az üdülésnek, bármilyen kényelemnek a teljes hiányát, s mindenekfelett folytonos szellemi és testi fáradságát — méltán állíthatjuk, hogy olyan önmegtagadó és bűnbánati életet folytatott, amilyent csak a tökéletesség legmagasabb fokára jutott lelkek folytatnak.
Don Bosco ezt az önsanyargatást jó korán elkezdte. Már a szemináriumban észrevették, hogy hamut vagy földet szór a levesébe és más sanyargatást keresett az étkezésben. Az Assisi Szent Ferencről nevezett papi otthonban, ha olykor a szokottnál jobb levest szolgáltak fel, megfigyelték, hogy azt Don Bosco vízzel hígította. Ha aztán ilyenkor valaki megpirongatta, azt szokta mondani: „A le tanto cauda!” (Nagyon meleg.)
„Mint kisfiú jelen voltam az ebédjén és vacsoráján — mondta el Cagliero bíboros. — Levese és kenyere ugyanaz volt, mint amit mi is ettünk. Aztán jött egy tál étel, melyet jó édesanyja, Margit mama készített, s amely többnyire hüvelyes főzelékből állott, hébe-hóba húsdarabkákkal vagy tojásszeletekkel, olykor pedig közönséges tök volt kissé megcukrozva. Láttam, s nem is egyszer, hogy ugyanaz a tál étel, amelybe délben már belekezdett, estére megint csak asztalára került felmelegítve. Mi több, láttam, nem is egyszer, hogy nap-nap után ugyanazt a főztöt tálalták föl neki. Olykor a szerény kis almás torta vasárnaptól csütörtökig mindennap fölkerült az asztalára."
Az általános elszegényedés Valdoccót sem kímélte meg: össze kellett húzni a nadrágszíjat. Amikor Don Bosco fiatal növendékei délben bementek a konyhába, hogy a csajkába mert ebédadagot megkapják, kellemetlen meglepetés érte őket: nem volt más, csak rizs és burgonya, tészta vagy bab, jobb esetben főtt gesztenye puliszkával. A levest Don Bosco osztotta és szellemes szavakkal fűszerezte, ami nagy örömet szerzett a szakácsnak: „Egyél, hogy nagyra nőj. Húst is adnék szívesen, de nincs, de ha találunk egy gazdátlan tehenet, napokig jól élünk majd belőle.” A gyümölcs egy alma volt. Nem mindenkinek egy alma, hanem összesen „egy” darab mindenkinek. Don Bosco feldobta a levegőbe, és aki ügyes volt, elkapta. Akinek nagyobb volt az étvágya, Margit mama kertjéből szedett egy kis salátát és a megtakarított pénzéből vásárolt olajjal ízesítette.
Az Oratóriumban nagyon szerény és egyszerű ételeket szolgáltak fel, de Don Bosco, habár sokat dolgozott és fáradozott, tökéletesen meg volt vele elégedve. Olyankor is, ha több órán át gyóntatott és prédikált, s csak úgy 11 óra tájban ült le vacsorázni, nem engedte meg soha, hogy más levest adjanak neki, mint amit a többiek fogyasztottak. Ez pedig többnyire rizses bableves vagy rizses gesztenyeleves volt, mely félnyolckor ugyan még párolgott, de azután hamarosan kihűlt és megmeredt. Öt azonban ez nem hozta ki sodrából, jóízűen elfogyasztotta, közben vidáman elcsevegett a fiúkkal. A szombat volt legerősebb munkanapja. Ilyenkor zöldfőzeléket is kapott. Valamelyik fiú néhanapján megszánta, amikor meglátta szegényes vacsoráját, bement hát a konyhába, és két lágytojást kért számára. Ő persze szabadkozott, hogy hát ez nem szükséges. Végre is megadta magát. Ebből állott a vacsorája, pedig másnap kora hajnalban elölről kezdődött a hajsza, és tartott délig, anélkül, hogy egy falatot is vehetett volna magához.
A reggelije rendesen egy kis csésze cikóriakávéból állott. Hébe-hóba egy-két csepp tejet is öntött bele. Ebédje több éven át a fent nevezett levesek valamelyikéből és egy tál ételből állott. Ha idővel egy másik fogással toldották meg az étlapot, ez pusztán hüvelyes főzelékből állott, melyet vagy vízben főztek meg, vagy pedig serpenyőben zsírban forgattak meg.
Annyira kiadagolták ételt, hogy ha olykor váratlanul az ebéd órájában érkezett vendég, az valószínű, jókora étvággyal kelt fel az asztaltól. Több egyházi férfiú és plébános egyenesen kerülte a meghívást, s tudatosan ebéd után jöttek, nehogy kénytelen-kelletlen penitenciát tartsanak az előírt napokon kívül.
Amikor Don Bosco a Szalézi Társaság megalapításán fáradozott, az a gondolat lebegett szeme előtt, hogy a mértékletességre ad mintát benne. Úgy valahogy gondolta, hogy levessel, kenyérrel s legföljebb egy hüvelyes-főzelékkel megelégszenek azok, akik vele tartanak. Csak lassan, lassan volt rávehető arra, hogy kövesse a többi szerzetestársaság példáját. Ő azonban továbbra is az egyszerűbb ételeket becsülte többre. Általában egy fogással beérte, s tartózkodott a húsételektől, azt hozva fel ürügyül, hogy rossz fogaival már nem tud jól rágni. Mikor egyszer valamelyik ebéden megkérdezték, melyik a legkedveltebb falatja, azt válaszolta: — Részemről húsból a legkisebb a legízletesebb porció.
„Időnként — jegyzi meg Don Rua — meghívták őt a jótevői saját otthonukba ebédre. Ilyenkor árváinak az érdekében, támogatás reményében kötelességének tartotta a meghívást elfogadni. Olykor egyenesen választás elé állították: vagy elfogadja a meghívást, vagy ne számítson többé támogatásra. Ilyenkor mit volt mit tennie, megadta magát. Gyakran az első fogás az ő árváinak szánt néhány száz líra volt, mely borítékba zárva az asztalkendő alatt lapult. Máskor távozás előtt nyomtak a markába bizonyos összeget, mely csodálatosan megfelelt pillanatnyi szükségleteinek. Magamnak is többször nyílt alkalmam társaságában lenni ilyenkor, s megérthettem, miért kívánják őt annyira vendégül. Fehér asztalnál oly kedélyes s egyben épületes beszélgetést indított meg, hogy nagy vigasztalására szolgált asztaltársainak. Közben jómagának igen kevés ideje maradt arra, hogy magáról gondoskodjék, s így gyakorolhatta az önmegtagadást a bőség közepette is. Beszéde a körülményekhez alkalmazkodó prédikáció volt. Estére azután jobb étvággyal ült le közénk, s ilyenkor elég gyakran hallottuk tőle, hogy mégis csak az Oratóriumban tud legjobban kedvére enni."
Források:
G. Lemoyne - Bosco Szent János élete II.
Teresio Bosco - Don Bosco új életrajza
Szaléziak.HU
