Don Bosco nem nagyon rajongott a politikai pártok tetteiért. Mindig úgy gondolt a politikára, amin vitatkozni és változtatni lehetett. Következésképpen az életben egész más felfogás alakult ki benne: a lelkek megmentése, a fiatalok felkarolása és nevelése. Mindezt nála úgy hívták: „a Miatyánk politikája”.
Torinóban a háború első szele 1848 elején volt érezhető. Mindenki politikáról beszélt, bírált, tervezett, propagált. Nagy jelentősége volt a „liberálisoknak”, politikai újságoknak, amelyek a sajtószabadság következményeként gomba módjára szaporodtak. Jelentős befolyást gyakoroltak a közvéleményre. Don Bosco mindent látott és figyelt. A politika iránt egyre nagyobb lett a bizalmatlansága.
1848. február 27-re, a Statútum megünneplésére elrendelték a hálaadás napját. A Vittorio téren hatalmas tömeg gyűlt össze Piemontból, Ligúriából, Szardíniából és Savoyából. A hatalmas tömeg követelésekkel lépett elő. Roberto D’Azeglio elment Don Boscóhoz Valdoccóba, és kérte, hogy ő is vonuljon ki tüntetni növendékeivel.
Don Bosco Emlékirataiban leírja a beszélgetést D’Azeglio őrgróffal. Valószínű, a szavak nem egészen így hangzottak el, erre abból következhetünk, hogy a párbeszéd csak 25 évvel később lett leírva. Ettől függetlenül, egy nagyon fontos beszélgetés volt, mert Don Bosco világosan kifejti, hogy eddig mi volt a véleménye a politikáról. Minden részletet leírunk.
„A Vittorio téren kiemelt helyet biztosítottak nekünk is, az Oratorium növendékeinek, a többi intézménnyekkel együtt. Mi legyen az okos magatartás? Elutasítani a részvételt világosan azt jelentené, hogy Itália ellensége vagyok. Abban az esetben, ha elfogadom a részvételt, akkor pedig azt, hogy olyan elveim vannak, melyeknek nem kívánt következményei lehetnek.
– Vegye tudomásul, hogy a város, amely az Öné is – mondta D’Azeglio –, nincs ellene az olyan modern intézménynek, mint az Öné. Ez Önnek nagyon hasznos lehet, több adományt kap, a város és én is, kedvezünk majd Önnek.
– Őrgróf Úr, nekem az a szilárd elhatározásom, hogy távol tartom magam mindentől, ami politika. Nem vagyok mellette, s nem vagyok ellene.
– Akkor, mi a szándéka?
– Az elhagyott fiatalok javát szeretném szolgálni: latba vetek mindent, hogy jó keresztények és jó hazafiak legyenek.
– Ön téved. Ha ezt akarja megvalósítani, magára marad.”
Don Bosco az ellenkezőjéről volt meggyőződve. Inkább magára hagyták volna, ha politizál, különösen, ha a liberális felfogás híveihez csatlakozik. Következetesen és tudatosan állította: „Olyan mozgalomba hívjon, ahol egy pap a szeretetet gyakorolja, és meg fogja látni, hogy ott életemet és mindenemet feláldozom. A politikától most és mindörökre távol maradok.”
Don Bosco ösztönszerűen távolmaradt az éles eszű ügyvédek és intrikus politikusok uszításaitól, mert az „igazi polgárokat” csak a harcba hívták és véráldozatot követeltek tőlük. A háború az ő számára Isten büntetése volt, és a nép számára semmi mást nem hozott, mint a rombolást.
Talán ilyen értelemben szemlélve a dolgokat, úgy látszik, hogy Don Boscónak voltak bizonyos kötöttségei, azonban azt is megmutatta, hogy nagyon jól lát a távolba is. Tevékenysége kibontakozásának érdekében ezt az utat választotta: hűség a pápához, kötődésmentes kapcsolat minden párttal szemben azért, mert a szerény Oratóriumában egy világraszóló kongregáció kiterjedését vélte látni. Ha az a „ha” nem lett volna, itt is érvényes… Ha Don Bosco növendékeivel felvonult volna a háromszínű zászlót lobogtatva, ma az emléke talán csak egy jó külvárosi papként maradt volna fenn.
Don Bosco meg volt győződve a pártok „relatív” értékéről. Az élet eléggé változatos összetevőjének tartotta (Perrone, akit a király fel akart akasztani, miniszterelnök lett; La Tour, Carlo Alberto hűséges emberét elbocsátották, mert „nem lehetett benne megbízni”)… Határozottan kijelentette: „nem lépek be egy pártba sem”. Ezen elhatározás következményeként sokkal határozottabb irányt vett, mint a jobb- és bal-oldal: lelkeket menteni, fiatal gyerekeket táplálni és nevelni. Ezt nevezi ő a Miatyánk politikájának.
Néhány történész megjegyezte, hogy Don Bosco távol állt ugyan a politikától, de mégis sokat politizált, és majdnem mindig a konzervativisták pártján állt, sokszor rokonszenvezett Ausztriával. A szemináriumban, ahol tanult, konzervatív szellem uralkodott. Ausztriára is úgy tekintett, mint a pápa védelmezőjére, és ezt pápai körlevelekre és beszédekre alapozta. Magatartása tehát természetes volt. Talán nem is politikai magatartás volt ez, hanem a hit kérdése, a pápához való hűség kérdése.
Don Bosco nagyon jól ismerte korának liberális és demokratikus torinói polgárait, akik nem is voltak olyan szelídek, mint a jelenlegi történelemkönyvek állítják, hanem az akkori krónika szerint ravaszok, kötekedők, és rosszindulatúak voltak. Többször előfordult, hogy a Miatyánk politikája ellenére olyan személynek is, mint Don Bosco, állást kellett foglalnia egy ügyben. Ezekben az esetekben a pápa mellé állt, azaz, elfogadta a pápa véleményét.
És, ha másként döntött volna?
Ha Don Bosco beveti magát a szociális vitákba, biztosan kevés iskolát, kollégiumot és iparos műhelyt nyithatott volna. 1883. június 24-én ő maga állapítja meg: „Mit használ, ha a politika érdekében tevékenykedünk? Mit tehetünk saját erőnkkel? Semmi mást, mint hogy lehetetlenné tegyük azt, amit a szeretet gyakorlásával tehetünk.”
Forrás: Teresio Bosco - Don Bosco új életrajza
Szaléziak.HU
