Amióta a rendfőnök a 2024-es etrenna középpontjába helyezte azt a nagyon híres álmot, amelyet Don Bosco kilenc-tíz évesen álmodott, mindenhol beszélnek és beszélni fognak róla. De mit mond róla a történelem az álom törvényes aktuális és létfontosságú értelmezésein túl?
A történelmi nézőpont
A történelem sok mindent elmond nekünk. Először is, a kilenc-tízéves kori álma Don Bosco 150/160 álmainak egyike, amelyekről kéziratos változataink vagy nyomtatott szövegeink vannak. Továbbá az álom többször is megismétlődött Don Bosco élete során, és néha nagyon jelentős kiegészítésekkel. Don Bosco ezt az álmot saját kezével írta le 50 évvel később, és a végleges tervezet a szöveg gondos, nem csak stilisztikai átdolgozásának eredménye. Továbbá azzal, hogy Don Bosco ezt az álmot az Oratóriumi emlékiratok elejére helyezi, stratégiai szerepet szán neki, és az egész hosszú önéletrajzi történet egyesítő szimbólumává teszi. Annál is inkább, mert ő maga írja: "egész életemben mélyen bevésődött az elmémbe", és "soha nem tudtam eltávolítani... az elmémből".
Végül a történelem azt mondja, hogy az Oratóriumi emlékiratokat és így az álmot is – Don Bosco kifejezett kívánságára – a szaléziak számára kellett fenntartani, és nem vált köztudomásúvá, sem halála előtt, sem utána. De a szaléziak nem fogadták el ezt a kérést, sokszor publikálták.
A pszichológiai nézőpont
A pszichológusok nem értenek egyet abban, hogy az álmoknak milyen értéket kell adni (vagy nem adni), de mindannyian azon a véleményen vannak, hogy abban a pillanatban konzisztenssé válnak, amikor elmondják valakinek. Következésképpen azt mondhatjuk, hogy egy kétszemélyes elbeszéléssel állunk szemben, a narrátoré és valamilyen módon a hallgatóé; esetünkben Don Bosco és beszélgetőtársai, a fiúk vagy a szaléziak.
A modern pszichológiai elméletek aztán többféle értelmezési szintet kínálnak Don Bosco fantáziadús univerzumáról, de mindannyian egyetértenek abban, hogy az a fontos, amit az álmodó az adott pillanatban közölni szeretne a közönségével. Végül pedig, ha az álmodó hűségesen elmeséli álmát, az álom anyagát alkotó képek, érzések, érzelmek és az elbeszélés tisztán verbális állapota közötti különbség mindig megmarad.
A kontextus
A történelem azt is elmeséli, hogy Don Bosco Valdoccóban töltötte életét (1846-1888) a "rendkívüli" és az "isteni" jelenlétében, és nem félt kinyilvánítani ezt a "jelenlétet", amelyet gyermekei, jótevői és maga a pápa is érzékelt.
Valdocco nagyon fiatal munkatársai ezt közvetlenül felismerték, amikor 1861-ben egyénileg és csoportosan elkötelezték magukat amellett, hogy feljegyzik a "nagy és fényes ajándékokat... a rendkívüli tényeket... a nagy terveket... valami természetfelettit", amelyek nap mint nap a szemük elé tárultak.
Maga IX. Pius pápa is felismerte ezt, és kétszer is felkérte, 1858-ban és 1867-ben, hogy bátorításul és szabályként írja le az álmait a kongregáció gyermekei számára: "Azt a nagy jót, amit bizonyos dolgok tesznek, ha gyermekeitek megismerik őket, nem tudjátok teljesen felfogni."
Don Bosco sokáig várt, mielőtt leírta volna. Ezt csak azután tette meg, hogy Róma jóváhagyta a Szalézi Kongregációt (1870), valamint az Alapszabályt (1874), és amikor az első szalézi házakat külföldön, Franciaországban és Argentínában (1875) alapították. Még a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye is az egyházmegyei jóváhagyás folyamatában volt (1876).
Majdnem hatvan évesen – idősnek érezte magát, és idősnek is számított – Don Boscónak szembe kellett néznie azzal a problémával, hogy történelmi-lelki alapokat adjon kongregációjának. Úgy oldotta meg, hogy emlékezett a gondviselési eredetre, amely ezt indokolta. Valójában mit is tehetne jobbat, minthogy "elbeszéli" fiainak, hogy az "Oratóriumok Kongregációja" keletkezésében, fejlődésében, céljában és módszerében Isten akaratából az új időkben az ifjúság üdvösségének eszközeként szolgáló intézmény volt.
Az Oratóriumi emlékiratok szövege
Így hát munkához látott, és három pontos céllal megírta az Oratóriumi emlékiratok szövegét: egy pedagógiai céllal: „Szabályként fog szolgálni a jövőbeni nehézségek leküzdéséhez, levonva a múlt tanulságait”; egy lelki céllal: „Arra fogja szolgálni, hogy megismertesse, miként maga Isten irányított mindent mindenkor”; és egy szórakoztató céllal: „Gyermekeimnek kellemes szórakozásként szolgál majd, amikor olvashatják azokat a dolgokat, amelyekben atyjuk is részt vett gy született meg egy pedagógiai szakértő, Braido atya véleménye szerint „az oratórium története, amely inkább »teológiai« és pedagógiai volt, mint valóságos”, inkább a „jövő emlékei”, nem pedig a múlté, egy olyan történet, amelyben "a példázat és az üzenet" a történelem előtt és "a történelem felett" áll. Még Pietro Stella történész is úgy ítélte meg, hogy az Emlékiratok „egyfajta vallási és pedagógiai költemény, amely az önéletrajzi anekdoták keretére és idealizálására épül”. Tehát egy reflexív, összegző és programadó dokumentummal állunk szemben, amelyet lelki és pedagógiai szempontok szerint kell olvasni, pontosan azok szerint, amelyekért Don Bosco írta.
Az álom
De mit álmodott Giovannino Bosco azon az éjszakán 200 évvel ezelőtt? Milyen szavakat hallott az égi alaktól és az édesanyjától? Mondjuk ki rögtön: nem lehet tudni. Csak hipotéziseket lehet felvetni, abban a hitben, hogy a végén mindig nehézségekbe ütközünk, mert különbséget kell tenni Giovannino valódi álomélménye és a sok évtizeddel később az íróasztalnál kidolgozott szabad narratíva között. Nemcsak ez, hanem különbséget kellene tenni a tudományos és szigorú eljárásokkal rekonstruált történelem, az érdeklődő hallgatók számára készült önéletrajzi elbeszélés, a távoli tényeket, különösen a szimbólumok segítségével visszamenőleg válogató emlékezet, főként szimbólumok, irodalmi vagy elbeszélői célszerűségek felhasználásával, az olvasó figyelmének eligazítása és felkeltése érdekében. Mindezzel együtt még sok mindent el lehet mondani. Majd legközelebb meglátjuk. (folytatás a következő hónapban)
Francesco Motto – Bollettino Salesiano/Szaléziak.HU
