Főoldal / Magyar Tartomány / Don Bosco lelkisége - Szalézi szemmel rátekinteni Jézusra 1.
Don Bosco lelkisége - Szalézi szemmel rátekinteni Jézusra 1.
2023-01-17 Kedd | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Szalézi lelkiségünk legmarkánsabb megfogalmazását a szerzetesi Alapszabályaink adják. A közösségi életbe bevezető, alapozó évnek, az un. noviciátusnak is legfontosabb anyaga az alapszabályok megismerése, átelmélkedése. De ez nekünk állandó feladatunk is. A „szalézi lelkiség alapelemei” című fejezet bemutatásával egy kicsit a rendi szabályok vázlatába is beletekinthetünk. Nem titkos könyv ez, bár általában magát a szabálykönyvet nem szoktuk csak úgy "osztogatni".
Alapszabályaink 11. pontjának címe: "Lelkiségünk forrása az evangélium Krisztusa". Krisztus arcának szemlélete legyen első szenvedélyünk és elfoglaltságunk. A keresztény legkiemelkedőbb tudása Jézus Krisztus megismerése. A szalézi lelkiségben élő legmélyebb öröme feltárni mindenki számára Arca titkának kifürkészhetetlen kincseit. Krisztus az embernek két alapvető bizonyosságot nyújt: hogy végtelenül szerették és határtalanul szerethet. (Atti 384.)
Krisztus szemlélése annyit jelent, mint mélyebben megismerni őt, hűségesebben szeretni, radikálisabban követni. Nem lehet őt ugyanis szeretni, ha nem ismerjük és nem ismerhetjük meg, ha nem követjük.
„Krisztus szemlélete tehát nem esztétikai élvezet, sem szabad időtöltés, sem pedig intellektuális kíváncsiság; ehelyett soha ki nem elégített szenvedély és a megismerés, a szeretet, a követés sürgető szüksége; egyre jobban akarjuk szemlélni azt, akihez egyre szorosabban szeretnénk csatlakozni.” (Krisztusból kiindulni 21.)
Ez a szemlélés, látás indítja el a hit igazi kalandját.
Az evangélium egy és ugyanaz mindenki számára, de létezik „az evangéliumnak egy szalézi olvasata” és ebből ered megélésének sajátos szalézi módja. Don Bosco Krisztus felé fordította pillantását, hogy megpróbáljon hasonlítani hozzá arcának azokban a vonásaiban, amelyek leginkább megfeleltek gondviselésszerű küldetésének és annak a szellemnek, amelynek ezt éltetnie kell. Ez pontosan kiemeli „az Úr alakjának körvonalait”, amelyek iránt küldetésünk „érzékenyebbé tett” bennünket.
„A szalézi lelkiség mintáját és forrását az Atya küldöttének, Krisztusnak szívében találjuk meg. Az evangélium olvasásakor nagyobb fogékonysággal vagyunk az Úr arculatának bizonyos vonásaira.” (A 11.) Ez azt jelenti, hogy az evangélium bizonyos történetei, jézusi gesztusai valahogy közelebb vannak hozzánk, mint más részek. Úgy érezzük jobban megszólít, jobban motivál. Miközben törekszünk a krisztusi egész megragadására, mégis vannak domináns mondatok, események, amelyek megragadják szívünket.
Ezek a vonások pedig: „az Atya iránti hálájára azért az ajándékért, hogy minden embert meghívott az üdvösségre; a kicsinyek és szegények iránti különleges szeretetére, buzgóságára az igehirdetésben, a betegek gyógyításában, az üdvösség munkálásában, amellyel az Isten Országának eljövetelét sürgette; a Jó Pásztor magatartására, aki szelídségével és önmaga odaajándékozásával nyeri meg az emberek szívét, arra a törekvésre, hogy a tanítványokat a testvéri közösség egységébe gyűjtse össze”. (Alapszabály 11.)
Don Pascual Chávez előző rendfőnök atyánknak egyik levele (2004) erről a sajátosan szalézi lelkiségű Krisztus követésről elmélkedett. A levél címe: „És ti kinek tartotok engem? Szalézi szemmel rátekinteni Jézus Krisztusra”
Sören Kierkegaard-tól való idézet vezeti be a gondolatokat arról, hogy nem elég csak Krisztus csodálóinak lenni, hanem utánzóivá is kell válni: „Egy utánzó arra törekszik, hogy az legyen, amit csodál. Egy csodáló viszont személyében kívül marad. Kerüli azt, hogy meglássa, hogy az a tárgy vele szemben azt az igényt tartalmazza, hogy az legyen, vagy legalábbis törekedjen, hogy az legyen, amit csodál.” Akár egy izgalmas lelkiismeret-vizsgálat is, hogy én csak csodálója vagyok Jézus Krisztusnak, vagy utánzója.
Ami már a sajátságunk felé elmozdít bennünket, hogy "közelítésünk Krisztushoz, a fiatalokon keresztül megy végbe. Mi, szaléziak nem tudunk úgy gondolni Krisztusra, úgy látni, megtalálni, szeretni és követni Krisztust, hogy ne vegyenek körül fiatalok, vagy legalább ne legyünk tudatában annak, hogy hozzájuk küldtek bennünket. A fiatalok a mi küldetésünk, a sors, mely nekünk jutott, az örökség, amit kaptunk. A fiataloktól távol nem vagyunk képesek Krisztust szemlélni, vagy legalábbis nem a Don Bosco által szemlélt Krisztust látjuk. A fiatalok, akikhez küldtek, képezik keresztény tapasztalatunk helyét és értelmét. Ez azt jelenti, hogy van egy szalézi útja Jézus szemléletének, tehát annak, hogy megismerjük, szeressük és kövessük.”
Ahogy az olyan Don Bosco képek sem igazán jók, ahol egyedül van. Jobban szeretjük azokat a fotókat, ahol a gyerekekkel együtt van, mert akkor látjuk beleágyazva küldetésébe és abba az életmódba, ahogyan ő Krisztust látja és Krisztust követi. Krisztus Don Bosco számára élő és jelenlévő személy, élete és cselekedete minden percében. 1858-ban írja alapító Atyánk: „Társaságunknak az a célja, hogy egybegyűjtse tagjait, azért, hogy tökéletesedjenek utánozva az isteni Üdvözítőnk erényeit, különösen a szegény fiatalok iránti szeretetben.”
Don Bosco megismerése tehát szükségszerűen Krisztushoz vezet. Hiszen ahogy lát, ahogy cselekszik, az az evangélium „itt és most” tettekre váltása, megélése. Ezért hitünkben segít, ha megismerjük Don Bosco hitét, vallási élményeit, egyházias tapasztalatát. Ebben segít bennünket a magyarul is megjelent „Oratóriumi emlékiratok”. Hiszen ez Don Bosco legbensőségesebb önvallomása, hite alakulásának személyes feltárása.
Nem egy erényt követünk, vagy egy tevékenységet, hanem egy személyt, akit a maga teljességében szeretnénk utánozni, s egy evangéliumot, amelyet globális voltában akarunk átélni. „Mi Don Bosco lépteihez igazodva válunk Krisztus követőivé.”
P. Ábrahám Béla SDB/Szaléziak.HU
