Elveszett az az ember, aki veszteg marad
2020-06-11 Csütörtök | #Aktuális | ARCHIVÁLT
önkéntesség • menekültek • gyerekek •
Nicolò Govoni egy 27 éves fiatal, akit San Marino Köztársaság a 2020-as Nobel-békedíjra jelölt. De vajon mit tehetett ez a fiú a maga rövid élete során, ami egy Nobel-díjat ér?
Nicolò Govoni író, újságíró és emberi jogi aktivista. 1993-ban született Cremonában, gyermekkorát nagyszülei túláradó szeretetében töltötte és serdülőkorában érezte, amit az életében jelenlévő felnőttek is megismételtek, hogy jó úton jár a kudarc felé. Még 18 sem volt, amikor határozottan úgy érezte, hogy öreg, és elégedetlen volt az élettel, amit addig élt, mint sokan az ő korában.
A fordulópont akkor érkezett, amikor húszévesen úgy döntött, hogy jelentkezik egy kis indiai faluba, pontosan a Dayavu FiúK Otthona árvaházba önkéntesnek. Ettől a pillanattól kezdve minden megváltozott, és a gyerekek különleges helyet foglaltak el a szívében. Attól fogva Nicolò már soha nem állt meg: tanult, írt, pénzt gyűjtött az árvaház számára és sok család nélküli fiú idősebb testvére lett. A Dayavu Fiúk Otthona vezetői erőfeszítéseinek, valamint Nicolònak köszönhetően, aki pénzadományokat gyűjtött az árvaház számára, a gyermekeknek lehetőségük nyílt a tanulásra és az évek során akár egyetemre is beiratkozhattak.
Négy évvel később, 2017-ben, miután megszerezte az újságírói diplomát gyors egymásutánban két könyvet is írt. Az első, az "Uno" történetek gyűjteménye, amelyek az Indiában szerzett tapasztalatain alapulnak. A második könyvét, a "Fehér mint Isten"-t maga adta ki és e-könyvként terjesztette. Olvasóinak tábora elérte a 10.000-et.
Ekkor Nicolò ismét válaszút előtt áll: elhagyja Indiát, hogy új tapasztalatokat szerezzen. Valójában úgy dönt, hogy elmegy és felajánlja munkáját először Palesztínában, majd Samosban, egy görögországi szigeten, ahol koordinálja a menekült gyermekek oktatási programját.
Férfiak, nők és gyermekek minden nap érkeznek Sámosba Afganisztánból, Szíriából, Irakból és Afrikából politikai menedéket keresve. Azonban az élet a fogadóállomásokon minden bizonnyal nem kellemes, amíg ezek az emberek arra várvnak, hogy választ kapjanak valamelyik európai helyről. Közülük több mint 300 magára hagyott, kísérő nélküli kiskorú. És Nicolò még mindig nem áll meg.
2018-ban két másik önkéntes, Sarah Ruzek és Giulia Cicoli közreműködésével megalapította a "Still I Rise” szervezetet (a nevét Maya Angelou költészetéből vette kölcsön). A „I Rise” egy nem kormányzati szervezet, amely teljes egészében háborús menekült gyermekeket célozza meg, és teljes mértékben ingyenes adományokon alapul, független a kormányoktól, az Európai Uniótól, az ENSZ-től vagy a nagy magánvállalkozásoktól. A célja most is változatlan: jövőt adni ezeknek a gyerekeknek. És a legjobb út a jobb jövő felé, ha biztosítja számukra az oktatást.
Szervezete révén Nicolò ezáltal megnyitja az első iskolát a szigetre menekült kiskorúak számára, oktatást és helyet kínálva nekik, elvonjva őket a rémségektől, amelyek kísérik őket még azokban a táborokban is, röviden: egy olyan helyet, ahol "a gyerekek ismét gyerekek lehetnek". Az iskola neve, amely mintegy 150 gyermeknek nyújt oktatást, "Mazì" valójában görögül azt jelenti: "együtt", és három pillérre épül, amelyek: az oktatás, az egyéni képzés és a biztonság szavatolása.
Itt a gyermekeknek lehetősége nyílik angol, görög, matematika, művészet, történelem, földrajz, számítógépismeretek, színház és zene tanulására, valamint tanulhatnak az európai kultúráról, a nők jogairól és az érzelmi intelligenciáról. Az oktatás mellett Mazìban a gyermekek reggelit és ebédet is kapnak, de mindenekelőtt lehetőségük nyílik arra, amit minden gyermek számára nélkülözhetetlen: játszani. Röviden: Mazì minden tekintetben az olyan oktatás és képzés pontos modelljén alapuló iskola, amely bárhol megismételhető. Időközben Nicolò időt talál két másik könyv, az "Objektumok a tükörben" és "Ha a fiad lenne" kiadására is. Ma Nicolò már nem akar megállni.
Govoninak ezek után az a célja, hogy megismételje a menekült gyermekek számára létrehozott iskolát Törökországban, és a csapatával hasonló projektek megvalósításán dolgozik Kenyában, Mexikóban és Olaszországban is.
A „Still I Rise” öt országban mintegy 50 fő munaktárssal és önkéntessel működik, ami nem is olyan rossz egy 27 éves fiatalhoz képest.
A MA A MI IDŐNK
„Ez a mi pillanatunk, a mi időnk. Ma van a mi napunk. A holnap és a tegnap azok a napok, amikor semmit sem tehetünk. Ma az egyetlen nap, amikor valamit meg lehet tenni. Az egyetlen. Tehát ne, ne habozz, mert a boldogságot meg kell keresni. Ne várj többet a boldogságtól, mint ami a boldogság maga, mert az út most mindent megadott neked. A sötét napok során megszerezted azt, ami most vagy, és ragyogó vagy. És ha azt veszed észre, hogy elfásultál, ne félj ismét útra kelni egy új sziget felé. Az ember, aki áll, elveszett. "
(Nicolò Govoni, "Uno")
biesseonline.sdb.org/Szaléziak.HU
