Ferenc pápa a fiataloknak Assisiben
2022-09-25 Vasárnap | #Egyház | ARCHIVÁLT
Ferenc pápa • fiatalok •
Szeptember 24-én a pápa Asissibe látogatott, ahol a világ száz országából mintegy ezer fiatal, közgazdász és vállalkozó gyűlt egybe a Ferenc gazdasága című rendezvényre. Nyolc fiatal tanúságtétele után elhangzott beszédében egy új gazdasági paradigma megteremtésére, a szegények középpontba állítására, környezetvédelemre, munkahelyteremtésre, az eszmék konkrét megvalósítására biztatta őket.
Kedves fiatalok, jó napot kívánok!
Több mint három éve vártam erre a pillanatra, azóta, hogy 2019. május 1-jén megírtam azt a levelet, amely meghívott, majd idehozott benneteket Assisibe. A Ferenc gazdaságával való találkozás – hallottuk az imént – sokatokban felébresztett valamit, ami már megvolt bennetek. Ti már elköteleztétek magatokat egy új gazdaság megteremtése mellett; ez a levél összehozott benneteket, szélesebb látókört adott nektek, s e levélnek köszönhetően egy olyan, fiatalokból álló világközösség részének érezhetitek magatokat, amelynek ugyanaz a hivatása, mint nektek. És amikor egy fiatal meglátja egy másik fiatalban saját meghívását, és aztán ez a tapasztalat több száz, több ezer másik fiatalban megismétlődik, akkor nagy dolgok válnak lehetővé, még az is, hogy egy olyan hatalmas és összetett rendszer, mint a világgazdaság megváltoztatásában reménykedjünk. Sőt, ma már elavult dolognak tűnik gazdaságról beszélni: ma pénzügyről beszélünk, és a pénzügy valami vizenyős dolog, légnemű dolog, megfoghatatlan. Az egyik világhírű közgazdász elmesélte nekem, hogy egyszer szervezett egy találkozót a gazdaság, a humanizmus és a vallás kapcsolatáról, és a találkozó jól sikerült. Ugyanezt akarta tenni a pénzüggyel, de az nem sikerült. Legyetek óvatosak a pénzügy légneműségével: a gazdasági tevékenységet vissza kell vinnetek a gyökereihez, az emberi gyökerekhez, ahogyan azok létrejöttek. Ti, fiatalok, Isten segítségével, meg tudjátok tenni, képesek vagytok megtenni; a fiatalok már többször is sok mindent tettek a történelem során.
Fiatalkorotokat egy nem könnyű időszakban élitek: a környezeti válság, majd a világjárvány, most pedig az ukrajnai háború és a többi háború, mely évek óta tart különböző országokban, rányomja bélyegét életetekre. A mi nemzedékünk sok gazdagságot hagyott rátok, de nem tudtunk vigyázni a bolygóra, és most nem vigyázunk a békére.
Amikor azt halljátok, hogy a San Benedetto del Trontó-i halászok egy év alatt tizenkét tonna szemetet, műanyagot és hasonló dolgokat gyűjtöttek ki a tengerből, akkor láthatjátok, hogy nem tudunk vigyázni a környezetünkre, következésképpen a békét sem őrizzük meg. Ti arra kaptatok meghívást, hogy az „összeomlóban lévő” közös ház építőmesterei legyetek. Mondjuk ki: összeomlóban van! A mai korban az Assisi Szent Ferenc által inspirált új gazdaságnak földbarát gazdaságnak és békegazdaságnak kell lennie. A gyilkos gazdaságot (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 53) az élet gazdaságává kell alakítanunk, a gazdaság minden dimenziójában. El kell érnünk a „jó életet”, ami nem dolce vita vagy kényelmes időtöltés, nem. A jó élet az a misztika, amelyet a földdel való kapcsolatunkban az őshonos népek tanítanak meg nekünk.
Nagyra értékeltem, hogy ezt az assisi találkozót a próféciáról mintáztátok. Tetszett, amit a próféciákról mondtatok! Assisi Szent Ferenc élete – megtérése után – prófécia volt, mely napjainkban is folytatódik. A Bibliában a prófécia szorosan kapcsolódik a fiatalokhoz. Sámuel kisfiú volt, amikor meghívást kapott, Jeremiás és Ezekiel fiatal volt; Dániel tizenéves, amikor megjósolta Zsuzsanna ártatlanságát, és megmentette a haláltól (vö. Dán 13,45–50); Joel próféta pedig azt hirdeti a népnek, hogy Isten kiárasztja Lelkét, s „fiaitok és leányaitok prófétálni fognak” (Jo 3,1). A Szentírás szerint a fiatalok a tudás és értelem szellemének hordozói. Az ifjú Dávid volt az, aki megalázta az óriás Góliát gőgjét (vö. 1Sám 17,49–51). Valóban, ha a civil közösség és a vállalkozások nélkülözik a fiatalok képességeit, az egész társadalom elsorvad, mindenkinek az élete sötétségbe borul. Hiányzik a kreativitás, hiányzik az optimizmus, hiányzik a lelkesedés, hiányzik a bátorság a kockáztatásra. Egy fiatalok nélküli társadalom és gazdaság szomorú, pesszimista és cinikus. Ha látni akarjátok ezt, menjenek el ezekre a liberális közgazdaságtanra szakosodott egyetemekre, és nézzétek meg az ott tanuló fiatalok arcát. De hála Istennek, ti itt vagytok: nemcsak holnap lesztek itt, hanem már ma is itt vagytok; nemcsak a „még nem” vagytok, hanem a „már” is, a jelen is vagytok.
A prófétai dimenzió által inspirált gazdaság ma a környezetről és a földről alkotott új jövőképben fejeződik ki. El kell érnünk ezt a környezettel, földdel való harmóniát! Számos ember, vállalkozás és intézmény dolgozik az ökológiai irányváltáson. Tovább kell haladnunk ezen az úton, és többet kell tennünk. Ti ezt a „többet” csináljátok, és mindenkitől ezt kéritek. Nem elég a kozmetikázás, a fejlődési modellt kell megkérdőjelezni.
A helyzet olyan, hogy nem várhatunk a következő nemzetközi csúcstalálkozóra, mely hasztalan lehet: a föld ma ég, és ma kell változtatnunk, minden szinten!
Az elmúlt évben a növénygazdasággal, egy innovatív témával foglalkoztatok. Láthattátok, hogy a növényi paradigmában más a kapcsolat a földdel és a környezettel. A növények képesek együttműködni a környezetükkel, és ha versengenek is egymással, valójában az ökoszisztéma érdekében együttműködnek. Tanuljunk a növények szelídségéből: alázatuk és csendességük egy másfajta stílust kínálhat nekünk, olyat, amilyenre nagy szükségünk van. Ha ugyanis ökológiai átmenetről beszélünk, de megmaradunk a huszadik század gazdasági paradigmáján belül, mely kizsákmányolta a természeti erőforrásokat és a földet, akkor az általunk alkalmazott manőverek mindig elégtelenek lesznek. A Biblia tele van fákkal és növényekkel, az élet fájától a mustármagig. Szent Ferenc pedig az összes élőlénnyel való kozmikus testvériségével segít nekünk. Mi, emberek az elmúlt két évszázadban a föld rovására növekedtünk. És ennek a föld fizette meg az árát! Gyakran kifosztottuk, hogy növeljük saját jólétünket, és még csak nem is mindenkinek, hanem csak egy szűk csoportnak a jólétét. Itt az ideje, hogy új bátorságra leljünk, s elhagyjuk a fosszilis energiaforrásokat, és felgyorsítsuk a kihatás nélküli vagy pozitív kihatású energiaforrások fejlesztését.
Azután el kell fogadnunk azt az egyetemes etikai elvet – mely azonban nem tetszik nekünk –, hogy a károkat helyre kell hozni. Ez egy etikai, egyetemes etikai elv: a károkat helyre kell hozni! Ha úgy értünk el növekedést, hogy közben visszaéltünk a bolygóval és a légkörrel, akkor ma meg kell tanulnunk áldozatokat hozni a még nem fenntartható életmódban is. Különben gyermekeink és unokáink fogják kifizetni a számlát, mely túl magas és túl igazságtalan lesz. Meghallgattam egy nagynevű, világhírű tudóst, aki hat hónappal ezelőtt azt mondta: „Tegnap született egy unokám. Ha így folytatjuk, szegénykének harminc éven belül egy lakhatatlan világban kell élnie.” Gyermekeink és unokáink fogják kifizetni a számlát, mely túl magas és túl igazságtalan lesz. Gyors és határozott változtatásra van szükség. Komolyan mondom: számítok rátok! Kérlek benneteket, ne hagyjatok nyugton bennünket, és mutassatok példát nekünk!
És megmondom az igazat: ezen az úton járni bátorságot és néha egy kis hősiességet igényel. Egy találkozón hallottam egy huszonötéves fiatalembert, aki épp akkor szerzett magas szintű mérnöki diplomát, de nem tudott elhelyezkedni; végül egy olyan iparágban talált munkát, amelyről nem igazán tudta, mi az; amikor alaposabban utánajárt, hogy mit kell csinálnia – munka nélkül, munkaképes állapotban –, elutasította, mert fegyvereket gyártottak. Ők a mai kor hősei.
A fenntarthatóság többdimenziós szó. A környezeti dimenzió mellett a társadalmi, a társas és a szellemi-lelki dimenzió is létezik. A társadalmit kezdjük lassan felismerni: tudatára ébredünk, hogy a szegények kiáltása és a föld kiáltása ugyanaz a kiáltás (vö. Laudato si’ enciklika, 49). Ezért amikor az ökológiai változtatáson dolgozunk, szem előtt kell tartanunk, hogy bizonyos környezetvédelmi döntések milyen hatással vannak a szegénységre. Nem minden környezetvédelmi megoldásnak van azonos hatása a szegényekre, ezért azokat a megoldásokat kell előnyben részesíteni, amelyek csökkentik a nyomort és az egyenlőtlenséget. Miközben megpróbáljuk megmenteni a bolygót, nem hanyagolhatjuk el a szenvedő embereket. Nemcsak a szén-dioxid-kibocsátás olyan környezetszennyezés, amely megöl, hanem az egyenlőtlenség is halálosan szennyezi bolygónkat. Nem engedhetjük, hogy az új környezeti csapások kitöröljék a nyilvánosság teréből a társadalmi igazságtalanság ősi és mindig jelenlévő csapásait, sem a politikai igazságtalanságokét. Gondoljunk egy politikai igazságtalanságra: például a rohingyák szegény, meggyötört népére, melynek egyik helyről a másikra kell vándorolnia, mert nem élhet a saját hazájában. Ez egy politikai igazságtalanság!
Aztán itt van kapcsolataink fenntarthatatlansága is: sok országban az emberek közötti kapcsolatok elszegényednek. Különösen Nyugaton a közösségek egyre törékenyebbé válnak és széttöredeznek. A világ egyes régióiban a család van súlyos válságban, és vele együtt az élet elfogadása és oltalmazása is. A jelenlegi fogyasztói társadalom az emberi kapcsolatok ürességét egyre kifinomultabb árucikkekkel igyekszik kitölteni – nagy üzlet a magány korunkban! –, de így boldogsághiányt generál. És ez rossz dolog. Gondoljatok például a demográfiai télre, hogyan kapcsolódik mindehhez. Demográfiai tél van minden országban, ahol a lakosságszám nagymértékben csökken, mert nem vállalnak gyereket, de sokkal fontosabb az embereknek, hogy érzelmi kapcsolatuk legyen kiskutyákkal, kiscicákkal, és így tovább. Újból gyerekeket kell vállalni! A demográfiai tél valóságának a része a nő rabsága is: a nőé, aki nem lehet anya, mert amint nőni kezd a hasa, kirúgják a munkahelyéről; a gyermeket váró nőket nem mindig engedik dolgozni.
Végül itt van kapitalizmusunkban a szellemi-lelki fenntarthatatlanság. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember, mielőtt javakat keresne, az értelmet keresi. Mindannyian értelemkeresők vagyunk! Ezért minden társadalom első számú tőkéje a szellemi-lelki tőke, mert ez az, ami okot ad arra, hogy minden nap felkeljünk, munkába menjünk, és ami megteremti a gazdaság számára is szükséges életörömet. Világunk gyorsan felemészti a vallások, a bölcsességi hagyományok és a népi jámborság által évszázadok alatt felhalmozott tőkének ezt a lényegi formáját. Így különösen a fiatalok szenvednek ettől az értelemhiánytól: gyakran előfordul, hogy amikor az élet fájdalmával és bizonytalanságával találkoznak, azt tapasztalják, hogy a szenvedés, a frusztráció, a csalódás és a gyász feldolgozásához szükséges lelki erőforrásokból kimerült a lelkük. Nézzék meg, mennyire emelkedett a fiatalok öngyilkossági rátája: nem teszik közzé az összes esetet, eltitkolják a számadatokat. Sok fiatal törékenysége ennek az értékes szellemi-lelki tőkének a hiányából ered – kérdezem tőletek: nektek van-e szellemi-lelki tőkétek; mindenki magában adjon választ –: ez egy láthatatlan, de a pénzügyi vagy technológiai tőkénél sokkal valóságosabb tőke. Sürgős szükség van ennek a lényegi szellemi-lelki tőkének a feltöltésére! A technológia sokat tehet: megtanít minket arra, hogy mit és hogyan kell tennünk, de nem mondja meg a miértet; és így tetteink meddővé válnak, és nem töltik be az életet, még a gazdasági életet sem.
Mivel Szent Ferenc városában vagyunk, a szegénységről is beszélnem kell. Általa inspirált gazdaságot csinálni annyi, mint elkötelezni magunkat amellett, hogy a szegényeket helyezzük a középpontba. Tőlük nézzük a gazdaságot, tőlük nézzük a világot. A szegények megbecsülése, a szegények gondozása, a szegények iránti szeretet, a minden szegény iránti szeretet, a minden törékeny és kiszolgáltatott ember iránti szeretete nélkül, az anyaméhben való fogantatástól kezdve a beteg és fogyatékkal élő embereken át a nehéz helyzetben lévő idősekig, nincs „ferenci gazdaság”. Én tovább mennék: a ferenci gazdaság nem korlátozódhat arra, hogy a szegényekért vagy a szegényekkel együtt dolgozzon. Amíg rendszerünk hulladékba dobott embereket termel, és mi ennek a rendszernek megfelelően működünk, addig bűnrészesek leszünk egy olyan gazdaságban, amely öl. Tegyük fel magunknak a kérdést: teszünk-e eleget azért, hogy megváltoztassuk ezt a gazdaságot, vagy megelégszünk azzal, hogy a falakat más színűre festjük, anélkül, hogy a ház szerkezetét megváltoztatnánk? Nem elég a felszínt festegetni, nem: a struktúrát kell megváltoztatnunk! A válasz talán nem abban rejlik, hogy mit tehetünk, hanem abban, hogy miként nyithatunk új utakat, hogy maguk a szegények válhassanak a változás főszereplőivé. E téren nagyszerű, igen előrehaladott tapasztalatok vannak Indiában és a Fülöp-szigeteken.
Szent Ferenc nemcsak a szegényeket szerette, hanem a szegénységet is. Mondjuk úgy, a szigorú életmódot. Ferenc nem annyira azért ment a leprásokhoz, hogy segítsen nekik, hanem azért, mert szegény akart lenni, mint ők.
Jézus Krisztust követve mindentől megfosztotta magát, hogy a szegényekkel együtt szegény legyen.
Nos, az első piacgazdaság a 13. századi Európában született, napi kapcsolatban a ferences szerzetesekkel, akik azoknak az első kereskedőknek a barátai voltak. Ez a gazdaság bőséget teremtett, de nem vetette meg a szegénységet. Bőségteremtés a szegénység megvetése nélkül! A mi kapitalizmusunk viszont segíteni akarja a szegényeket, de nem becsüli őket, nem érti a „boldogok a szegények” paradox boldogmondást (vö. Lk 6,20). Nekünk nem kell szeretnünk a nyomort, sőt, küzdenünk kell ellene, mindenekelőtt azzal, hogy munkát teremtünk, méltó munkát.
Az evangélium azt tanítja, hogy a szegények megbecsülése nélkül nem lehet harcolni a nyomor ellen. Innen kell kiindulnunk, nektek, vállalkozóknak és közgazdászoknak is: Ferenc eme evangéliumi paradoxonainak megélésével.
Amikor beszélgetek az emberekkel, vagy gyóntatok, mindig megkérdezem: „Adsz alamizsnát a szegényeknek?” – „Igen, igen!” – „És amikor alamizsnát adsz a szegényeknek, a szemükbe nézel?” – „Ó, nem is tudom…” – „És amikor alamizsnát adsz, odadobod a pénzérmét, vagy meg is érinted a szegény ember kezét?” Nem néznek a szemükbe, és nem érintik meg őket; és ez eltávolodás a szegénység szellemétől, eltávolodás a szegények tényleges valóságától, eltávolodás az emberségtől, amelynek minden emberi kapcsolatban ott kell lennie. Valaki azt mondhatná nekem: „Pápa, késésben vagyunk, mikor fejezed már be?” Most befejezem.
E gondolatok fényében szeretnék három támpontot adni nektek az előrehaladáshoz.
Az első: a legszegényebbek szemével nézzük a világot! A ferences mozgalom azért volt képes kitalálni az első gazdasági elméleteket, sőt az első szolidaritási bankokat („Monte di Pietà”) a középkorban, mert a legszegényebbek szemével nézte a világot. Ti is jobbá teszitek majd a gazdaságot, ha az áldozatok és a kidobottak szemszögéből nézitek a dolgokat. De ahhoz, hogy a szegények és az áldozatok szemével tudjatok nézni, ismernetek kell őket, barátaiknak kell lennetek. És higgyétek el, ha a szegények barátai lesztek, ha osztoztok életükben, akkor Isten országából is részesültök valamennyire, mert Jézus azt mondta, hogy övék a mennyek országa, és ezért boldogok (vö. Lk 6,20).
Megismétlem: mindennapi döntéseitek ne eredményezzenek leselejtezett embereket!
A második támpont: ti főleg diákok, tudósok és vállalkozók vagytok, de ne feledkezzetek meg a munkáról, ne feledkezzetek meg a munkavállalókról. A kezek munkájáról. A munka már most is korunk kihívása, és még inkább az lesz a jövőben. Méltó és jól megfizetett munka nélkül a fiatalok nem válnak igazán felnőtté, az egyenlőtlenségek pedig nőnek. Néha munka nélkül is meg lehet élni, de jól élni nem lehet. Ezért miközben javakat termeltek és szolgáltatásokat hoztok létre, ne feledkezzenek meg munkát teremteni, jó munkát és munkát mindenkinek!
A harmadik támpont: a konkrét megvalósítás. A történelem döntő időszakaiban azok, akik képesek voltak komoly nyomot hagyni, azért tették, mert az eszményeket, a vágyakat, az értékeket konkrét tettekbe ültették át. Vagyis megvalósulási formát adtak nekik. Az írás és a kongresszusok mellett ezek a férfiak és nők iskolákat és egyetemeket, bankokat, szakszervezeteket, szövetkezeteket, intézményeket hívtak életre. A gazdaság világát úgy tudjátok megváltoztatni, ha a szívetek és a fejetek mellett a kezeteket is használjátok. A három nyelvezet. Az ember gondolkodik: a fejét, a gondolkodás nyelvét használja, de nemcsak ezt, hanem összekapcsolja az érzés, a szív nyelvével. És nemcsak ezt, hanem összekapcsolja a kéz nyelvével. Azt kell tenned, amit érzel és gondolsz, azt kell érezned, amit teszel, és azt kell gondolnod, amit érzel és teszel. Ez a három nyelvezet egybekapcsolódása. A gondoltok, az eszmék szükségesek, rendkívül vonzanak bennünket, különösen, ha fiatalok vagyunk, de csapdává válhatnak, ha nem kapnak formát, ha nem válnak konkréttá, napi elkötelezettséggé: a három nyelvezet! Az eszmék önmagukban megbetegszenek, végül elrugaszkodunk a konkrét élettől, mindannyian, ha csak eszmékről van szó. Az eszmék szükségesek, de „testet kell ölteniük”. Az Egyház mindig is elutasította a gnosztikus kísértést – a gnózist, a puszta eszmét –, mely azt hiszi, hogy egyedül egy másfajta tudással, a test erőfeszítése nélkül megváltoztathatja a világot. A tettek kevésbé „világítanak”, mint a nagy eszmék, mert konkrétak, részlegesek, korlátozottak, fény és árnyék együtt, de napról napra megtermékenyítik a földet: a valóság magasabb rendű, mint az eszme (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 233).
Kedves fiatalok, a valóság mindig magasabb rendű, mint az eszme! Erre figyeljetek!
Kedves testvéreim, köszönöm elkötelezettségeteket! Menjetek előre, Szent Ferenc inspirálásával és közbenjárásával! Én pedig – ha egyetértetek – egy imával fejezném be. Én elolvasom, ti pedig szívetekkel kövessétek:
Atyánk, bocsánatodat kérjük, amiért súlyosan megsebeztük a földet, amiért nem tiszteltük az őshonos kultúrákat, amiért nem becsültük és nem szerettük a legszegényebbeket, amiért közösségvállalás nélkül teremtettünk gazdagságot. Élő Istenünk, aki Lelked által inspiráltad e fiatalok szívét, karját és elméjét, és elindítottad őket egy megígért föld felé, tekints jóságosan nagylelkűségükre, szeretetükre, arra a készségükre, hogy életüket egy nagy eszménynek szenteljék! Atyánk, áldd meg őket vállalkozásaikban, tanulmányaikban, álmaikban; kísérd őket nehézségeikben és szenvedéseikben, segítsd őket, hogy erénnyé és bölcsességgé tudják változtatni azokat! Tartsd meg őket a jóra és az életre irányuló vágyaikban, támogasd őket a rossz példák miatti csalódásaikban, ne hagyd, hogy elkedvetlenedjenek, és biztasd őket, hogy folytassák útjukat! Te, kinek egyszülött Fia ács lett, add meg nekik a világ szeretettel, leleménnyel és kézzel történő átalakításának örömét. Ámen.
Köszönöm szépen!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír/Szaléziak.HU
