Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Egyház / Ferenc pápa rózsafüzér imája és beszéde a májusi ima-maraton megkezdésekor

Ferenc pápa rózsafüzér imája és beszéde a májusi ima-maraton megkezdésekor

Ferenc pápa rózsafüzér imája és beszéde a májusi ima-maraton megkezdésekor

2021-05-04 Kedd   |   #Egyház   |   ARCHIVÁLT

ima  • Ferenc pápa  •

Május elsején szombat este hat órakor a vatikáni Szent Péter-bazilika Gergely-kápolnájában a Segítő Szűzanya kegyképe előtt a Szentatya vezetésével és ezzel egyidőben a Walsinghami Miasszonyunk kegyhelyen Angliában megkezdődött a májusi ima-maraton a járványtól megsebzett emberiségért. Az első napon mindenekelőtt a járványban elhunytakért imádkoztak, melynek kezdetén és végén Ferenc pápa rövid beszédet mondott.

A Szűzanyának szentelt hónap kezdetén egyesüljünk a világ összes kegyhelyén a hívekkel és a jóakaratú emberekkel, hogy Szent Anyánk kezeire bízzuk az egész emberiséget, melyet ebben az időszakban keményen próbára tett a világjárvány – kezdte beszédét a pápa. Május minden napján rád bízzuk, Irgalmasság Anyja azt a sok embert, akiket megfertőzött a vírus és továbbra is annak fájdalmas következményeit szenvedik. Elhunyt fivéreinktől és nővéreinktől kezdve olyan családokig, melyek megtapasztalják a holnap fájdalmát és bizonytalanságát; a betegektől az orvosokig, a tudósokig, az ápolókig, akik részt vesznek a küzdelem első vonalában; az önkéntesektől az összes szakemberig, akik értékes szolgálatot tettek mások javára; a gyászoló és szomorú emberektől azokig, akik egy-egy mosollyal és jó szóval vigaszt nyújtottak a rászorulóknak; azoktól - különösen a nőktől -, akik otthonaikban a kényszerű bezártság miatt szenvedtek erőszakot, azoktól, akik buzgón szeretnék folytatni a mindennapi élet ritmusát. A Segítő Szűzanya fogadjon minket köpenye alá, védjen és támogasson minket a próbatétel idején és lobbantsa fel szívünkben a jövő reményének fényét.

Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja!

Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja – folytatta a pápa a rózsafüzér imádság után – a jelenlegi szenvedésekkel és gyötrelmekkel teli drámai helyzetben, amelyek az egész világot átfogják, és most hozzád, Isten Anyjához és a mi Anyánkhoz folyamodunk, oltalmadat kérve nekünk. Szűz Mária, fordítsd irgalmas szemeidet felénk ebben a koronavírus-járványban, és vigasztald meg azokat, akik elhunyt szeretteiket siratják. Támogasd azokat, akik a betegekért aggódnak és akik a fertőzés megelőzése érdekében nem lehetnek a közelükben. Ébressz bizalmat azokban, akik aggódnak a bizonytalan jövő és a járványnak a gazdaságra és a munkára gyakorolt következményei miatt

Könyörögd ki számunkra az Istentől, hogy ez a kemény próbatétel véget érjen

Isten Anyja és a mi Anyánk, könyörögd ki számunkra az Istentől, az irgalmasság Atyjától, hogy ez a kemény próbatétel véget érjen, és hogy visszatérjen a remény és a béke távlata. Kánához hasonlóan járj közben isteni Fiadnál, kérve, hogy vigasztalja meg a betegeket és az áldozatok családjait, és nyissa meg a szívüket a bizalom befogadására. Oltalmazza azokat az orvosokat, nővéreket, egészségügyi személyzetet, önkénteseket, akik ebben a szükséghelyzetben az első vonalban vannak, és életüket kockáztatják azért, hogy mások életét megmentsék. Oltalma kísérje hősies fáradozásukat, és adjon nekik erőt, jóságot és egészséget. Legyen közel azokhoz, akik éjjel-nappal a betegeket gondozzák, és a papokhoz, akik lelkipásztori aggodalommal és evangéliumi elkötelezettséggel próbálnak mindenkinek segíteni és mindenkit támogatni.

Szeretett Anyánk, gyarapítsd bennünk az egy nagy családhoz tartozás tudatát érzését

Szent Szűz, világítsd meg a tudományban dolgozó férfiak és nők értelmét, hogy megtalálják a megfelelő megoldásokat ennek a vírusnak a leküzdésére. Segítsd a nemzetek vezetőit, hogy bölcsen, együttérzően és nagylelkűen dolgozzanak. Szűz Mária, rázd fel a lelkiismeretet, hogy a vezetők a fegyverzet növelésére és tökéletesítésére felhasznált hatalmas összegek helyett inkább a megfelelő tanulmányok előmozdítását szolgálják a hasonló katasztrófák jövőbeni megelőzésére.

Szeretett Anyánk, gyarapítsd bennünk az egy nagy családhoz tartozás tudatának érzését, hogy a világban testvéri és támogató lelkülettel siessünk a szegénység és nyomorúság nehéz helyzeteinek enyhítésére. Bátorítsd bennünk a hit szilárdságát, a szolgálat iránti kitartást, az imádság állhatatosságát.

Rád bízzuk magunkat, aki az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz az utunkon

Ó, Mária, szenvedők Vigasztalója, öleld át minden gondterhelt gyermekedet, járj közben Istennél, hogy megszabadítson minket ettől a szörnyű járványtól, hogy az élet tovább folytatódhasson a maga normális és derűs menetében. Rád bízzuk magunkat, aki az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz az utunkon. Ó, irgalmas, jámbor, ó édes Szűz Mária, irányítsd a zarándokaid lépteit, akik a neked szentelt kegyhelyeken hozzád fohászkodnak, téged szeretnek és a legkülönfélébb megszólításokkal kérik közbenjárásodat. Legyél biztos útmutató mindnyájunk számára! Ámen! – zárta Ferenc pápa május elsején este az ima-maraton megnyitásakor mondott beszédét.

 

vaticannews.va/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Vatikán – Kedves fiatalok,  ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

Vatikán – Kedves fiatalok, ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok!

#Egyház 2024-03-27, Szerda

Öt évvel ezelőtt, 2019. március 25-én tette közzé a Szentatya az ifjúságról tartott püspöki szinódus utáni apostoli buzdítását Christus vivit –..

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

Ferenc pápa a szentgyónásról: Tekintsünk mindig Isten irgalmas arcára!

#Egyház 2024-03-13, Szerda

A nagyböjti időszak és főként a jubileumra készülő imaév kapcsán a pápa azt ajánlotta, hogy a kiengesztelődés szentségének bűnbánati imájáról..

Nagyböjtben térjünk vissza szívünk rejtekébe!

Nagyböjtben térjünk vissza szívünk rejtekébe!

#Egyház 2024-02-15, Csütörtök

A Szent Szabina-bazilikában bemutatott hamvazószerdai szentmisén a pápa arra buzdított, hogy vessük le az álarcot és a tettetést, lassítsuk le rohanó..

Óbuda – „Fogadj imáidba!”

Óbuda – „Fogadj imáidba!”

#Magyar Tartomány 2024-02-10, Szombat

Az óbudai szaléziaknál a nagyböjti időszakban folytatódik a „Fogadj imáidba!” akció, melynek célja, hogy a templomközösség lelkileg is támogathassa az..

Kilenced Bosco Szent János közbenjárásáért - 9. nap

Kilenced Bosco Szent János közbenjárásáért - 9. nap

#Magyar Tartomány 2024-01-30, Kedd

Január 30., 9. NAP: IMA A LELKEK ÜDVÉÉRT (ISTEN ORSZÁGA)

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • ...
Összes címke
< Franciaország - Szalézi pedagógia „Papi, a bohóc” módjánSzalézi szavak - Húsvét 5. vasárnapja - A szőlőtő, a szőlővesszők és a termés >