Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika - A hét mérlege – egy diák és az igazgató szemével
Kazincbarcika - A hét mérlege – egy diák és az igazgató szemével
2020-03-20 Péntek | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Kazincbarcika • iskola • járvány • digitális oktatás •
A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban beszámolót készítettek az első digitális oktatással töltött hét végén.
Hogy állunk a digitális oktatással a hét utolsó napján? Egy diák média szakkörös így mesél róla:
Digitális oktatás: (v)él(e)mény
Sok minden megváltozott, amióta digitálisan tanulok.
Reggelente nem kell 6-kor kelnem, bőven elég fél nyolc-nyolckor. Az is nagyon tetszik, hogy saját magamnak oszthatom be az időt. Nyugodtan megmosakszom, megreggelizek és átöltözök. Azt javaslom mindenkinek, hogy a megszokott napirendünkön ne változtassunk. Fontos, hogy úgy viselkedjünk, mintha suliba járnánk. Minden nap legyünk levegőn, és a mozgást is építsük be a napi rutinba!
Bevett szokásunk pár osztálytársammal, hogy fél kilenckor hívást indítunk, és együtt csináljuk a feladatokat, kikérdezzük egymást. Így kicsit lassabban haladunk, és több időt vesz igénybe, de nagyon jól szórakozunk közben, és ha valakinek gondja támad az internet világában, tudunk egymásnak segíteni.
Egyelőre nincs problémám a feladatokkal, legtöbb „órán” gyakoroljuk a már vett anyagrészeket. Általában a laptopomon dolgozom a Word-ben. Még szerencse, hogy már régebben megtanítottak kezelni a gépet, így könnyedén tudom a feladatokat letöltögetni és kitölteni.
Több időm jut olyan dolgokra, amikre suli mellett nincs lehetőségem. Anyával és a tesómmal el is kezdtünk veteményest ültetni.
Örülök neki, hogy a gimi ilyen gyorsan el tudta kezdeni a netes oktatást! Más sulikban még csak most próbálnak megoldásokat találni a tananyag elküldésére.
Akárhogy is nézem, nem szeretném, ha ez végleg így maradna. Most persze még vicces és jópofa, de remélem, két hónapnál nem fog tovább tartani az itthonlét, és minden visszatér a régi kerékvágásba!
Szombati Zsófia 7.ny
És hogy látja Balla Árpád igazgató?
Kiürült az iskola. Amikor ma végigmegyek rajta délelőtt fél tízkor, csak a takarító nénik sürgölődnek, akik végigfertőtlenítenek mindent. Nincsenek a lyukas órájukat tanulással, beszélgetéssel, csocsózással töltő diákok, nem hallatszanak ki a tanítási órán lévő tanárok magyarázatai. Csend honol. Nem ehhez vagyok hozzászokva.
Benézek egy terembe is: az ajtó mögött egy talán túlzottan is tiszta terem fogad: a székek az asztalokra pakolva, a tábla zölden ragyog, a fény akadálytalanul tükröződik vissza a fényes felületeken.
Üresek az aulák is, nem fogad üdvözlő hang, amikor belépek a bejárati ajtón, vagy felérek az első emeletre.
A tanári folyosó, és a normál esetben iszonyatosan szűkösnek tűnő tanári is kihalt, nincs senki bent. Most nagynak, túl nagynak érzem.
Egy rendes tanítási napon 700 emberi lény nyüzsög ebben az épületben. Ma alig van bent 30. Szép, rendezett az épület, de semmit nem ér a diákok nélkül. Már várom, amikor ismét tömött folyosókon kell végigszlalomozni, nem bánnám, hogy át kell ugrani néhány hanyagul ledobott táskán, csak végre itt lenne már mindenki. Hogy ez mikor jön el, nem tudom.
Ugyanakkor elégedett is vagyok, mert most látszik, hogy bízhatom a pedagógusainkban, akik nem hagyják cserben a tanítványaikat, és a diákok is bizonyítják, hogy lelkiismeretesek, tudnak alkalmazkodni a helyzethez. Pont úgy, ahogy kértem: legyenek igazi szalézi gimisek, és mutassanak példát.
Köszönöm mindenkinek az eddigi munkát!
Balla Árpád
sagim.hu/Szaléziak.HU
