Buder nővér július 24-én töltötte be a 92. évét és 45-szörös Ironman. Madonna Buder amerikai katolikus apáca, aki 69 éve szolgálja az urat, élete során 350 triatlonversenyen indult, ebből 45 teljes távú Ironman volt.
3,86 kilométer úszás; 180,25 kilométer kerékpározás; majd „levezetésként” egy maratoni futás (42,195 kilométer), mindez megszakítás nélkül – a teljesítésre legtöbbször 16 vagy 17 óra áll rendelkezésre. Ez a hosszútávú triatlon, a rendkívül hangzatos nevű Ironman-táv. Aki szintidőn belül éri el a célkaput, Ironmannek, vagyis Vasembernek nevezheti magát. Ez a kőkemény kihívás nem csak a fiatalok kiváltsága, vannak idős emberek is, akik sorra döntögetik meg egymás vagy saját maguk rekordjait. Egyikük a 92 éves szerzetesnővér, Madonna Buder.
Története nem csak azért különleges, mert 92 évesen még mindig fut, hanem azért is, mert csupán 48 éves korában, egy pap tanácsára kezdett sportolni, a triatlonba pedig 52 évesen vágott bele. A szerzetesnővér fiatalon sikeres volt a lovaglásban, de amikor huszonhárom évesen belépett egy zárdába, mindennemű sportolással felhagyott. Huszonöt év múlva egy fontos fordulat következett be az életében: beszélt egy pappal, aki arra ösztönözte, hogy fusson, mert ez a sport segít az elme, a lélek és a test harmonizálásában. Ezért újra belekezdett a rendszeres testmozgásba.
A futással való kapcsolata viszont meglehetősen nehezen indult. Az első edzésén futócipő híján egy olyan lábbelit vett fel, amelyben már fél mérföld (nagyjából 800 méter) teljesítése után komoly fájdalmai voltak. Ráadásul a többi nővér neheztelt rá az új szenvedélye miatt, mondván, a futás „nem illik egy apácához”. Emiatt 1970-ben kilépett a rendből és 38 társával együtt megalapították a független „Sisters for Christian Community” közösséget, ahol már senki sem nézett rá rossz szemmel az edzései miatt. Folyamatosan fejlődött, lefutotta az ikonikus Boston Marathon 42,195 kilométerét is.
Hiába ért el sikereket, a futást egy idő után unalmasnak találta, ezért triatlonozni kezdett. Az első versenyén egyből nagy fába vágta a fejszéjét: a fél Ironman várt rá, vagyis 1,9 km úszás, 90 km kerékpározás és egy félmaratoni táv (21,1 km) lefutása. A teljesítés nem jelentett számára gondot, sőt nem sokkal később már a teljes távú Ironmanen is célba ért.
Karrierje során számos sérülést szenvedett, de ezek nem érdekelték különösebben, mint ahogy a felé áradó rajongással sem tudott soha mit kezdeni.
„Igazán nem értem, hogy miért vannak úgy oda. Istentől kaptam a tehetségemet és muszáj kibontakoztatni, nem is annyira magam miatt, hanem azokért, akiket ezzel ösztönözhetek.”
Buder nővér az egésznapos szolgálat – például börtönbe is jár elítéltekhez – mellett csinálja meg az edzéseit, aktivitása a kora előrehaladtával mit sem csökkent. Az egész triatlonban számára az a legnehezebb, hogy hogyan kezelje a népszerűséget, folyton csipog a telefonja és jelez a számítógépe, állandóan interjút kérnek tőle.
„Ha valamit, hát ezt nem tudom megszokni. Az, hogy az ember örökké elérhető, nagyon fárasztó ám.”
A sikerhez vezető utat úgy magyarázza, hogy először van az álom, abból fejlődik ki a vágy, aztán abból lesz az elszántság, amiből kialakul a fegyelem, legvégül pedig megjelenik a végső elhatározás arra vonatkozóan, hogy meg mered csinálni azt, amit megálmodtál. „Sokszor volt olyan, hogy a kudarcaimra gondoltam… és arra, hogy nem értem el a kitűzött célt. Aztán rájöttem, hogy az egyetlen kudarc az, ha nem próbálkozol, mert az erőfeszítésed önmagában is siker” – ez az egyik legfontosabb üzenete azoknak, akik példaképként tekintenek rá.
Ízlelgessük: 48 évesen kezdett futni, 52 évesen triatlonozni, és 92 évesen is sportol.
Csodák... mégiscsak vannak?
wmn.hu/szerzetesek.hu/Szaléziak.HU
