Főoldal / Magyar Tartomány / Mesél a szalézi múlt – P. Frank Pál SDB
Mesél a szalézi múlt – P. Frank Pál SDB
2022-07-26 Kedd | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
szalézi élet • szerzetes • megemlékezés • tartománytörténet •
Frank Pál atya (1928-2016) példamutató pap és szalézi szerzetes volt. Hatalmas lelkesedés sugárzott belőle. Nem csak a lelkeket szolgálta, hanem különösen nagy odaadással és szeretettel gondozta a növényeket, keze nyomán minden kert életre kelt és virágba borult.
Frank Pál atya 1928. december 11-én született Újkígyóson, mélyen hívő katolikus hatgyermekes családban. A csöndes, jó képességű kisfiút a hat elemi osztály elvégzése után tanítója segítette a továbbtanulásban. Magára vállalta a polgári iskolai vizsgákra való előkészület költségeit. A négy polgári iskolai év után – felismerve a fiú hivatását – Takácsy Dénes plébános a papság felé vezető útra irányította. Frank Pál így került két évre diákként és kollégistaként a gyulai szalézi intézetbe. Itt döntött a második évben úgy, hogy szalézi szerzetes lesz. Saját elmondása szerint döntését az őt támogató plébánosnak is nehezen merte elmondani, Takácsy Dénes azonban – aki valamikor maga is szerzetes akart lenni – megnyugtatta és áldását adta rá.
1948-ban kezdte meg noviciátusát Tanakajdon. 1949. augusztus 16-án első fogadalommal kötelezte el magát, hogy Don Bosco követője akar lenni. Amikor 1950-ben a rendeket feloszlatták, a váci egyházmegyébe jelentkezett, ezért Egerben folytatta teológiai tanulmányait, ahol 1957. június 16-án pappá szentelték. 1958. augusztus 25-én örökre elkötelezte magát a Szalézi Társasághoz.
1950 után megtapasztalta a szerzetesi élettel járó nehézségeket. Felszentelését követően, mint újmisés pap, négy helyen volt kápláni állásban összesen 11 évig: Szegváron, Isaszegen, Dunaharasztin és Farmoson. A későbbiekben három plébániát vezetett: Újszilváson 7 évig, Tápiógyörgyén 14 évig. Mindig sok ministráns szolgált mellette az oltárnál, hittanosok is szép számmal jártak hozzá.
Amikor 1990-ben a magyar tartomány újjáéledt, azonnal jelentkezett, hogy visszatérjen rendi szolgálatra, és így került BudapestPestszentlőrinc-Szemeretelepre, a Szent István király plébániára, ahol 16 éven keresztül volt rendházigazgató és plébános. Pál atyát a hívek nagy szeretettel fogadták, és ő nagy buzgalommal látott neki a szalézi élet gyakorlásának. Megszervezte a szalézi munkatársakat, 1991-ben itt tartották meg a munkatársak első lelkigyakorlatát és itt ünnepelték meg az újraindulás után először május 24-én a Segítő Szűz Mária ünnepét. Mint jó szalézi, a fiatalok felé fordult, miután sikerült visszakapni a plébánia kultúrházát, megkezdte az oratórium működtetését. Tartományi tanácsos is volt 1990-től 1996-ig és 1999-től 2003-ig.
Amikor egészségi állapota rosszabbodni kezdett, kérte nyugdíjazását, és 2005-ben átkerült az óbudai Szent Alajos Szalézi Rendházba, ahol több éven keresztül volt a rendház vikáriusa, valamint a Budapest-Óbudai Szűz Mária, a Keresztények Segítsége Kápolnaigazgatóság kisegítő lelkésze, és a közeli Szent Margit kórház kórházlelkésze. Nagy szeretettel kísérte a szalézi szerzetesnövendékeket és különösen áldásos munkát vállalt magára, amikor megérkeztek az első misszionáriusok. Segítségükre volt a magyar nyelv tanulásában és mindenben támogatta őket, odaadóan segítette, tanította a szép magyar beszédre, átnézte, kijavította prédikációikat.
Frank Pál atyának szívügye volt a virágok gondozása. Sokat tudott a növényekről, színpompás virágaival széppé varászolta a rendházak környékét, díszítette a templomokat.
2014-re sajnos ereje elfogyott, ezért véglegesen nyugállományba került. Mindenki megérezte szíve szeretetét, ezért nem csoda, hogy nagy szeretettel vették körül betegségében is. Gondozták, ápolták, gondoskodtak róla, ő pedig példás türelemmel viselte hosszú betegségét. Nem panaszkodott, elfogadta állandó gyöngeségét, példát adott betegágyában is, hogyan kell elviselni a mindennapi kereszteket. „A Jóisten ajándéka volt, hogy meghívott, nem győzök újra és újra hálát adni, hogy gyöngeségeim ellenére elviselt, megajándékozott egy szép, hosszú élettel” – mondta.
2016. december 22-én bevitték a Szent Margit Kórházba, ahonnan 2016. december 27-én, életének 88-ik, áldozópapságának 59-ik évében, a hajnali órákban az Úr magához szólította. A péliföldszentkereszti rendi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Rendtársa, Csány Péter szalézi atya készítette Frank Pál atyával az alábbi interjút Óbudán, pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából:
1928-ban születtem a Békés megyei Újkígyóson hatgyermekes vallásos családban. A család meghatározó jelentőségű volt életemre és hivatásomra. Apai nagyanyánk rózsafüzér társulati vezető és előimádkozó volt, és én gyakran és már elég fiatalon részt vettem vele az imádságokon. Érdekes, hogy pont engem, a sorrendben negyedik gyermeket, de a Jóisten talán már ekkor kiszemelt magának. Ahogy az az esetek többségében lenni szokott, elsősorban édesanyám jóságos, szelíd lelkisége és határozott, rendszerető és csöndes embersége meghatározó volt számomra, de apám szorgalmas és tisztakezű életáldozata is nagyszerűen illeszkedett hozzá.
Mi terelt kimondottan a papi hivatás irányába?
Ha számot vetek magammal, akkor mindig apai nagymamámra kell visszatérnem, aki az imádság szeretetét belém plántálta. De voltak egyéb jelei is hivatásbeli érdeklődésemnek: gyerekként készítettem házi oltárt magamnak, a virágos kertbe kis kápolnát építettem, kisiskolásként önállóan eljártam a májusi litániákra és a keresztútra. És még valami, ami egészen megdöbbentő dolognak számít mindmáig hivatásomnak. Anyai nagymamám vak volt. 20 évig nem látott semmit. Egy alkalommal, amikor harmadik–negyedikesként a szomszéd faluban látogatóban voltunk nála, sorban – mint mindig – odamentünk hozzá, megtapogatott minket, hogy megtapasztalja, mennyit nőttünk, és – ez élesen megmaradt bennem – nálam rákérdezett: „Ugye, Te pap leszel!”
Hogyan tudtad tervedet megvalósítani?
Nyolc elemi után a tanítóm ajánlotta fel, hogy a középiskola elvégzését elősegítendő maga vállalja fel a polgári iskolai vizsgákra való előkészület költségeit. A négy polgári iskolai év után a plébánosom támogatott a papság felé vezető úton, és így kerültem két évre diákként és kollégistaként a gyulai szalézi intézetbe. Itt döntöttem a második évben, hogy szalézi leszek. Az engem támogató plébánosnak ezt nehezen mertem elmondani, ő azonban – aki valamikor maga is szerzetes akart lenni – megnyugtatott, áldását adta rám
Mi miatt döntöttél a szaléziak mellett?
Együtt éltek velünk, és így beleláthattam szegénységben és munkában eltöltött életükbe, igyekezetükbe, lelkesedésükbe, és ez 18 éves fejjel megtetszett nekem. Tanakajdon kezdtem a noviciátust 1948-ban, ahová savtúltengéses panaszokkal vonultam be, de ott csodálatos módon elhagyott ez a betegség; ott nagyon jól éreztem magam. Mezőnyárádon ért minket a szerzetesrendet felfüggesztő rendelet. Bennem egy világ omlott össze, amikor szélnek eresztettek minket. Plébánosom ekkor is tartotta bennem a lelket. A váci szemináriumba többedmagammal fogadott be és jószándékkal tolerált minket a nemeslelkű püspök, Dr. Pétery József, pedig elvileg a szerzetesi kispapokat nem lett volna szabad felvennie.
Mi minden fért bele papi szolgálatod 50 évébe, amellett, hogy pl. Farmoson többek között ministránsod volt Borókai Gábor (újságíró, 1998 és 2002 között kormányszóvivő), vagy az újonnan kinevezett országos rendőrfőkapitány...
Négy helyen voltam kápláni állásban összesen 11 évig: Szegváron, Isaszegen, Dunaharasztin és Farmoson és három plébániát vezethettem: Újszilváson 7 évig, Tápiógyörgyén 14 évig, majd amikor 1990-ben a magyar tartomány újjáéledt, azonnal jeleztem, hogy visszatérek a rendi szolgálatra, és így kerültem Pestszentlőrinc-Szemere telepre, ahol 16 éven keresztül voltam igazgató-plébános. Híveimmel Magyarország majdnem minden Mária-kegyhelyét meglátogattuk. Ilyenkor a szomszéd plébániákkal összefogtunk, és 3–4 busznyi saját zarándokcsoportot szerveztünk a nagyobb ünnepek környékén.
Érkezésed óta szembetűnő és egyben lélekemelő templomunkban ill. a rendház környékén, hogy Nálad a lelkek szolgálatával mintha szorosan együtt járna a virágok szeretete és kitartó gondozása. Hibiszkusz, mályva, klívia, hagymás növények, dália, hortenzia, rózsák vallhatnának maguk erről...
A virág családi örökség: anyai nagyapám nagyon szerette a növényeket, és mivel gazdálkodó ember volt, már az 1900-as években nagyon szép gyümölcsöse és rózsáskertje volt. Nekünk is szép kertünk volt. Káplán koromban mindenütt, ahol csak tehettem, létrehoztam egy virágoskertet. Nyombélfekéllyel küszködtem gyerekkorom óta, és ez a fajta fizikai tevékenység mindig regeneráló hatást tett rám. Volt egy hasonló cipőben járó pap-barátom – nekünk ez volt a hobbink, nem utazgattunk. Szeretem a szépet, és praktikus is volt a templom díszítésére kamatoztatni.
Pali atya, Te amellett, hogy a kórház lelkésze vagy, minden lelkipásztori munkára, helyettesítésre készséggel jelentkezel. Szeretnek és keresnek a hívek. Mi a papi jelmondatod?
Szent Pál mondata állt mindig közel a szívemhez: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.” (1Kor 15, 10a) Ha tényleg lettem valami, Isten által meghívott és kiemelt pap, azt nem saját erőmnek, hanem a Gondviselés kegyelmének köszönhetem.
Szaléziak.HU
