Főoldal / Szalézi világ / Mazzarello Szent Mária Dominika, egy egyszerű és szeretetteljes élet
Mazzarello Szent Mária Dominika, egy egyszerű és szeretetteljes élet
2019-05-09 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
„Az Úr 1837. évében, május 9-én Don Lorenzo Ghio megkeresztelte Giuseppe Mazzarello és Maria Maddalena - leánykori nevén Calcagno - közös gyermekét. A gyermeknek Mária Dominika nevet adták” - így kezdődött egy egyszerű és szeretetteljes élet, Mazzarello Szent Mária Dominika élete, aki Bosco Szent Jánossal együtt megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai, vagy Don Bosco Nővérek Intézményét.
„Ugyan miféle jó jöhetne Morneséből?” – kérdezhetnék mindazok, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint Jézus azon kortársai, akik szintén megkérdezték: „Ugyan miféle jó jöhetne Názáretből?”
Tomasso Durante Mornese egyházközség anyakönyvében végzett legfrissebb kutatásai szerint Mária volt a legidősebb a 13 testvér között. Amikor megszületett, szülei Mazzarelli egy néhány házból álló kies részén laktak, amelyhez 1843-ban egy kis templomocskát építettek a Segítő Szűz Mária tiszteletére.
A Szűzanyát csupán néhány évvel korábban kezdték ezen a néven is tisztelni. VII. Piusz pápa volt az, aki 1815-ben, miután véget értek a napóleoni háborúk és ezzel együtt pápai fogságának keserves időszaka, május 24-ét nevezte meg Segítő Szűz Mária ünnepnapjának.
Mária szülei földművesek és hűséges keresztények voltak. Igyekeztek az egyszerűségben megteremteni saját javaikat, az évszakok változásával alakították imádságaikat és tetteiket, melyek a szőlőműveléshez és a templomi ünnepekhez kapcsolódtak.
Giuseppe jó szándékú, de szigorú ember volt. Tagja a Páli Szent Vince testvéri közösségnek. Isten ismeretével pedig olyannyira felvértezett, mely az élet minden pillanatában józan ítélőképességet és bölcsességet adott neki.
Felesége, Maria Maddalena teljesen más temperamentumot örökölt. Csupa tűz és lendület, képes volt a valóság humoros oldalát is meglátni, tudott - a kellő időben és helyen - a legsötétebb helyzetekben is egy váratlan, szellemes ötlettel előrukkolni.
Isten számára is egy élő és a mindennapokban jelen lévő személy volt. Ugyanúgy a Szűz Mária is, akihez különösképpen is ragaszkodott. A hit, mely átjárta életét, egy mondást taníttatott meg neki, melyet a nehézségek és a különböző szenvedések idején gyakran emlegetett: „Ez az év a Paradicsom időszaka”.
Pontosan a hit volt az, mely megkönnyítette a házastársak közös életét.
Mária bölcsességet és józan gondolkodást örökölt apjától; anyjától pedig azt, hogy képes legyen humorosan és könnyed módon szembenézni a különböző helyzetekkel. Mindketten pedig azt a szilárd hitet adták neki, mely olyan volt, mint a sziklára épült ház: Krisztus és az ő evangéliuma.
La Valponasca
1848 végén Mária családja Morneséből átköltözött Valponascába, Doria márki egyik majorságába, melynek szőlőjét apjára bízták.
Úgy háromnegyed órányi járásra található a falutól és mind mai napig ott láthatjuk az egyik domboldalon. A paraszti életforma jellegzetességeként a nyugati falon található ablakkal együtt, amely mint egy tágra nyílt szem tárja elénk a határtalan horizontot.
A Mazzarello házaspárral együtt érkezett meg Valponascára az eIsőszülött Mária, a nem régen született Felicina és unokahúguk a tizenkét éves Domenica, aki a Mornesében kitört 1836-os kolerajárvány idején maradt egyedül, egy évvel Mária születése előtt, és szülei magukhoz vették a kis árvát. Mária nyugodt gyermekéveket töltött el Valponascán, kivéve a 11 éves korában elszenvedett sérelmeket.
Történt ugyanis, hogy a rokonaik, Caterina és Giambattista Bodrato, akiket zavart, hogy üresen áll a házuk, megkérték a Mazzerello házaspárt, ugyan hagyják náluk egy kis időre Máriát. Ki tudja, gondolták, ha Mária hozzászokik az új környezethez és szülei sem ellenkeznek, talán saját lányukként ott tarthatják. Azonban nem így történt. Még mielőtt egyetlen év is eltelt volna, Máriát hazahívták. Fiútestvére született és segítenie kellett édesanyjának a házimunkában és a kisbaba gondozásában.
Mária szíve ujjongott, hogy visszatérhet övéihez.
Nem arról volt szó, hogy Bodratóék nem szerették volna. Nem ez volt a gond! Hanem a folyamatos imádságok és az állandó vallási ájtatoskodások kedvetlenítették el. Egyrészt azért, mert nem voltak éppenséggel életkorához a legmegfelelőbbek, másrészt pedig teljesen ellentétesek voltak azzal, ahogy az Istennel való kapcsolatát megélte.
Később így emlékezett erre: „Szerettem volna jó lenni, de anélkül, hogy órákat töltsék a templomban és mindenkinek megmutassam magam”.
Szavak, melyek előrevetítik azt a fajta igényt a hivalkodás nélküli egyszerűségre, mely mindig is Mária személyiségének meghatározó viselkedésmódja lesz.
Valponasca környezetében ez a kislány ugyanolyan eleven és fürge maradt, mint egy pinty. Hagyta, hogy környezete alakítsa, hogy egészségesen, kiegyensúlyozottan, nyíltszívűén és szerényen nevelkedjék.
Már gyermekkorától kezdve - jegyzi meg az egyik első önéletrajzírója, Ferdinando Maccono - legyőzhetetlen ellenszenvet érzett a hazugsággal szemben.”
Legjobb barátnője és bizalmasa Petronilla, a boldoggáavatási eljárás során erről így vallott: „Amikor nem volt ötlete, akkor sem akart hazudozni. Úgy próbálta meg elkerülni a büntetést, hogy ne kelljen miatta hazudnia.”
Iskolába nem tudott járni. Valponasca és Mornese között az út, különösen a téli időszakban, nem volt veszélytelen. És hát abban az időben mindenki számára egyértelmű volt, hogy a tanyák parasztlányai analfabéták maradnak. De amilyen intelligens és vidám volt Mária, nem késett sokat, hogy megtanuljon olvasni. Tanítója édesapja lett.
Kézbe venni a tollat, és megküzdeni az írás megtanulásával járó fáradalmakkal, meghaladta környezete képességét. Ugyanakkor megérteni a betűket, a szavakat és a mondatokat, kedvére való kalandot jelentett. Különösen a hosszú téli estéken.
Ugyanúgy a számok is egy ismeretlen világot jelentettek Mária számára. Ennek ellenére megtanult az ujjain „számolni” és pillanatok alatt bármilyen alapvető matematikai műveletet megoldani.
Egy rendkívül fontos lépés: az elsőáldozás
Monica Menegusi és Piera Ruffinatto a Progetto Mornese kúrátorai Mária Valponascában töltött gyermekéveiről ezt írják: „Hitbéli beavatásának iránya itt személyessé válik, hiszen Mária tudatosan ajtót nyit Isten felé, mert úgy dönt, hogy teljes szabadságban és szeretetben adja oda önmagát Istennek. Az érett hitélet útjára lép és minden egyes megtapasztalása arra vezeti őt, hogy egyre tisztábban lássa, mennyire központi helyet foglal el Krisztus az életeben.”
Don Pestarino megengedte, hogy elsőáldozáshoz járuljon annak ellenére, hogy még nem volt tizenkét éves. Mária felkészüli és az Úrral való első találkozása 1850-ben megtörtént, ahogy ezt a plébánián őrzött anyakönyvek bizonyítják.
A Krónika bővebben ír erről a felejthetetlen pillanatról: „Az előző éjszakát egy furcsa félálomban töltötte, mely egyszerre volt imádság, vágyakozás, a lélek fellángolása. Azt is magával ragadta, aki ott feküdt mellette és irigyelte szerencséjét.” Másnap reggel pedig ő, aki a legtávolabb lakott a templomtól, az elsők között érkezett meg; „Ájtatosan térdet hajtott, többé már nem nézett senkire, csak Don Pestarinót figyelte, aki megtartotta az utolsó eligazítást (…). A szokottnál is kipirultabb arca azt mutatta, hogy ezek az új érzések egészen a szívéig hatoltak és az egyre élőbb vágytól vezérelve lángra lobbantak. Don Pestarino a Confiteort intonálta (…). Mária biztos és erős hangja is kihallatszik; lépései szilárdak, tekintete jámborságot tükröz ahogy odalép, sugárzik és borzong az örömtől, amikor Jézust magához veszi.”
Mária egész eleiében gondosan ápolja ezt az Eucharisztiával szembeni „varázst”. A szentmisén való részvétel mindennapos kötelességgé válik, és Jézus gyengéden vezeti a hétköznapi elmélkedésekben. „Ez a szentség volt az, amely úgy alakította Mária gondolatait, hogy mindig Jézussal foglalkozzon, akit reggel vehetett magához, vagy azzal, akit másnap reggel fog magához venni; és hogy szíve, mely mindig őrködött felette, ne figyeljen semmi másra. csak hogy mindig Istennel legyen, s hogy napról napra egyre jobban tetsszen neki.”
(Maria Pia Giudici - Mara Borsi: Mazzarello Mária Dominika, egy egyszerű és szeretetteljes élet, Don Bosco Kiadó 2009)
Szaléziak.HU
