Főoldal / Magyar Tartomány / Mesél a szalézi múlt - Esztergom-Tábor
Mesél a szalézi múlt - Esztergom-Tábor
2022-06-29 Szerda | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Amikor 1950-ben a szerzetesrendek működését betiltották, Magyarországon több mint 15 helyen voltak szalézi szerzetesek kisebb-nagyobb közösségekben. Különböző intézményeket – főleg fiúotthonokat, internátusokat, iskolákat – vezettek. A rendszerváltás után egyes műveket visszakaphattak, egyeseket viszont különböző okokból már nem, így itt napjainkban nincsenek szaléziak, csak a Magyar Szalézi Tartomány történetében olvashatunk ezekről a házakról.
Esztergom-Tábor
Az 1890-es években Heye Herman alapított üveggyárat Esztergomtól délre, az Őrhegy (Mai Strázsa-hegy) mellett 40 holdnyi területen, ahol később 1500 kataszteri holdon harcászati lőteret alakítottak ki az Osztrák–Magyar Monarchia számára. Az üveggyárat a katonai kincstár vette át, és átalakították katonai táborrá, az épületeket raktárnak, barakknak használták. Innen ered az Esztergom-Tábor elnevezés.
1914-1918 között a Kis Strázsa-hegy környékén fekvő katonai gyakorlótéren terült el az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora. 1915 augusztusának végén érkeztek az első orosz és szerb hadifoglyok ide. A háború négy éve alatt Az első világháborúban a hadifogolytáborban összesen száznégyezer ember raboskodott itt.
A tábor állandó létszáma 40 ezer fő volt, pedig kezdetben csak ezerfősre tervezték. Az esztergom-tábori barakkerdőben 40 ezer orosz hadifogoly várta éveken át a szabadulása napját. Ez el is jött. a tábor 1918 őszén szűnt meg.
1918-19 forrongó éveiben bányászcsaládok számára szorítottak lakásokat a barakképületekben.
1921-ben az Igazságügyi Minisztérium a Katolikus Patronázzsal karöltve fiúnevelő otthon céljaira foglalta le az orosz tiszti tábort. Az esztergom-tábori Állami Fiúnevelő Intézet 1920-ban létesült. Első növendékei (mintegy hatvanan) az újdonsült Csehszlovákiából, Znióváraljáról átmenekített hasonló intézet állami gondozottjai voltak. A fiúkat Bauer József igazgató hozta át Magyarországra.
1922-ben már 5-600 fiúnövendék volt az intézetnek, bentlakó növendékeit mintegy nyolc „család” képezte, élükön „családfőkkel”, akik rendszerint az Igazságügyi Minisztérium által kinevezett állami felügyelők voltak. A nagy törekvések eladósodáshoz vezettek, ami miatt az állami hatóság átengedte a fiúnevelőt a szaléziaknak.
Bauer József 1924 őszén állandó segítséget kért s kapott Varga Dénes szalézi pap s néhány teológus kispap személyében. 1925-ben a Patronázs vezetősége hivatalosan behívja a szaléziakat az intézetbe.
1925 szeptemberében megkezdődött a Szent József Fiúotthon szalézi korszaka
Az új intézetbe Torinóból hazatért, fiatal szalézi papokat neveztek ki. Az intézetnek fontos szerepe volt a hátrányos helyzetű kiskorúak gondozásában, de bejáró növendékek előtt is nyitva állt kollégiumával, elemi, közép- és szakiskolájával. Az első évben a bennlakó növendékek 350-en voltak, a bejárók 120-an. Ellátásukat az Igazságügyi Minisztérium fedezte. A szaléziak végezték a közeli katonai helyőrség vallási gondozását is. Hozzákapcsolódik a filozófiai tanulmányi ház, ami előzőleg Péliföldszentkereszten volt. Az intézet – minden nehézség ellenére - az egész országban elismert nevelői tevékenységet fejtett ki.
Az intézet központi épületéül az egykori fogolytábor tiszti szálláshelyét választották. Itt lakott az igazgató, ebben volt az apácák lakosztálya, a betegszoba, a 6-8 éves gyerekek hálóhelyei és a nőtlen nevelők lakószobái. Az intézet műhelyeit és a nagyobb fiúk hálószobáit a mintegy hat
régi kaszárnyaépületbe telepítették. A nagyobb fiúk hálótermei mintegy ötven méter hosszú, tíz méter széles hodályok voltak, téglapadozattal. A lakótér a padlással egy teret
alkotott. A termek közepén két-három kályha állott, a lakótéren átnyúló téglakéményhez
csatlakoztatva.
A berendezés nagyon szegényes, kopott volt. A padokat még közel tíz évvel azelőtt, az alapítás utáni években koldulták össze Esztergomban a bencések és piaristák előkelő gimnáziumainak kimustrált bútoraiból. Tornaterem nem volt, ha jó idő volt, az iskola előtti szabadtéren tornázhattak egy keveset, ha esett az eső vagy a hó, akkor az osztályban maradtak.
Az ebédlő egy hosszú, széles terem volt, hosszában két sor asztallal, az asztalokon előkészítve pléhtányérok, pléhpoharak és mindegyik mellett egy szelet kenyér. Reggelire rántott levest kaptak, de ebből hiányzott a köménymag és télidőben a kevés zsír is. A levest nagy kondérokban hozták át az ipari növendékek a konyhából. Az ebéd rendszerint valamilyen híg levesből és hústalan főzelékből (sárgaborsó, bab, krumpli) állott. Csütörtökön és vasárnap valami kevés húst is kaptak a fiúk. Vasárnap felvizezett tejből tejeskávé volt a reggeli, az ebédhez néha egy buktát is kaptak. Négy órakor volt az uzsonna. Szép időben a felügyelő tisztelendő az udvaron egy kosárból osztotta ki a szelet kenyeret a sorban álló növendékeknek.
A hálószobákban egy lepedővel elfüggönyözött ágyban a növendékekkel aludt egy teológus kispap, este ő oltotta el a lámpát, reggel ott állt a mosdóban is. A hálószobákat esténként fűrészporos kályhával befűtötték, melynek melege hamar elszállt. Meleg vízről még télen sem álmodhattak. A hálószoba mögötti mosdóban egy hosszú cementvályú fölött kilyuggatott csőből télen jéghideg víz folyt. Dideregve álltak a csapnál, éppen hogy csak leöblítették az arcukat. Szerencsére a járványok elkerülték Esztergom-Tábort. Csak a hosszú teleket volt nehéz elviselni. A legtöbb fiúnak nem volt megfelelő ruhája, télikabátja. A jobb módú fiúk időnként kaptak otthonról ruhát, de a szegényebbek alig tudták kihúzni a telet.
Az iskolai tanítás megkezdése előtt, egy órát az intézet tantermében töltöttek, hogy felkészülhessenek az iskolai órákra. Ebéd után két órás közös játék következett, a játék után a délutáni tanulás imával kezdődött. Az uzsonna rövid szünete utáni tanulási időt ismét imádkozással fejezték be. Minden étkezést imával kezdtek és fejeztek be, a déli harangszóra elimádkozták az Úrangyalát. Az ebéd alatt a szerzetesi rendszabályoknak megfelelően szilencium volt, mialatt egy kijelölt diák felolvasott, legtöbbször egy épületes történetet valamely szent életéből. Az ebéd után egy rövid imára a templomba mentek.
A vacsora végeztével sorba álltak és mentek a templomba esti litániára és egy nevelő szándékú szentbeszéd meghallgatására. A mise végén elmondtak egy Üdvözlégyet a volt növendékekért.
A hálóban a villanyoltás előtt a felügyelő még mondott néhány ájtatos mondatot.
A kötelező heti egy hittanórán kívül vasárnap és ünnepnap délelőttöt hosszú, zenés-énekes nagymiséken vettek részt az udvar közepén álló templomban. Májusban minden este litánia volt Szűz Mária tiszteletére. A diákok csatlakozhattak a Szívgárdához, a Mária Kongregációhoz, beléphettek a Szent József Társulatba és a KIOÉ-ba. Húsvét előtt háromnapos lelkigyakorlatot tartottak a szalézi atyák, szünetekben szigorú szilencummal. Az egész évi hittantanulást június hónapban katekizmus verseny koronázta meg szép jutalmakkal.
A mindennapi életet ünnepélyek, film- és színielőadások tarkították. A házi mozi feladata az
volt, hogy a szórakoztató előadások mellett fölelevenítse az elmúlt évek emlékeit. Művészien játszó fúvós zenekar, győzelmeiről híres labdarugó csapat, tapsokat arató színészgárda szórakoztatta a fiúkat.
A kirándulások alkalmával a tábori rét csak úgy hemzsegett a sok gyerektől, a több száz fiú között versenyt ugráltak a szalézi atyák is.
A családos nevelők három külön épített két-kétlakásos tiszti épületben laktak. Az intézethez tartozott egy gazdasági udvar istállókkal.
Műhelyek
Az intézet tanműhelyes ipar- és kertésziskolájába csak a bennlakók járhattak. A növendékek nagy része, mint iparos tanuló, dolgozott a műhelyekben és a kertészetben, a megtermelt nyereséggel hozzájárulva az intézet fenntartási költségeihez. A környéken is béreltek földeket, zöldségkertészetet létesítettek, amelynek öntözését a kenyérmezei patakból idevezetett csatorna vizéből tervezték.
A kezdeti időben cipész-, szabó-, kovács- és asztalosműhely volt. 1922-ben újabb műhelyeket létesítettek: asztalos-, könyvkötő- és szövőműhelyt, hogy minél több fiú valamilyen szakmával lépjen ki az intézetből. A műhelyeket mesterek, műhelyfőnökök vezették. Alig néhány év alatt az intézet nagyot fejlődött. A fémipari üzem mellett nagy számmal és szép eredménnyel dolgoztak az asztalos-, cipész- és szabóműhelyben. A műhelyek a ház szükségleteinek kielégítésén kívül sok szép, új munkát is készítettek, külső munkákat is vállaltak.
A fémipari műhely volt a legnagyobb attrakció, ahol mintegy harmincan tanulhatták a gyalupadok, esztergagépek, marógépek, fúrógépek használatát. A gépeken elkészült alkatrészeket a műszerészek 18-20 fős csoportja szerelte össze a mesterek vezetésével. Nekik a lakatosok segítettek. A száznál több tanonc az intézet saját ipariskolájában részesült elméleti és igen komoly szakrajzi képzésben.
Polgári iskola
1921-ben nyitották meg a négyosztályos polgári iskolát az intézettől távolabb, az első Strázsa-hegy aljában, egy négyszög alakú, földszintes épületben. 1922-ben nyerte el a nyilvánossági jogot. Már első igazgatója a szegények iskolájának szánta, nem csak az intézet növendékeit, hanem a környékbeli bányász- és ipartelepek fiait is oktatásban és nevelésben részesítette. A polgári iskola növendékei közé az intézet bennlakói közül csak a kellő előmenetelt felmutató fiúkat vették föl.
Elemi iskola
Az intézet már alapításakor elemi iskolát nyitott. A környékbeli, különösen dorogi gyerekek jártak ide. Az iskolában a gyerekek kis számára való tekintettel koedukáció volt. A tanítást nővérek, időnként tanítók és nővérek együtt végezték.
A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek 1922-ben rendházat nyitottak itt. Vezették a konyhát, a mosodát és az elemi iskolában, valamint a polgáriban tanítottak. Szigorúan elkülönülve „klauzúrában” éltek.
Növendékek
Az intézetben háromszáz, időnként négyszáz növendék volt, többségük ipari tanuló. A bennlakók a fiatalkorúak javító-nevelő intézetének lakói és szegény, de mindenáron tanulni akaró diákok, akik valamilyen úton-módon bekerültek ide (néha hamis, bűncselekményt igazoló papírral).
„Épp ilyen ágrólszakadt gyermekek voltak Don Bosco első fiúotthonának a növendékei!”- mondta az esztergom-tábori növendékekről Filippo Rinaldi akkori rendfőnök, amikor 1925. október 22-én idelátogatott.
Néhány „fizetős” növendék is volt az intézetben, általában felbomlott katolikus családok gyerekei, akik csak annyiban különböztek a szegény társaiktól, hogy jobb módú szüleik rendesen öltöztettek és gyakrabban kaptak csomagot hazulról. Nevelőik nem tettek különbséget köztük.
Csak kevesen származtak „jobb” családból: azok a fiúk, akiket az esztergomi gimnáziumokból sikertelen előmenetelük miatt eltanácsoltak.
1927-ben Esztergom-Táborban, a mintegy 300 bennlakó növendék mellett kapott helyet a Szentkeresztről kiszorult filozófiahallgatók nagy része is. Idővel azonban be kellett látni, hogy ez nem megfelelő hely a kispapok számára, mert túl sok negatív hatás érte őket a javítóintézeti fiatalok részéről. Minden évben sokan kiléptek.
1932-ben Esztergom-Táborban egy csoportnyi filozófiát hallgató diák mellett egy csoport teológus is élt. 1935-ben Esztergom-Táborban a teológusok számára már nincs elég hely, ezért átköltöznek Péliföldszentkeresztre, de még mindig itt folytatják tanulmányaikat. 1936. szeptember 1-én Esztergom-Táborból Péliföldszentkeresztre helyeződött át a Szalézi Hittudományi Főiskola.
1942-ben Esztergom-Táborban már nem voltak kispapok: a filozófiai tanulmányi ház már teljes egészében Mezőnyárádon volt, a teológiai Péliföldszentkereszten.
Énekkar
Az esztergom-tábori intézetben hagyományossá vált énekkari és zenés miséket a negyventagú kis klérus tette még ünnepélyesebbé. A dorogi születésű Schmidt Mihály a zenének élt, kitűnő énekkart szervezett. Ha egy új növendék jött az intézetbe, azonnal meghallgatta, alkalmas-e kórustagnak. 1935. június 10-én, pünkösd hétfőjén a Szociális Testvérek meghívására az esztergom-tábori szalézi intézet énekkara énekelt feltűnő sikerrel a várkápolnában. A misét és a szentbeszédet a rádió is közvetítette. Utána a közönség nagy tetszésére a bástyasétány zenepavilonjából hangversenyt adott a fiúkórus.
Tartományi központ 1926-1933
1926-ban a magyarországi szalézi intézeteket a rendfőnökség önálló vizitatóriává (fél-tartománnyá) szervezte Szent István király égi pártfogása alatt Esztergom-Tábor székhellyel. 1926-ban a magyarországi szalézi intézeteket a rendfőnökség önálló vizitatóriává (fél-tartománnyá) szervezte Szent István király égi pártfogása alatt Esztergom-Tábor székhellyel.
Asszisztensek
Tizenöt szalézi kispap is be volt osztva a gyerekek mellé, akik a felügyelet súlyos munkája mellett végezték tovább magánúton felső gimnáziumi tanulmányaikat. Rájuk volt bízva a napi felügyelet. Ellenőrizték a tanulást és a gyerekekkel együtt aludtak.
A hasonló intézményekkel együtt járó nehézségek dacára a ház az egész országban elismert nevelői tevékenységet fejtett ki. Egyre több és több lett a napi áldozó, egyre többen kezdték szabad idejükben önelhatározásból látogatni a kápolnát. Sokakat közülük az Úr Jézus közvetlen szolgálatára is meghívott, többen az intézet növendékei közül beléptek a noviciátusba és szaléziak lettek.
1935-ben változások következtek be. Esztergom-Táborban a teológusok számára nem volt elég hely, ezért átköltöznek Péliföldszentkeresztre, de még mindig itt folytatják tanulmányaikat. A másik nagy probléma Esztergom-Táborban a szakképző iskolák fenntartása a hatályos törvények új előírásai miatt, melyek a tanerők felkészültségéről szólnak. Az állami iskolákba járó kollégisták ezekben az intézetekben nem találnak biztos erkölcsi és vallási támaszt, ezért a szaléziak munkájának egy része kárba vész.
II. világháború
Az intézetet a frontvonal állandó mozgása, a háború és a harcok miatt képtelenség volt kielégítően működtetni. A második világháború alatt Esztergom legjobban károsodott városrésze volt. 1944-ben az esztergom-tábori létesítményeket a bombázások földig rombolták, de a szalézi szerzetesek és a fiatalok már nem voltak ott…
A rendszerváltás után a hajdani laktanyákat lakóparkká alakították, amely nevében őrzi a szalézi szerzetesek egykori jelenlétét. A Szalézi Lakótelep ma több száz családnak ad otthont.
Forrás: Ádám László: Rendtörténeti tanulmány (kézirat)
Korabeli Szalézi Értesítők
Szaléziak.HU
