Főoldal / Szalézi világ / „Mi mindenben felezünk”
„Mi mindenben felezünk”
2017-10-29 Vasárnap | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Ezekkel a szavakkal fordult Don Bosco a kis Rua Misihez ismeretségük hajnalán. Don Bosco első utóda, Boldog Rua Mihály, mindenki számára úgy volt közismert, mint akinek az életét és munkásságát az alapító iránti hűség vezérelte. Emléknapja október 29-én van: ez a boldoggáavatásának napja. A magyarok különösen sokat köszönhetnek Rua Mihálynak, hiszen az ő pártfogása nagyon sokat jelentett a bontakozó magyar szalézi mű számára.
Negyvenkét éven át egymás mellett élt a földön Don Bosco és Don Rua - mester és tanítvány. Titokzatos erő fűzte őket össze. Együtt dolgoztak, fáradoztak, szenvedtek ugyanazért a szent célért lelkesedve, ugyanannak az ügynek, a veszendő gyermeklelkek megmentésének szolgálatában. Don Bosco egy alkalommal így beszélt róla: - Ha a jó Isten azt súgná a fülembe „közeleg az utolsó órád, válassz magadnak utódot, akire műved fenntartását rábízhatod. Kérj a számára adományokat, kegyelmeket, amelyekre szüksége lehet, és én valamennyit megadom neki” — komolyan zavarban volnék, mert nem tudnék olyan tulajdonságot, olyan kegyelmet kérni, amely már teljes virágzásban ne volna Don Rua lelkében.
A Szalézi Család éppen aranymiséjének méltó megünneplésére készült, amikor Rua Mihály 1910. április 6-án, életének hetvenharmadik évében elhunyt. Temetése inkább diadalmenet volt, mint gyászszertartás. Don Bosco jobbkeze húsz évig volt főprefektus, a Mester halála után még huszonkét éven keresztül rendfőnök, aki az önzetlen szeretet áldozatos nagylelkűségével dolgozott a szalézi mű felvirágoztatásán.
Don Rua és a magyarok
A korabeli Magyarországon nem sokan tudtak Don Boscóról és a szaléziakról, Don Rua azonban figyelemmel kísérte az itt zajló folyamatokat. Szomorú szívvel látta, hogyan áramlik földreform és munkaalkalom hiányában annyi magyar az Újvilágba, mint kerül az utcára sok magyar gyermek a nagyiparosodás és elszegényedés következtében, s mint süllyed megfelelő szellemi és lelki táplálék nélkül a bűn fertőjébe. El is határozta, hogy a lengyel, német, horvát-szlovén stb. intézetek mellé mielőbb nyit egy magyar kisszemináriumot is olyan magyar ifjak előkészítésére, akik majd a kallódó magyar gyermekek megmentését szolgálják. 1899-ben Don Bosco születése helyén, Castelnuovóban papneveldét nyitott magyar származású fiúknak, akik szerzetessé válva hazánkba is elhozzák majd a szalézi lelkiséget.
A magyar szalézi mű első oszlopa, Zafféry Károly szatmár-egyházmegyei áldozópap, középiskolai tanár, a fiumei gimnázium volt igazgatója 1900. április 12-én kopogtatott a torinói anyaház kapuján. Don Rua belelátott Zafféry minden nemesért lelkesedni s önzetlenül dolgozni tudó lelkébe, megnyugtatta háborgó szívét és ideiglenesen fölvette a szaléziak közé, majd közel egy évig maga mellett tartotta, mint idegen nyelvű titkárt. Később Zafféry maga beszélte el, hogy Don Rua oldalán tanult meg szépen imádkozni.
Az első magyar szalézi 1901. szeptember 30-án tett fogadalmat Don Rua kezébe. Többször járt itthon, számos munkatársat s jótevőt nyert a szalézi mű számára és hivatásokat toborozott az ifjúság körében. A magyar Mária-fiúk első komolyabb csapatát don Rua 1902. január 30-án telepítette át Cavagliába. Az Intézet a „Szent István Magyar Intézet” vagy „Stephaneum” nevet kapta. Don Rua ebben az évben karácsonykor járt a magyar jelölteknél. Beszédében kiemelte, hogy már Don Bosco is összeköttetésben volt a magyarokkal, kitartó munkára s hűségre buzdította a növendékeket, biztosítva őket, hogy szívüket-lelküket magával viszi. A szerény körülmények között élő fiúk áradoztak a boldogságtól. 1905-ben kilenc magyar ifjút öltöztetett be Rua Mihály, és évente új csoportok frissítik fel a cavagliai magyar intézetet. 1910-11-es tanév már 58 növendéket számlál.
A magyar szalézi ház Cavagliában sohasem rendelkezett bő anyagi forrásokkal, széleskörű társadalmi akciókra sem támaszkodhatott. Az isteni Gondviselés elsőszámú eszköze Don Rua volt, aki mindjárt a cavagliai korszak elején szerződést kötött a magyar növendékekkel: ha ők fiai akarnak lenni, akkor ő atyjuk lesz! Don Rua állta is a szavát. A szalézi szegénység eszményképe mindenkor nagylelkű volt, akár egy király (franciaországi útjain így is ünnepelték a tömegek, hogy nevét francia hangsúllyal ejtették ki: Rua – Roi – király). Nemigen számlálgatta, mennyit juttatnak a növendékek szülei, s mennyit a magyar munkatársak, hanem hónapról-hónapra fedezte a mutatkozó hiányokat. Az első decénium végén készült kimutatás szerint 4.527 korona befolyt tartásdíjjal szemben Don Rua 54.276 koronát folyósított a magyar fiúk tartására. Nagylelkűsége egyre növekedett. Egy ízben, mikor még csak tizenketten voltak, azt mondta a toborzásra induló Zafféry Károlynak: „Jézus 33 évének emlékére 33 fiút szeretnék látni az Intézetben.” Egy újabb utazás küszöbén pedig: „Negyven fiút akarok fölvenni, de ne hiányozzék egy sem!” Kereste a magyarokban a jó tulajdonságokat. Ki is emelt egyet: a nyíltságot. Sokszor hangoztatta: „Nyílt, mint egy magyar!”
Don Rua megbízásából és támogatásával Zafféry Károly 1903-ban elindította a magyar Szalézi Értesítőt, ami kéthavonként megjelenő folyóiratból hamarosan havilap lett, s néhány év alatt elérte a 12.000-es példányszámot. 1905-ben megjelent a Don Bosco Naptár is, ami évről-évre kedveltebb olvasmánya lett a katolikus magyar családoknak.
Habár a magyarországi letelepedést nem érhette meg, mégis megérdemli Don Rua, hogy alapítóként tiszteljük, emlékét pedig előkelő helyen őrizzük a magyar szaléziak történetében.
Szaléziak.HU
