Főoldal / Magyar Tartomány / Mindig az Istené az utolsó szó! – a rendfőnök pünkösdi prédikációja
Mindig az Istené az utolsó szó! – a rendfőnök pünkösdi prédikációja
2022-06-05 Vasárnap | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Pünkösdkor Don Ángel Fernández Artime szalézi rendfőnök atya Óbudán, a Segítő Szűz Mária-kápolnában mutatott be ünnepi szentmisét, amelynek keretében Mbanu Dávid nigériai misszionárius, szalézi szerzetes megújította szerzetesi fogadalmát és tíz világi tett munkatársi ígéretet. Az alábbiakban a rendfőnök szentbeszédét közöljük.
A kihívás, ami előttem áll, nem könnyű. Egy nem túl hosszú prédikációt kell mondanom két nyelven, beszélnem kell a Szentlélekről, a szerzetesi fogadalomtételről és a szalézi munkatársak ígérettételéről is. És biztosítani a folyamatos angol fordítást is. Egy kicsit sok az elvárás. Hogy ha Afrikában lennénk, akkor ez nem lenne gond, mert Afrikában egy négyórás vasárnapi mise szokásos, de nálunk úgy 45 perc után a székek már elkezdenek mocorogni…
Azzal kezdeném, hogy nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek veletek! Meg kell vallanom nektek egy dolgot: engem lázba hoz a magyar étel, és hát Budapest az egyik legszebb város, amit láttam. Erről meg vagyok győződve.
Azt is hangsúlyozom, hogy a világ nagyon szép. Amikor a közösségünkre gondolunk, akkor arra is gondolhatunk, hogy a különbözőség mennyire szép: ti, akik itt vagytok a hazátokban ma, a Szentlélek ünnepén, a testvéreink Nigériából, vietnami szaléziak, egy argentin szalézi Nigériából, egy indiai szalézi, egy szerény spanyol (magára mutat), egy szalézi Argentínából – Patagóniából, egy boszniai szalézi és egy olasz szalézi, de Milánóból. Ezt azért is mondom, mert a hit egy óriási, hatalmas dolog, de nem csak hatalmas, hanem prófétai is.
Csak három apró dolgot akarok még mondani.
Az első, hogy az apostolok bezárták az ajtókat és az ablakokat – bezárkóztak, mert féltek.
Első lecke: a félelem sohasem jó tanácsadó. A félelem sosem jó sem a családi, sem a közösségi életünkben. Az egyik dolog, amit Isten tesz velünk, hogy elveszi a félelmünket. Ma azt az ünnepet üljük, amikor az Úr azt mondja: „Én nem maradhatok mindig veletek, de az Atya elküldi a Szentlelket, a Vigasztalót, aki viszont mindig veletek lesz.” Más szóval: az Isten a Szentlélekben mindig velünk van. Tegnap nagyon megérintett bennünket az ünnep, amikor Boldog Sándor István ereklyéit oltárra emelhettük. Tegnap arra emlékeztettem, hogy mi, emberek néha borzalmas dolgokat tudunk tenni. Akár meg is ölhetjük a másikat! Elvehetjük másoktól az életet, ami a legnagyobb ajándék. De mindig az Istené az utolsó szó! Ugyanez a helyzet a rengeteg vértanúval, olyanokkal is, akit nem is ismer az Egyház, de a mi életünkben is. Még a legnehezebb pillanatokban is mindig az Istené az utolsó szó! Az élet szava! Ezzel nem azt mondom, hogy az élet könnyű, hanem azt, hogy Isten utolsó szavával mindig jóra fordul minden. Ezt azért is mondom, mert ezen a szép ünnepen is velünk van Isten.
És aztán itt van velünk egy fiatal szalézi – egy kicsit sötétebb bőrű, mint én. Ha Afrikában vagy Amerika bizonyos részein járok, az emberek engem fehérnek látnak – mint ahogy ti is nagyon fehérek vagytok. Tudjátok, mit tesznek? Megtapogatják a bőrömet, hogy tényleg fehér vagyok-e, mert azt hiszik, hogy beteg vagyok és keresik a sötétebb bőrt a fehér alatt. Ez is a gyönyörű különbözőségről beszél nekünk. Itt van egy anyuka, egy nővér, a rokonok és egy fiatal szalézi rendtárs, aki kész arra, hogy megossza az életét veletek. Ez nagyon szép! Most képzeljétek el magatokat: ti Nigériában… Ez gyönyörű! Isten folyamatosan csodás dolgokat tesz! Most pedig ezen a szép ünnepen adjunk hálát Dávid fogadalmáért, hiszen Don Boscónak szüksége van ilyen fiatalokra, a fiataloknak szükségük van az ilyen fiatalokra. És Jézusnak is szüksége van ilyen fiatalokra az országához. Egyetlen kritérium van: ha valaki szalézi, ahhoz, hogy boldog legyen, vagy Dávid anyukájának ahhoz, hogy boldog legyen, át kell adnia az életét, mert az élet úgy lesz boldog, ha másokért adjuk. Milyen szép ez!
Végül pedig – lassan már befejezem, de ugye nem gondoltátok, hogy csak ilyen rövid lesz? – itt van a szalézi munkatársak ígérettétele. Ez nem János atya egy találmánya! Don Bosco volt az, aki megálmodott titeket, mert szüksége van szaléziakra a világban is, a szalézi házon kívül. Olyan jó megélni, hogy más testvérek, férfiak is nők is meg szeretnék élni a szalézi hivatást! Mit jelent szalézi munkatársnak lenni? Ugyanúgy kell élni, mint ezek itt? (a szalézi szerzetesekre mutat) Szerintem nem! Vagy a hölgyeknek úgy kell élni, mint a nővéreknek? Szerintem nem! Azt jelenti, hogy megélni a keresztény életet egy szerzetesi családhoz tartozva, a saját családodban élve a világban, de szalézi szívvel, egy különleges érzékkel szalézi küldetés iránt, a fiatalok és a leginkább rászorulók iránt. Kérjük a Jóistent, adjon egy nagy áldást rátok! Imádkozom azért, hogy a Jóisten áldja meg ezt a közösséget!
Emlékeztetlek benneteket erre a két dologra: először is, hogy Isten mindig velünk van; másodszor pedig, hogy Isten mindig sokkal nagylelkűbb lesz felénk, mint ahogy mi azt gondoljuk.
Értitek? Mindenki egyetért? Aki nem ért egyet, az mehet ki…
Isten áldjon meg minket és töltse el közösségünket a Szentlélek ajándékaival!
Szaléziak.HU
