Főoldal / Szalézi világ / Mint balzsam és tűz - a rendfőnök áprilisi üzenete
Mint balzsam és tűz - a rendfőnök áprilisi üzenete
2020-04-10 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Kedves Szalézi Család, kedves barátaim, rendfőnökségem újabb hatéves időszakának elején szeretném megosztani veletek azt, amit a szívemben érzek. Mindenekelőtt köszönetet mondok Istennek, akinek szerető kezében vagyunk, akihez mindannyian igyekszünk és akiben létezünk. Isten egészen e pillanatig vezetett minket. Az „igen”, amelyet ismét kimondok, az Istenbe és mindannyiótokba vetett bizalomból fakad, akik a mi szeretett családunk nagy lelkét és szívét alkotjátok.
Az érzelmeim rendkívül emelkedettek.
Még mindig megdöbbent, hogy Don Bosco utóda vagyok és az egész Szalézi Család „atyja és egységének központja”. Ismét elakad a szavam, amikor elolvasom, amit Don Bosco lelki végrendeletében írt erről:
„Mielőtt elindulnék örökkévalóságom útjára, néhány kötelességet kell teljesítenem veletek szemben, hogy így eleget tegyek szívem hő kívánságának. […] Én most itt hagylak benneteket a földön, de csak kis időre. […] Főelöljárótok meghalt, de választanak helyébe másikat, akinek gondja lesz rátok és örök üdvösségetekre. Hallgassatok rá, szeressétek, engedelmeskedjetek neki, imádkozzatok érte, mint ahogy velem tettétek.” (Életrajzi emlékek, XVII, 232)
Szeretett atyánk, Don Bosco szavai egyszerre balzsamként és tűzként visszhangoznak a szívemben. Az ő alakja oly hatalmas, hogy elkerülhetetlen, hogy kicsinek és méltatlannak érezzem magam. Csak az Úrtól kapott kegyelem, amelyre ráhagyatkozom, a ti, a világ minden táján működő szaléziak segítsége és a szeretet, amelyet mindannyian érzünk a fiatalok - különösen a legszegényebbek – iránt, ezek adják meg nekem azt a békét és a bátorságot, amelyre szükségem van.
Sok rendtársam megkérdezte tőlem, hogy érzem magam. A válaszom mindig ugyanaz volt: nagyon békésnek és nagyon szabadnak. Ezt éreztem egész idő alatt, a káptalan alatt és a szavazás során. Ezt éreztem mind a választások előtt, mind utána: béke és szabadság, mert nem én akartam és nem kerestem ezt a szolgálatot, ezt a feladatot. Lélekben kész voltam folytatni, mert úgy érzem, hogy az előző hat év kegyelmi időszak volt; habár nem minden nehézség nélkül - de nem ragadta el tőlem a reményt, és nem vette el a rendhez fűződő személyes hűség vágyát. Ugyanakkor arra is kész voltam, hogy befejezzem a szolgálatomat, ha az Úr nevében összegyűlt közgyűlésnek ez lett volna a határozata.
Ez a béke és szabadság töltötte be a szívemet, ami a rendfőnökre vonatkozó elvárásokat illeti: amennyire lehetséges, megpróbálok Isten igaz emberévé válni, erős karizmatikus és lelkipásztori identitással, előre gondolkodó és távolra látó, aki a dolgok valóságára tekintve képes meglátni a hitet és a reményt. Mély vágyam, hogy amennyire csak lehetséges, továbbra is olyan ember lehessek, aki képes az atyai és testvéri szeretetre, képes elkísérni a rendtársait és a közelükben maradni.
Úgy gondolom, hogy energiám nagy részét arra fordítom, hogy olyan ember legyek, aki képes az egység építésére, mások bevonására, elkísérésére, közös elképzelés létrehozására, a különbségek harmonikus összehangolására, a közösség építésére maga körül, a csapatmunkára és a felelősség felvállalására.
Végül a fiatalokra tekintek. Ők számunkra az Istennel való találkozásunk „szentsége”. Az „égő csipkebokor", amelyhez az Ő nevében közeledünk. A szent hely, amelyet Isten adott nekünk Don Boscóban a megszentelődésünk és mindannyiunk szentté válása érdekében.
A fiatalok jelenléte az egyetemes káptalanon, fiatalos szavaik erejének köszönhetően érzelmekkel töltötte be a szívünket.
A fiatalok arra kértek minket, hogy maradjunk velük, ne hagyjuk el őket, ne hagyjuk őket sorsukra. Arra kértek, hogy szeressük őket, igazán szeressük őket, mert ők akarnak minket és szeretnek bennünket. Arra kértek, hogy kísérjük el őket életük útjára. És arra kértek bennünket, hogy legyünk olyan emberek, akik beszélni tudnak nekik Isten feléjük irányuló szeretetéről. Nem kértek tőlünk épületeket, sem több falat, vagy gazdálkodási terveket, de még tevékenységeket sem.
Ferenc pápának a 28. Egyetemes káptalanhoz szóló üzenetében elmondta, hogy a fiatalok Don Bosco társalapítói. "Ezért ők és a hangjuk zaja a legszebb zene számunkra, és annak is kell lennie” - írja a Szentatya. Arra vagyunk hivatottak, hogy áthassuk sok elhagyott, veszélyeztetett, szegény, kitaszított fiatal életét, akik a remény pillanatára várnak, akik arra a szalézira várnak, aki a testvérük lesz, néha az apjuk, és mindig a barátjuk.
Nem lehetünk mások, csak hűségesek, ha a szemünk előtt tartjuk a gyermekeket, serdülőket, fiatalokat és családjaikat. Kettős ragaszkodást várnak el tőlünk: a fiatalok iránti hűséget és a Szentlélek iránti fogékonyságot.
Fontos volt számunkra, hogy a 28. Egyetemes Káptalant Valdoccóban tartottuk. Maga a Szentatya beszélt nekünk arról, amit „Valdocco választásnak” nevez - ezt a választást olyan álmoknak fordítom, amelyek már valósággá váltak, de egyre inkább azzá kell válniuk, mert arról álmodom, amiről Don Bosco, hogy a 21. századi szalézi egy reménnyel teli ember legyen, aki szenvedélyes Jézus Krisztus iránt. Olyan Szalézi Családról álmodom, amely rendelkezik Valdocco szellemével, éppen úgy, ahogyan azt Don Bosco felépítette: a gyerekekért és a fiatalokért, és velük együtt él, igazán szeretve őket az Úr nevében.
Egy olyan Szalézi Családról álmodom, amelyben a legszegényebbek és a legelhagyatottabbak, az „eltaszítottak”, a kirekesztettek és azok, akik bármilyen típusú visszaélést és erőszakot szenvedtek, prioritást élveznek, csakúgy, mint ahogy Don Boscónál.
Ha ez így van, akkor Anyánk, a Keresztények Segítsége továbbra is mindent meg fog tenni ebben a kongregációban és ebben a Szalézi Családban.
Tehát mindenkinek nagy szeretettel megismétlem Ferenc pápa szavait: „Álmodjatok, és álmodjatok nagyot. Álmodjatok és tegyetek róla, hogy mások is álmodjanak.”
Don Ángel Ferenández Artime SDB
szalézi rendfőnök
Szaléziak.HU
