Gondoltunk már arra, hogy mennyit kapunk a gyermekeinktől? Gondoltunk már arra, hogy mennyivel tartozunk nekik? Igaz, hogy a gyerekek megnehezíthetik az életünket, de ugyanilyen igaz, hogy gazdagíthatják is azt
„Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony, mondom nektek, ha nem változtok meg, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Máté 18,2-3) Nehéz szó szerint venni ezt a mondatot, különösen azok számára, akiket nap mint nap elkeserít, hogy miniatűr zsarnokokkal élnek együtt. Vajon a gyerekek valóban taníthatnak nekünk valamit?
A szülőség lehet rabszolgaságra és neurózisra ítéltetés, vagy izgalmas, gazdagító és átalakító utazás. Az egyik legfontosabb tényező, ami megkülönbözteti, a tanulási hajlandóság. A szülők általában azon gondolkodnak, hogy mit taníthatnak a gyermekeiknek. Talán egyszer meg kellene kérdezniük maguktól, hogy mit tanulhatnak tőlük.
A gyerekek újraalkotnak minket
A jól ismert közép-európai zsidó író, Joseph Roth A kapucinus kripta című művében ezt a ragyogó bekezdést írja az ember születéséről: „Abban a pillanatban, hogy a karjaimba vehettem a fiamat, távoli visszhangját éreztem annak a kimondhatatlan, fenséges boldogságnak, amely a Teremtőt a hatodik napon eltölthette, amikor meglátta művét, tökéletlenül, mégis teljesen. Ahogy azt az apró, sikoltozó, csúnya, lila valamit a karjaimban tartottam, tisztán éreztem a bennem végbemenő változást. Bármilyen kicsi, csúnya és vöröses volt is a dolog a karjaimban, legyőzhetetlen erő áradt belőle.”
Új szemeket, új csodát adnak nekünk. Egy anya azt mondta: „A harmadik gyermekem beragyogja az életemet, ő a legszebb ajándék a szívemnek.” Egy apa hozzátette: „A fiam szemébe nézve látom a fényt, amely a saját szememben elhalványult: rájövök, hogy újjászülettem. A fiam szemébe nézve az ártatlanságával együtt erősebbé váltam.” A gyermekek megújítanak minket. Hogyan ne érthetnénk egyet Peter De Vries-szel, amikor azt állította, hogy „a házasság értéke nem abban rejlik, hogy a felnőttek gyermekeket nemzenek, hanem abban, hogy a gyermekek felnőtteket nemzenek”?
Egyetlen férfi sem értheti meg az élet értelmét, a világ értelmét, bármi más értelmét, amíg nincs egy gyermeke, akit szerethet.
A gyerekek nevelnek minket
A hatéves Márta megfegyelmezte anyját és apját, amikor rájuk kiáltott: „Ne vitatkozzatok!” A nyolcéves Alessandro megsértődött fiatal anyja merész miniszoknyáján. Erre azt mondta: „Anya, nem szeretlek így.” Azt mondják, egy kislány szenvedett apja káromkodásától. Mivel műtéten kellett átesnie, úgy döntött, hogy az összes fájdalmat elviseli apja javulása érdekében, anélkül, hogy bárkinek szólt volna. De felírta egy cetlire: „Hogy apa ne káromkodjon többé.” A műtét alatt a kezében tartotta a cetlit. A kíváncsi orvosok, amint elaludt, kinyitották az öklét. Amikor az apa megtudta, mit ír rajta, visszatették a cetlit a kislány kezébe, hogy ne vegye észre. De a káromkodás örökre abbamaradt.
A gyerekek arra kényszerítenek minket, hogy felnőtté váljunk
Két okból is. Az elsőt Stefano Biavaschi író tárja fel, amikor megjegyzi: „A gyerekek olyanok, mint a szögek, amelyek megakadályozzák szüleiket abban, hogy a mélységbe zuhanjanak. Kiáltják a szeretet iránti igényüket, és így lehetővé teszik anyának és apának, hogy megkezdjék alsóbbrendű útjukat.” A második ok az, hogy a gyerekek, különösen kisgyermekkorban, felnőttként kezelik szüleiket, és így azok felnőtté is válnak. Tudtukon kívül azt a nagyszerű pszichológiai elvet alkalmazzák, amely kimondja: „Ha valakit olyannak fogadsz el, amilyen, akkor olyan is marad; ha úgy kezeled, amilyennek lennie kellene, akkor olyanná válik, amilyennek lennie kell.” Ezért szülőnek lenni inkább jutalom, mint áldozat.
KIS NAGY MESTEREK
Íme néhány dolog, amit a gyermekeink taníthatnak nekünk.
Odafigyelés. "Nézd, Apu!" A gyerekek vágynak anyjuk és apjuk jelenlétére. Nem csak arra, hogy "ott legyenek": teljes, osztatlan figyelmet akarnak, ítélkezés és elvárások nélkül. Egy olyan jelenlétet, ami melengeti őket, amitől fontosnak, értékesnek érzik magukat. A jelenlét annyit tesz, mint elérhetőnek lenni: itt vagyok, érted. Tiszta figyelem, ami nem tolakodó vagy irányító, hanem egyszerűen intenzíven jelen van. Elsiklunk minden fölött; már nem figyelünk az emberekre, még azokra sem, akiket szeretünk.
Átlátszó ártatlanság. A felnőttek világa a színlelés, a társadalmi konvenciók és a kompromisszumok világa. A gyerekek úgy látják a dolgokat, ahogy vannak. Ahogy képesek csengetéskor ajtót nyitni apjuk főnökének, aki látogatóba jött: "Megérkezett a nagy bosszantó!"
Tisztelet és türelem. A valódi gyerekek sosem olyanok, mint amilyennek elképzeltük és vártuk őket. Fellázadnak az elvárások ellen, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy lényük belső törvényei szerint fejlődjenek. Megvan a saját ritmusuk, a saját belső tervük, a saját egyedi hajlamaik. A felnőttek világában túl gyakran mondjuk meg, hogy milyennek kellene lennünk, előírjuk, mit kellene tennünk, terveket készítünk, feltételeket szabunk, ítéleteket fogalmazunk meg és zsarolunk. A gyermekek manipulálásának tendenciája a családi életet egyfajta megszállottsággá alakíthatja. Mindannyian ismerünk olyan gyerekeket, akiknek a hegedülés kínzás, a foci rémálom, a tánc pedig kényszermunka. Szelíd makacssággal követelik a tiszteletet, a teret, az elismerést, ami minden embernek jár. És amit oly gyakran lábbal tipornak.
Boldogság és hála az életért. A gyermekek a legfontosabb befektetés a személyes kiteljesedésbe és boldogságba. Feladatot jelentenek, néha fáradságosak, de áldást is jelentenek. A gyermekekkel való élet lehet küzdelem, de milyen mély boldogságot tud okozni egy kis kéz, amely a világ minden bizalmával apja nagy kezére támaszkodik?
Pino Pellegrino - bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
