A család mindennek előszobája; a személyes siker, a tanulmányi siker, a társas kapcsolatok előszobája. Az első ajándék, amit egy gyermeknek adhatunk, a család ajándéka.
Megjegyzés: azt mondjuk, hogy „család”, nem „otthon”. Valójában egy dolog a „család”, egy másik az „otthon”. A reklám jól ismert: „Ahol a Barilla, ott az otthon.” Pontosan! A Barilla teremthet otthont, de nem feltétlenül családot. Az otthont tárgyak alkotják: a falak, a radiátorok, a bútorok, a mosógép, a függönyök, az ágyak, a szőnyegek...
A család viszont egy légkör, egy klíma, egy fészek, amelyet egymást szerető és segítő emberek alkotnak.
A család az, amikor szívesen látnak, amikor hazatérsz.
A család az, ahol gondoskodnak rólad, ha megbetegszel, ha elveszted az eszed és eltévedsz,
A család meglepetés: egy különleges születésnapi ebéd, egy utazásról hozott szuvenír...
A család „együtt” eszik, nem csak „egymás mellett”,
A család az a hely, ahol nevethetsz, amikor úgy érzed,
A család az a hely, ahol az embert olyannak fogadják el, amilyen, és nem azért, amit "tud", mint az iskolában, vagy amit "csinál", mint a munkahelyén. Ez a család!
Persze nem minden tökéletes benne, nem mindig minden jó. Natalia Ginzburg írónő azt mondja, hogy „a család tele lesz csírákkal és baktériumokkal, de ez segíti az embert a növekedésben”.
A család mindennek előszobája; a személyes siker, a tanulmányi siker, a társas kapcsolatok előszobája.
A családban rakjuk le lelki énünk mély alapjait, amelyeket mindig magunkkal fogunk vinni. A család fémjelez minket!
A családalapítás mindig legyen az első elhatározás minden nap elején.
A legalattomosabb betegség
Nagyon sok elmélet létezik arról, hogy ma már miért nem működnek a családok. Azt mondják, hogy a hiba zaklatott és feszült társadalmunk felépítésében van; hogy a lakásszerkezet olyan szűkös, hogy megfojt; legyen az a munka, amely arra kényszeríti, hogy elszakadjon otthonról, és órákon át távol maradjon... Senki sem akarja tagadni, hogy ezek olyan okok, amelyeket a legmesszebbmenőkig figyelembe kell venni. Talán azonban, ha mélyebbre nézünk, a legigazibb oka azoknak a nehézségeknek, amelyekben a család találja magát, egy másik: a szívek válsága.
ogy szuperül felszerelt házaink vannak, rengeteg elektromos készülékkel, tévével, konzervnyitóval, húsdarálóval..., ha aztán üvöltözöl, duzzogsz, és nem bocsátasz meg semmiért...?
A családok „szklerocardiában” szenvednek: a megkeményedett szív betegségében. Mindenki önmaga körül forog, magába zárkózik. Az egyes szám felülkerekedik a többes szám felett: az „én” elnyomja a „mi”-t. Nos, amikor a „mi” felülkerekedik az „én” felett, az egy csodálatos házi forradalom lenne. Amikor a férj többes számban kezd élni, akkor például már nem árasztja el a fürdőszobát minden alkalommal, amikor zuhanyozik, mert tudja, hogy a felesége ezt nagyon nem szereti; már nem dobálja szét a ruháit, amikor lefekvés előtt levetkőzik; nem hagyja figyelmen kívül a házimunkát; gondol a gyerekeire, még a futballbajnokság vége előtt is; megszünteti a mindenkit idegesítő kiabálást... Még a feleség is attól a pillanattól kezdve, hogy elkezd többes számban élni, már nem köszönti szóáradattal a férjét, amikor az a munkából hazatér, mert tudja, hogy ez eléggé idegesíti; már nem tölt hosszú órákat telefonon csevegve; már nem telik el egy óra, mire készen áll az indulásra; nem erőlteti rá a férjére azt a diétát, amit ő szeret; lekapcsolja a villanyt az ágyban, még akkor is, ha még van néhány oldal a rejtély megoldásának végéig... És a gyerekek?
Még a gyerekek is forradalmasítani fognak, ha megértik a többes számban való élet értékét.
Aztán rájönnek, hogy vannak kedves beszédmódok: „Köszönöm.” „Kérem.” „Bocsáss meg.”… Akkor már nem tekintik az anyjukat szolgálónak, apjukat pedig bankautomatának… És így megváltozik az otthoni légkör. A család újra emberivé válik. Most már olyan embereket találunk benne, akik már nemcsak „egymás mellett” élnek, hanem „együtt” is; olyan emberek, akik képesek meghallgatni egymást, szeretni egymást azért, amilyenek, és nem azért, amire szükségük van vagy amit tesznek.
Ily módon a család megszűnik a neurózisok gyára lenni, mint minden alkalommal, amikor a rosszindulat, a dominancia, a féltékenység, a büszkeség, az individualizmus helye.
TEGNAP ÉS MA
Amikor apai nagyapám (született 1885-ben) hazatért az iskolából, egy kis törzs tagja volt: szülők, testvérek, de nagynénik, unokatestvérek, barátok is... Nagyapám és kortársainak többsége tehát a testvérek, rokonok és barátok között felajánlott és kapott segítségen keresztül nőtt fel: „peer education” (kortárs nevelés) – ahogy az angolszászok ezt nevezik. Nem is annyira a (sokszor a hétköznapok fáradtságától kimerült) szülők nevelték őket, hanem emberek felhője, akik egymásról gondoskodtak, különösen a kisebbekről és a védtelenebbekről. Aztán ott voltak az udvarok, a játszóterek, a rétek... Bokáék grundja és rajta a fatelep, ahová a Pál utcai fiúk menekültek, már nincs meg: de van Facebook.
A lányom, mint a legtöbb mai tinédzser, ritkán talál valakit, amikor hazajön az iskolából. Az ő generációjában a családok (ha még nincs különélés) egymagvúak, ritkán vannak testvérek, mindkét szülő dolgozik, a növekedés terei pedig elsivatagosodtak, mintha a kertben műtrágya helyett napalmot használtunk volna.
Ha – ahogyan ez északkeleten történik – a nők több mint kilencven százaléka otthonon kívül is dolgozik, ez azt jelenti, hogy reggel hétkor a család három-négy tagja negyedórára összeül kávé, tej és keksz mellett.
Aztán a diaszpóra: otthon marad a macska vagy a kutya, az egyetlen élőlény, aki délutánonként fogadja a legkisebbeket, iskoláink önreferált órarendje alapján elsőként térnek vissza. Máskülönben, készen arra, hogy a távirányító hívására előbukkanjanak, virtuális emberi lények vannak a tévé dobozában vagy a számítógép sík képernyőjén. A család estefelé, a szülők különböző időpontokban történő hazatérésével kezd megnyugodni. A kávé és a vacsora közötti időben a fiúnak vagy lánynak néhány órája a tanulásra, miközben tucatnyi telefonhívás vagy sms érkezik apától vagy anyától: „Mit csinálsz? Kivel vagy? Ettél már? Tanulsz? Ki hívott? Kivitted a kutyát?” (Paolo Crepet)
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
