Főoldal / Szalézi világ / Olaszország – Elia Comini vértanúságának 75-ik évfordulóján
Olaszország – Elia Comini vértanúságának 75-ik évfordulóján
2019-10-01 Kedd | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Olaszország • vértanú • megemlékezés •
A náci SS által a második világháború alatt Európában végrehajtott egyik legbrutálisabb mészárlás, amely "a marzabottói tömegmészárlás" néven vonult be a történelembe, Monte Sole környékén ment végbe, Marzabotto, Grizzana Morandi és Monzuno területén. Az áldozatok között számos pap és szerzetes volt, köztük Elia Comini szalézi atya is. Október 1-én vértanúságának 75. évfordulójáról emlékezik meg a Szalézi Család.
Isten szolgája Elia Comini 1910. május 7-én született Calvenzano di Vergatóban (Bologna). Látogatta a helyi templom oratóriumát, így Fidenzio Mellini plébános, aki személyesen ismerte Don Boscót és Torinóban a növendéke volt, már nagyon fiatalon Finálé Emíliába, a szalézi iskolába küldte. 1925-ben lépett be a novíciátusba, 1926. október 3-án tette le első fogadalmát, 1931. május 8-án tett örökfogadalmat. A Milánói Állami Egyetemen irodalmi diplomát szerzett, valamint a konzervatórium orgona szakán végzett. Teológiai tanulmányainak befejezése után 1935. március 16-án Bresciába pappá szentelték.
Elia atya papként, tanítóként, apostolként és a fiatalok nevelőjeként dolgozik a Chiari-i és a trevigliói szalézi iskolákban 1944-ig. Rendkívül jól elsajátítja Don Bosco lelkipásztori szeretetét, a szalézi barátságosság jegyeit szeretetreméltó, jóságos és mosolygós jellemével közvetíti a fiatalok felé. Nyáron, visszatér Salvaróba, hogy mint minden évben, feletteseivel egyetértésben a vakáció alatt öreg, egyedülálló édesanyját és Mellini püspököt segítse. Gyóntatott, lelkiismeretesen prédikált, továbbá ügyesen kamatoztatta zenei képességeit, hogy vidámabbá tegye a liturgiát.
Elia Comini 1944. június 24-én érkezik Salvaróba. Alig több mint három hónapig marad ott, a haláláig. Ez a zóna a szövetségesek, partizánok és németek közötti háború központi területévé vált, ami a nép terrorizálásával és majdnem teljes pusztulással járt. Azokban a hónapokban segítette a lakosságot, elrejtette a menekülteket. Olyan messzire ment, hogy nagy összeget ajánlott fel a németeknek, hogy megakadályozza a lakosság üldözését. Kapcsolatban volt a Stella Rossa Lupo partizánjaival, akiket figyelmeztetett és tanácsokkal látott el. Martino Capelli atyával együtt látogatta és segítette a menekülteket, gyógyította a sebesülteket, temette a halottakat; békét közvetített a nép, a németek és a partizánok között, gyakran saját életének kockáztatásával.
1944. szeptember 29-én reggel Elia atya és Capelli atya a Creda település felé siettek, mert hírt kaptak róla, hogy az SS tizenhatodik páncélozott hadosztálya mészárlást hajtott végre. A papi stólák, a szent olajok egyértelműen azonosították őket, amivel a haldoklók szolgálatát végezték, de mivel kémeket sejtettek bennük, elfogták őket, megfosztották papi jelvényeiktől, és keményen dolgoztatták mindkettőjüket, lőszert szállíttattak velük. Így kezdődött el a szenvedésük három napja. Elia atya már a kezdetektől meg volt győződve arról, hogy meg fog halni; mindazonáltal közel akart maradni a többi fogolyhoz (109 tússzal együtt volt bezárva Pioppe di Salvaro temploma előtti istállóban), mindig készen állt a vigasztalásra, a segítségre és a végső feloldozásra. Elia és Martino atya minden erejét arra használta fel, hogy megnyugtassa a velük bezárt sok embert. Emilio Veggetti, a prefektúra biztosa (aki nem ismerte Martino atyát, de nagyon jól ismerte Elia atyát) ki tudta volna szabadítani, ám Elia atya visszautasította a számára felajánlott szabadságot és hősiesen azt válaszolta: „Vagy mindenkit szabadon engedtek, vagy senkit”. A két pap továbbra is imádkozott és vigasztalta a többieket. Este meggyóntatták egymást.
1944. október 1-jén alkonyatkor a két papot 44 másik férfival együtt a németek a kendertiloló víztárolójába lőtték. Az egyik a három életben maradt áldozat közül elmondta, hogy Elia atya litániát énekelve, a kereszt jelét mutatva, végül "Pietà!"-t kiáltva ment a menny felé. A vérengzés után a Reno zsilipjeit kinyitották, így az áldozatok testét a folyó erős áramlása elragadta, már nem lehetett azonosítani őket.
Gyorsan elterjedt Elia Comini vértanúságának híre és ennek az új tudatnak a fényében a korábbi életét is újraolvasták. Tanúságot tett a Jó Pásztor szeretetéről, aki figyeli és őrzi a nyáját, és készen áll arra, hogy életét adja érte a gyengék és az ártatlanok védelmében.
ANS – Róma/Szaléziak.HU
