Főoldal / Szalézi világ / Olaszország – P. Attard eskütétele és első beszéde Don Bosco 11. utódjaként
Olaszország – P. Attard eskütétele és első beszéde Don Bosco 11. utódjaként
2025-03-26 Szerda | #Szalézi világ
Különleges pillanat volt ez, formális, de szükséges szertartás, a nagy öröm és az egység ideje, de egyben alkalom is arra, hogy értelmet és mélységet adjon egy új út kezdetének, amelyet a Kongregáció ezzel a 29. Egyetemes Káptalannal indított el. Mindez március 25-én, kedden, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén történt a valdoccói nagy előadóteremben. Ott tette le esküjét Fabio Attard atya, az új rendfőnök és Don Bosco 11. utódja.
Attard atya érkezése és a spontán ünneplés
Attard atya vonattal érkezett Torinóba Rómából, egy gyors milánói megállóval – ahol igazi Don Boscó-i stílusban időt szakított arra, hogy találkozzon és üdvözöljön néhány fiatalt. Amikor megérkezett Valdoccóba, különböző kontinensek képviselői szívélyesen fogadták az udvaron. Világszerte eltöltött sokéves szolgálata és vezetői tevékenysége során sok barátot szerzett, és akik ismerik őt, nem akarták megvárni a hivatalos üdvözlést, hogy elárasszák szeretetükkel. Éljenzés, ölelés és szívből jövő gesztusok kísérték egészen a színházteremig, ahol az egész káptalan lelkes tapssal, zenével és éljenzéssel fogadta.
A rituális hitvaás
A hit megvallásának formális aktusa következett – a nap ünnepélyes és intézményes pillanata. Az új rendfőnök kifejezéseivel, szavaival és viselkedésével érzékeltette az alkalom jelentőségét. Felolvasták a szalézi Alapszabály szakaszait, valamint egy evangéliumi szakaszt, amely a tekintély szolgálatának szerepét hangsúlyozta.
Mint új Don Bosco, Attard atya megerősítette, hogy teljes mértékben ragaszkodik a Katolikus Egyház és a Pápai Tanítóhivatal hitbeli letéteményeihez, és elkötelezte magát amellett, hogy a Kongregációt Krisztushoz és a Szentatyához való hűséggel, Don Bosco szellemében vezeti. A szertartás végén P. Alphonse Owoudou, a 29. Egyetemes Káptalan moderátora átadta neki a káptalani jelvényt, hivatalosan beiktatva őt a közgyűlés tagjai közé. Ezután megkezdődött a hivatalos köszöntés, amelyet a káptalan elnöke, P. Stefano Martoglio vezetett, majd az emeritus rendfőnök, P. Pascual Chávez és más előkelő vendégek, köztük Chiara Cazzuola anya, a Segítő Szűz Mária Leányainak generális anyája; Mauro Morfino alghero-bosai püspök; Sr. Leslie Sandigo, a Szalézi Család főtanácsosa; és Sr. Emma Bergandi FMA, Piedmont-Valle d Aosta tartományfőnöknője.
Az első „program” beszéd
Az egyik legjobban várt pillanat a jelenlévő több mint 220 káptalani tag – és az eseményt élő közvetítés útján követő több ezer szalézi és Don Bosco-támogató számára – P. Attard első beszéde volt rendfőnökként.
20 perces beszédében perspektívákat és egyértelmű prioritásokat vázolt fel, elgondolkodtató kihívásokat fogalmazott meg. Meleg és közvetlen hangnemben szólva hangsúlyozta a szalézi identitás tisztaságának fontosságát és a nap eseményének jelentőségét.
A Kongregáció, mint fókusz
„A legfontosabb téma ma nem Fabio Attard, hanem a szalézi rend ” – kezdte, és kifejtette, hogy „ ma a Kongregáció olyan gesztust tett, amely nemcsak életképességéről tanúskodik, hanem arról a vágyról is, ez az életerő folytatódjon a szolgálatra kiválasztott személyeken keresztül. ”
Kiemelte, hogy akik a rendet szolgálják, nincsenek egyedül, hanem egy nagyobb dinamika részei: „ahol Isten Lelke beszél… egy emberi történelem, amely edényként szolgál egy olyan Isten erejének, aki továbbra is teremt, megvált és megszentel. ”
Emiatt a rendtársaihoz intézett első buzdítása az volt, hogy „maradjanak nyitottak az üdvösség eme történetére, amelynek kezdete és vége Jézus Krisztusban van ”, kezdve azzal, hogy őszintén elmélkedjen arról, mit jelent ma szalézinak lenni. Arra buzdította őket, hogy valóban testesítsék meg a káptalan témáját – „Szenvedély Jézus Krisztusért, elköteleződés a fiatalok iránt” –, és gondolják át személyes attitűdjüket és vágyaikat a gyülekezet és küldetésének előmozdítása során.
„Ma, Don Bosco Szaléziként – figyelmeztetett – arra vagyunk hivatva, hogy megéljük karizmánkat anélkül, hogy a „lelkipásztori fénymásolatok” csapdájába esnénk. Ez egy olyan veszély, amelyet intellektuálisan felismerünk… de az intellektuális megértésből nem könnyű áttérni a prófétai hűségre!
Az Isten iránti szenvedélytől az emberiség iránti szenvedélyig
Erre az alapra építve vitte tovább P. Attard az elmélkedést. Ha a kiindulópont Krisztusban gyökerezik, és tudatában vannak a szalézi karizmának, akkor ebben a korban – amit Ferenc pápa „korszakváltásnak” nevezett – a szaléziaknak alaposan át kell gondolniuk nevelési szolgálatukat.
„ Jótevők, urak, szolgáltatók… vagy szolgák vagyunk? ” – kérdezte.
Globális tapasztalataiból merítve P. Attard megjegyezte, hogy a mai fiatalok egyetlen, összekapcsolódó faluban élnek, és alapvető kérdéseik ugyanazok, akár Vietnamban, Brazíliában, Spanyolországban, Indiában vagy máshol. Bár kérdéseiket ez az új korszak alakítja, az értelmes utáni szomjuk időtlen marad.
„ A szomjúság megvan – de vajon felismerjük? ” – kérdezte. „Ha valóban a fiatalok szolgái vagyunk, akkor olyan tereket, embereket és lehetőségeket kell biztosítanunk, ahol ezt a szomjúságot felismerhetjük, találkozhatunk vele, és – remélhetőleg – egy felajánlott pohár vízzel csillapíthatjuk.”
Ezt a változó korszakot nem ürügynek vagy problémának kell tekinteni, hanem lehetőségnek, amelyet nem szabad elszalasztani. „A szenvedélyünk az odaadásunk mércéje, a hűségünk a próféciánk gerince – nincs alternatíva” – jelentette ki határozottan. Azt is megjegyezte, hogy még külső szemszögből, a médiában is nyilvánvaló volt, hogy a káptalan őszintén hallgat a Szentlélekre. Az igazi kihívás azonban az lenne, hogy ezt a szellemet, lendületet és attitűdöt átültessék a tartományok mindennapi munkájába.
Szaléziak a háborús övezetekben
Végezetül Attard atya egy gondolatot szentelt a konfliktusövezetekben szolgáló szaléziaknak, többek között Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Libanonban, Szíriában, Mianmarban, Szudánban, Etiópiában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
„Ezeknek a rendtársaknak szükségük van lelki közelségünkre, mert azért vannak ott, hogy tanúságot tegyenek – ők az új évszázad mártírjai ” – mondta.
Tom Uzhunnalil atya, a jemeni szalézi misszionárius példáját hozta fel, akit 2017 és 2018 között 557 napig tartottak rabságban: „az imádság, a nyugalom embere… ”, mint Don Bosco annyi más fia, aki rendkívül nehéz körülmények között „tanúságot tesznek arról, hogy Jézusért érdemes ma is Don Boscónak lenni a fiatalok számára.”
Egy utazás, amit együtt kell megtenni
Attard atya a szolgálat természetére vonatkozó utolsó emlékeztetővel és egy szívből jövő kéréssel zárta beszédét.
Hangsúlyozta, hogy „a szolgálatot hitelesen és látható módon kell megélni, mindenekelőtt a Egyetemes Tanácsnak. A szinodalitás, a közösség, a testvériség és az atyaság példájaként vagyunk ott. Azért vagyunk, hogy szolgáljunk – nem több, nem kevesebb. "
Végül Ferenc pápát visszhangozva imát kért.
„Imádkozzatok értem és azokért, akiket az Egyetemes Tanácsba választotok, mert mi egy közösség vagyunk, testvérek vagyunk.”
ANS-Torinó/Szaléziak.HU
