Mindenki tudja, hogy Don Bosco ereklyéit jelenleg egy urnában őrzik a neki szentelt oltárban a torinói Segítő Szűz Mária-bazilikában, de azt hiszem, kevesen ismerik részletesen teste mozgásának történetét és első temetésének eseményeit.
Szentünk halálakor (1888. január 31.) Don Michele Rua, első utódja alkudozott a királyság miniszterelnökével, Francesco Crispivel, hogy eltemethesse Don Boscót a Segítő Szűz Mária-szentélyben (ekkor még nem volt bazilika); Crispi azt tanácsolta neki, hogy ne sértse meg a város temetőrendészeti előírásait - a városon kívül fekvő Valsalice-i szalézi kollégiumban temessék el.
Don Rua készségesen elfogadta a javasolt megoldást, és azonnal elkészíttetett egy koporsót a felső kertből a portikuszhoz vezető lépcső fordulójába, az alsó udvarra nézve, és ott helyezték el Don Bosco holttestét. Rövid időn belül Carlo Maurizio Vigna építész tervei alapján felépült egy neogótikus stílusú szentély, amely két részre oszlik: az alsó Don Bosco sírjával, a felső pedig a Pietà tiszteletére szentelve, Giuseppe Rollini festő freskójával. A fülke zárólemezét Pietro Piai szobrászra bízták; Nyilvánvalóan a szobrász a Don Bosco halála másnapján készült fényképeket használta fel, amikor papi ruhába öltöztetett testét, mintha misézni készült volna, kitették a gyászmise szertartására. Néhány hónapon belül elkezdték faldíszítéssel díszíteni a helyiséget egészen 1924-ig, Don Bosco boldoggá avatásának évéig. Miután a holttestet eltávolították és diadalmasan a Segítő Szűz Mária-bazilikába vitték, a sírhelyet nem hagyták el, hanem a következő években egyfajta temetkezési emlékkápolnát hoztak létre. A holttest már nem volt ott, de a szaléziak meg voltak győződve arról, hogy arra a helyre emlékezni kell és tisztelni kell.
A boldoggá avatási urna
1929. június 2-án XI. Piusz pápa boldoggá avatta Don Boscót. Tekintettel arra, hogy a holttestet Valsaliceből Valdoccóba szállították, ereklyetartót készítettek, amely az ereklyék szállítására és méltó elhelyezésére szolgált, amíg a Segítő Szűz Mária-bazilikában a neki szentelt oltár megépítésére vártak. Akkoriban a jobb oldali kereszthajót (a főoltárra nézve) még a Szent Péter tiszteletére szentelt oltár foglalta el.
Sebastiano Concas (1890-1963) szalézi szobrász Giulio Valotti (1881-1953) szalézi építész terve alapján készítette el az urnát aranyozott fából. Szerkezete elegáns és egyben pazar, de nem felesleges. Négy kerub tartja a fedelet, felemelt karjuk pedig gyümölcsös díszeket támaszt, amelyek közepén XI. Piusznak, a Don Boscót boldoggá és szentté avató pápának a címere foglal helyet; az alap, Concas tanulmányának eredményeként, reneszánsz modellekre utal. A kristályüvegek nagyok és megfelelőek ahhoz, hogy a szent papi ruhába öltözött teste teljes egészében látható legyen. A San Benigno faluból származó Mario Notario szalézi testvér többször elmondta nekem, hogy gyerekkorában modellként szolgált Concasnak az urna kis sarokkerubjainak megalkotásában. Ezt a koporsót használták, amikor a boldoggá avatás alkalmával bemutatták Cafasso Szent József és Mazzarello Szent Mária Domenica ereklyéit; az urnát jelenleg a Don Bosco Ház Múzeumban őrzik Valdoccóban.
A jelenlegi urna
Don Bosco ereklyéi külön figyelmet érdemelnek. Szentünk halandó testét nem a Ceradini által tervezett koporsóba zárták, de a megépítésének feladatát Giulio Casanova (1875-1961) építészre bízták, aki ötletes tervet készített: a Szent teste elölről hátrafelé, a templomból és a hátulról is láthatónak kellett lennie, és itt a hívek tekintetének magasságában kellett feküdnie. A Casanova által tervezett koporsó józan és felesleges elemektől mentes annak ellenére, hogy barokk stílusjegyeket visel; szárnyas kerubfejek helyezkednek el párban a sarkokon és a pajzsokon felül a Szentünk számára kedves mottóval: „Da Mihi Animas Coetera Tolle ”. Nincs támasztó funkciójuk, hogy ne akadályozzák a teljes rálátást Don Bosco testére.
A miseruha
A Szentünk ereklyéit takaró liturgikus miseruha mesteri hímzéssel készült. Először is a története: egy meg nem nevezett kolostorban készült, és XV. Benedek pápának, az első világháború nehéz időszakai nagy pápájának szánták. Valószínűleg pappá szentelésének negyvenedik évfordulója alkalmából kapta ajándékba, és mint sok pápának adott ajándéknál, a pápa nem használta, hanem a számára kedves emberekhez „irányította”. Azt, hogy az ajándékot XV. Benedek számára tartották fenn, egyértelműen bizonyítja a miseruha stólájának hátulján lévő címer.
Ha valaki Don Bosco ereklyéinek elfedésére egy történelme és az anyag értéke miatt fontos miseruhát akart használni, nem is választhatott volna jobbat.
A miseruha valójában a Szent testét takarja, a hívek tiszteletére bemutatott arc és kezek nem az eredetiek, a párnák között fekvő arc Gaetano Cellini szobrászművész viaszmaszkja, az eredeti a párnába van ágyazva, amely fekve tartja, míg a kezek szintén Cellini alkotásai, a szent mellkasán fekszenek, és a miseruha takarja őket.
Ceradini építész úgy tervezte az oltárt, hogy helyet hagyjon egyfajta kis ablaknak, amely lehetővé tette a hívek számára, hogy megközelíthessék Don Bosco testét.
A környezetet teljes egészében sienai sárga márvánnyal és egy Candoglia márványtáblával borították be, aranyozott bronzdíszekkel, és a hívek egy üveggel védett nyíláson keresztül közelről láthatják Don Bosco testét. A kis helyiséget felülről egy mozaikkal borított, ellipszis alakú kupola világítja meg, amely az eget ábrázolja.
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
