Főoldal / Szalézi világ / Ötven éve tért meg Teremtőjéhez Isten szolgája Carlo Braga
Ötven éve tért meg Teremtőjéhez Isten szolgája Carlo Braga
2021-01-03 Vasárnap | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Miután fáradhatatlan buzgalommal dolgozott az Úr szőlőjében Carlo Braga 1971. január 3-án hajnali 5 óra 30 perckor visszaadta lelkét Teremtőjének. A szalézi rendfőnök a 2021-évi strenna kapcsán a remény tanújaként mutatta be: "Isten szolgája Carlo Braga a lelkipásztori intelligencia példája, aki elkötelezte magát a fáradhatatlan munka mellett a missziókért és a Szalézi Család tagjainak elkísérése mellett. Annak reményével, aki hitét Krisztus Urunkba helyezi, tudta, hogy legyen türelmes, amit Don Bosco annyira ajánlott, hogy elkísérhesse a fiatalokat az érett emberré válás útján. Ez a türelem a missziós szívében túláradó szeretet gyümölcse volt, amely lehetővé tette számára, hogy a kultúrák között hidakat építsen és ne akadályokat. A hívás, amelyet érzett, hogy elősegítse az emberek közötti egységet, segített legyőzni azokat a különbségeket, amelyek mások között felmerültek, meggyőződve arról, hogy őt mindig támogatja az isteni kegyelem, amely a találkozás kultúráját alkotja."
A korán árvaságra jutott kis Carlino gondviselésszerű módon új családra talált a szaléziakban: a Segítő Szűz Mária Leányai elvitték saját óvodájukba és általános iskolájukba Tiranóba, majd a szaléziakhoz került Sondrióba. A Gondviselés rendkívüli lehetőséget kínál számára, hogy megismerkedhessen Don Bosco első utódjával, Michele Ruával, aki utat nyitott a fiúnak szalézivá váláshoz. Don Rua rámosolygott Carlóra, és megismételve azt a mozdulatot, amelyet Don Bosco valaha tett vele, kezét a sajátjába véve azt mondta neki: „Mindig barátok leszünk!”
Carlo Bragának életének egyik szakasza sem volt mentes a nehézségektől - novíciusként, szerzetesnövendékként, sőt tartományfőnökként sem -, amelyek olykor körültekintő halasztgatásokban, máskor rágalmazás formájában valósultak meg: de korán megtanult szembesülni velük. Eközben olyan férfivá vált, aki rendkívüli örömet képes sugározni, alázatos, tevékeny és finom iróniával rendelkezik: mindazok a tulajdonságok, amelyek jelzik egyensúly- és valóságérzetét. A Szentlélek hatása alatt maga Braga atya egyfajta sugárzó apaságot fejleszt ki a rábízott fiatalok iránt, amelyhez nagyfokú gyengédség társul.
1904-ben lépett be a noviciátusba, 1914-ben szentelték pappá. Majdnem egy évvel a szentelése után, 1915-ben behívták katonának. 1919-ig szolgált, és megtapasztalta a háború megpróbáltatásait. Ekkor a sapnyolnátha döntötte le, amely során megfogadta, hogy ha meggyógyul, misszióba kéri magát. 1919. augusztus 23-án elhagyta Olaszországot, hogy 1919. szeptember 29-én megérkezzen Kínába, Shiuchowba, Kína déli részén; itt találkozott Mons. Luigi Versigliával, aki ma már szent. 1930-ban Kína tartományfőnöke lett és jelentős lendületet adott a szalézi missziós munka fejlődésének. Megnyitotta a makaói árvaházat és öt nagy központot Hongkongban; megalapította az első szalézi iskolát Pekingben: Don Bosco álma teljesült.
A dinamikus bővülést 1950-ben a kommunizmus szakította meg: minden oktatási, jótékonysági és evangelizációs tevékenységet bezártak. De sok munkája gyümölcsének összeomlása nem demoralizálta.
A Fülöp-szigetekre küldték, ahol megalapozta a szalézi jelenlétet, 1958-ban vizitátorrá nevezték ki. Buzgósága és lelkesedése megfertőzte a többi misszionáriust. Szent barátságot ápol a szaléziak szüleivel, a jótevőkkel és a diákokkal. Mindenkit elvarázsol nagylelkűségével és hálájával, amelyet nagy szíve diktál. Mindezen rendkívüli tulajdonságok és tettek alapján megvalósította az Istennel való bensőséges egyesülést, Jézus iránti szeretetet, titkos akaratát, hogy átadja magát az Úrnak. Egyszerű rendtársként egy finomabb munkának szentelte magát: a fiatalok gyóntatója és a szerzetesek lelki igazgatója lett.
Hét egyetemes káptalanon vett részt, és átörökítve saját lelkesedését, örömét és optimizmusát; úgy ismerte a rendet, mint a régi szaléziak Don Bosco iskolájából; úttörője volt Isten Királyságának. Ezután mosolyogva elmondhatta a fiatal filippínó novíciusoknak, hogy úgy gondolt a Mennyországra, mintha már megvolna. Az Úr azt akarta, hogy halála ugyanolyan legyen, mint amit az életben közvetített: mindig vidám, bármire kész, vallási kötelességeiben mindig figyelmes és pontos, bárhol és bármikor hívta a kötelesség. 1971. január 3-án hajnali 5 óra 30 perckor visszaadta lelkét Teremtőjének, miután fáradhatatlan buzgalommal dolgozott az Úr szőlőjében. A boldoggá avatási ügye 2014-ben kezdeményezték.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
