Főoldal / Magyar Tartomány / Rendfőnök Atyánk látogatására készülve
Rendfőnök Atyánk látogatására készülve
2018-10-04 Csütörtök | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
rendfőnök • látogatás • felkészülés •
A kis magyar Szalézi Család várja Don Angel rendfőnök atyánk érkezését. Lelki felkészülésül egy látszólag távolabbi írást küld a tartományfőnök atya: a fiatal szalézi növendék, Ceferino Namuncura rövid bemutatását. Miért? Mert tegnap kezdődött a fiatalokról szóló szinódus. És mert ő a 2019. januári panamai ifjúsági világtalálkozó egyik patrónusa.
Ceferino Namuncurá, a szalézi ifjúsági lelkiség gyümölcse
Kedves Rendtársak, Nővérek, a Szalézi Család valamennyi tagja, kedves fiatalok!
Miközben nektek írok, szívem még repes a spanyol mártírok boldoggá avatása fölött érzett örömtől, amelyben október 28-án, vasárnap a Szent Péter téren volt részem. Az Úr 63 új boldoggal áldott meg bennünket, akik mind azt erősítik meg, amit Don Rua mondott: „Az ifjak szentsége az Atya szentségét is bizonyítja”. Ők valamennyien arra ösztönöznek minket, hogy a szentséget életprogrammá tegyük, főleg a mostani időkben, amikor a társadalomnak égető szüksége van Krisztus szenvedélyes tanúira és az emberek iránti szolgálattevőkre.
Örömömet valóságos folyammá duzzasztja Ceferino Namuncurá boldoggá avatása, melyre november 11-én kerül sor szülőhelyén, Chimpay-ban, amely évek óta zarándoklatok úticélja. Szentségének híre 1930-ban kelt szárnyra, amikor Don Luigi Pedemonte elkezdte összegyűjteni a róla szóló tanúvallomásokat. Ez a munka első ízben 1972-ben nyert elismerést, amikor VI. Pál pápa Ceferinót „tiszteletreméltóvá” nyilvánította, másodszor pedig 2007. július 6-án, amikor XVI. Benedek pápa a boldoggá avatási dekrétumot jóváhagyta aláírásával.
Ceferino szentsége annak a szalézi ifjúsági lelkiségnek a kifejeződése és gyümölcse, amely vidámságból, Jézussal és Máriával való barátságból, a kötelességek teljesítéséből, a másoknak való odaadásból táplálkozik. Ceferino meggyőző bizonyítéka annak a hűségnek, amellyel Don Bosco első misszionáriusainak sikerült megismételniük azt, amit ő a valdocco-i Oratóriumban véghezvitt: ifjú szenteket nevelni. Ez mai napig fennálló kötelességünk egy olyan világban, amelynek ugyancsak nagy szüksége van az élet tiszta értelmétől ösztönzött fiatalokra, akik merészek szándékaik megvalósításában és életük középpontjában szilárdan áll Isten, miközben a többieket szolgálják.
Ceferino alig ért meg 19 évet, de élete tanulságok gazdag tárháza.
1886. augusztus 26-án született Chimpay-ban. Két évvel később Don Milanesio, egy szalézi misszionárius keresztelte meg, aki a békekötés során közvetítőként járt el az arauka indiánok és az argentin hadsereg között. Mindezzel lehetővé tette Ceferino édesapjának, hogy megőrizze nagyfőnöki titulusát és megtarthassa Chimpay területét népe számára. A fiú tizenegy éves volt, amikor apja beíratta a Buenos Aires-i állami iskolába. Azt akarta, hogy fiából népének jövendő védelmezője váljék. De Ceferino nem érezte ott jól magát, ezért az apja átvitte a IX. Piuszról elnevezett szalézi kollégiumba. Itt veszi kezdetét a kegyelem működése, amely a hit fényétől még érintetlen szívet a keresztény élet hősi tanújává változtatta. Rögtön megmutatkozott érdeklődése a tanulmányok iránt. Beleszeretett a kegyes gyakorlatokba, szenvedélyévé lett a katekizmus. Elnyerte társai és az elöljárói szeretetét. Két dolog űzte őt a legmagasabb csúcsok felé: Savio Domonkos életének olvasása, akinek lelkes követőjévé vált, és az elsőáldozás, amelyben a feltétlen hűség szövetségét kötötte meg nagy barátjával, Jézussal. Ettől kezdve ez a fiú, akinek nehezére esett „beállni a sorba” és „engedelmeskedni a harangszónak”, követendő példává vált.
Egy napon, amikor Ceferino már szalézi jelölt volt Viedmában, Francesco De Salvo látva a vágtató lovon érkező fiút, azt kérdezte tőle: „Ceferino, mit szeretnél a legjobban?”. Azt várta, hogy a válasz a lovaglással lesz kapcsolatos, aminek az arauka indiánok mesterei voltak. A fiú azonban megfékezte a lovát és így szólt: „Pap lenni”, majd szó nélkül továbbnyargalt.
Lelki fejlődésének ezen éveiben történt, hogy tuberkolózisban megbetegedett. Visszaküldték szülőföldjére, de ez sem használt. Monsignor Cagliero ekkor arra gondolt, hogy Olaszországban jobb feltételei lennének a gyógyulásnak. A fiú itáliai jelenléte országos érdeklődést váltott ki. Az újságok csodálattal beszéltek a ”Principe de las Pampas”-ról (a „pampák hercegéről”). Don Rua egy asztalhoz ültette őt az Egyetemes Tanács tagjaival. X. Piusz magánkihallgatáson fogadta, nagy érdeklődéssel hallgatta őt és nekiajándékozta egyik ad principes medálját. Állapota azonban válságosra fordult, így 1905. március 28-án beszállították a Tiberina szigetén levő Fatebenefratelli kórházba, ahol május 11-én örökre lehunyta szemét, az utánozhatatlan jóság, szorgalom, tisztaság és öröm lenyomatát hagyva maga után.
A szalézi ifjúsági lelkiség érett gyümölcse volt. Földi maradványai az argentínai Fortín Mercedes kápolnában nyugszanak, sírja szakadatlanul zarándoklatok végcélja, mert az argentin nép körében mélyen él szentségének híre.
Ceferino az arauka nép szenvedéseit, félelmeit és törekvéseit testesíti meg. Azon népét, amely az ő serdülőkorában találkozott az evangéliummal, és a bölcs szalézi nevelők vezetése alatt megnyílt a hit előtt. Van egy mondat, mely egész programját összefoglalja: „Azért akarok tanulni, hogy hasznára lehessek népemnek”. Ceferino ugyanis tanulni akart, majd azt követően pap lenni és visszatérni népéhez, hogy hozzájáruljon törzsének kulturális és lelki növekedéséhez, ahogyan azt az első szalézi misszionáriusoktól látta.
A szent sohasem az emberiség egén hirtelen feltűnő meteorithoz hasonlít. Inkább egy nép vagy egy család hosszadalmas és csendes vajúdásának gyümölcse, amit ebben a fiúban legjobb tulajdonságai fejeznek ki.
Ceferino boldoggá avatása arra hívja fel figyelmünket, hogy higgyünk a fiatalokban. Azokban is, akiket az Ige csak nemrégiben érintett meg. Így fedezhetjük fel az evangélium termékenységét. Mindez nem rombolja le nevelés módszertani hozzájárulását személyiségünk kialakulásának bámulatos művéhez, amelynek végcélja, hogy újraalkossa magában Krisztus képét.
Téved, aki azt gondolja, hogy a hit a társadalmi változások elsimításának vagy éppenséggel elmulasztásának egyik eszköze. Éppen ellenkezőleg, olyan energia ez, amely lehetővé teszi a történelem alakítását. A szentség, amely egyesek számára a mindennapi élettől távol eső különleges tulajdonságot takar, a valóságban az emberiesség teljességének cselekvésre fordítása. A szent hiteles, valóságos, boldog személy.
Ceferino kortársainak tanúvallomásai egyhangúan alátámasztják szívének jóságát és kötelességtudatát. „A szemével nevet” mondták a társai. Csodálatra méltó kamasz volt, szent, akit ma modellként és példaként lehet illetve kell a fiatalok elé állítani. A szalézi Argentínának, az Isten iránti hálától vezérelve a Ceferinóban testet öltött rendkívüli ajándékért kötelessége, hogy felelősnek érezze magát emlékének életben tartásáért és legyen meggyőződve róla, hogy továbbra is a szentség konkrét útjait javasolhatja a fiataloknak.
Míg dicsérjük az Urat és hálát adunk neki a szalézi szentség szépséges mozaikjának ezen újabb darabjáért, újítsuk meg a fiatalokba, az evangélium kultúraépítő hatásába és a megelőző módszerbe vetett hitünket.
A levelet az előző rendfőnök, Pascual Chávez Villanueva írta 2007. november 1-én, Mindenszentek napján.
Szaléziak.HU
