Főoldal / Magyar Tartomány / Sándor István szalézi testvér, vértanú emlékezete - Egy élet kezdete
Sándor István szalézi testvér, vértanú emlékezete - Egy élet kezdete
2022-04-20 Szerda | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Boldog Sándor István szalézi testvért 1953. június 8–án végezték ki. Majdnem napra pontosan 69 évre rá, 2022. június 4-én elhelyezzük ereklyéit a Clarisseumban. A jeles eseményen a rendfőnök atya, Ángel Fernández Artime, Don Bosco tizedik utóda is velünk lesz. Az ünnepre készülve felidézzük Sándor István életének fontos epizódjait, hozzá kapcsolódó írásokat közlünk és imádkozunk a szentté avatásáért.
Egy élet kezdete – a hivatás gyökerei
Az Alföldön, Szolnokon született, abban a városban, amely múltjával, sorsával szorosan és természetesen kötődik a Tiszához. Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelye, Budapesttől mintegy 100 km-re, délkeleti irányban, egy vasúti csomópontban fekszik.
Sándor István régi vasutas család első gyermekeként született 1914. október 26-án. Már három nappal a születése után megkeresztelték a ferences plébánián, amely majd később is fontos szerepet játszik az életében.
István az egyszerű családban gondos nevelést kapott. A bérmálás szentségét tizenegy éves korában kapta meg Szolnokon, szintén a ferences rend plébániáján, 1925. május 11-én.
Édesapja vasúti keresete szerény, de tisztes megélhetést biztosított a háromgyermekes családnak.
István rendszeresen látogatta a ferences plébániát, tagja volt a Szívgárda csoportnak is. A ferences rend Szolnokon a vallási élet fellegvára volt. A plébániatemplomban több atya működött, akik rendszeresen tartottak lelkigyakorlatokat, ezeket Sándor István is látogatta. Szinte természetesnek látszott a lehetőség, hogy a ferences plébánia ifjú tagja a rend szellemiségét vállalva Szent Ferenc közösségének tagja lesz. Azért is megalapozott lehetett ez a feltételezés, mert Kollár Kázmér ferences atya volt István lelki vezetője.
Sándor István rendszeresen ministrált a ferences atyáknál és ők irányították a rákospalotai Clarisseumba. Mindig víg kedélyű, játékos fiú volt. Kistermetű, de eleven és örökmozgó, ezért mindenki szerette. Barátait maga köré gyűjtötte és hatalmaskodás nélkül irányította őket. Képes volt háttérben maradni a játékban, ha azt látta, hogy barátainak ezzel örömet okoz. Szeretett az iskolai színpadon szerepelni, hogy társait szórakoztassa. Don Boscót még nem ismerte, de a szelleme már megihlette. A legidősebb fiú lévén, sokat vigyázott két kisebb testvérére. Az étkezés előtti imákat ő mondta és a család esti imádságát is ő vezette. Szüleivel szemben mindig tisztelettel viselkedett. Már kisgyermek korától szívesen segített édesanyjának a házimunkában. Ha testvérei vétettek valamiben, egészen természetesnek vette, hogy magára vállalja helyettük a felelősséget. A játékok közül különösen szerette a labdajátékokat. Leginkább bíró szeretett lenni és a kicsinyek irányítója. Diákkoráról az a megjegyzés maradt fenn, hogy „tanulmányi előmenetele nem volt kiváló. Jó eredményt mutatott fel a polgári iskolában hittanból és tornából.”
A kor jellemzője volt, hogy a polgárit végzett fiatalok szülei általában nem engedhették meg maguknak, hogy gyermekeiket tovább taníttassák, így azok valamilyen mesterséget választottak maguknak. Sándor István a vas-esztergályos és rézöntő szakmát tanulta ki. Otthon lakott a szüleinél. Kapcsolata a ferences atyákkal tovább erősödött. A fiatal István komoly lelkiéletet élt, és ami ebben az időben rendkívülinek számított: állandó gyóntatója és lelkiatyja volt. Erről Kollár Kázmér ferences atya levele tanúskodik, aki Istvánt a szaléziakhoz beajánlotta. Örömmel tette ezt, noha megjegyzi, hogy a ferences rend is szívesen fogadná soraiba. Sándor István mégis szalézi akart lenni. Don Boscóval a Szalézi Értesítőn és a rákospalotai szalézi kiadványokon keresztül ismerkedett meg. Talán innen is ered szeretete a nyomda és a könyvek iránt. A ferences atya 1935. december 13-i ajánló soraira válaszul megérkezett a szalézi tartományfőnök, Antal János levele, amelyben a szükséges igazolások csatolását kéri. Sándor István csatolja is az 1935. december 23-i dátummal írt plébániai ajánlást, a szülői engedélyt és az orvosi igazolást.
Meg kell itt jegyeznünk, hogy a szülei, noha vallásos emberek voltak, beleegyezésüket hosszú ideig halogatták. Első kérésére (1932) édesapja nem adta beleegyezését. Istvánnak fájt az apai döntés, de türelmesen várt. Nem lehet tudni pontosan, mi volt az édesapai döntés oka, de bárhogyan is volt, Sándor István türelemmel kivárta a szülői hozzájárulást. Szerzetesi életének megkezdését a sorkatonai kötelezettség teljesítése is késleltette, de Sándor István a várakozás éveiben is hűséges maradt a hívó szóhoz.
Mint látjuk, Sándor István gyermek és ifjú korában nem találni semmi rendkívülit. Csak ha nem vesszük annak a mindennapi hűséget, a kötelességteljesítést.
Hivatása a családban és az egyházban érlelődött. Mindkettőtől megkapta a szükséges, igaz emberi és hitbeli alapokat. A családi közösség a biztonságot, a személyes szeretetet adta meg. A plébánia közössége a befogadottság, a valahová tartozás örömét. És mindkét közösség a családiasságot. Ennek az is része, hogy ki-ki megtegye a rá vonatkozó feladatokat, kivegye részét a közösség munkájából.
Sok minden mutat szalézi hivatására: egyszerű, szegényes környezete; munkás fiatal volt; a játék és a kicsinyek szeretete; és talán még nem túl kiváló tanulmánya is, azzal, hogy hittanból és tornából dicsérik.
Don Boscóhoz hasonlóan az ő útjában is akadályok állnak: először a szülői szándék, utána a katonai kötelesség. De ez sem bizonytalanítja el, kitart a felismert hivatásban.
Ma is sok fiatal keresi a helyét. Sándor István élete tanít bennünket a hivatás felismerésében.
Nem csak élnünk kell a mába, hanem látnunk is az életünk alakulását, felismerni az idők jeleit. Hivatásunk felismeréséhez fontos mindennapjainkat a hit szemével látni. Nem elég az önismeret. Több kell: az Isten ismeretben visszatükröződő önismeret. Ehhez vezet el vallásom igényes ismerete, a rendszeres szentségi és ima élet, a hitbeli közösség, mások szolgálata valamint a lelkivezetővel való őszinte párbeszéd.
Ezek az eszközök segítették Sándor Istvánt is, és segíthetnek ma is, ha nyitottan keressük helyünket, feladatunkat a világban.
Ima a szentté avatásáért
Mindenható Istenünk! Te meghívtad szolgádat, Sándor Istvánt Bosco Szent János nagy családjába. Életútján Mária, a keresztények segítségével vezetted őt a lélekmentés nehéz munkájában. Szabad döntése volt, hogy életét a magyar fiatalokért áldozza. A nehezebb utat választotta és tanúságot tett rólad az Egyház és a szaléziak üldözése idején. Ideálja a katolikus sajtó, Isten házának szépsége és a fiatalok nevelése volt. A derék és hű szolga lelkületével mutasson nekünk is utat. Kérünk, dicsőítsd meg őt a vértanúknak kijáró koszorúval. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.
Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a sandoristvan@szaleziak.hu e-mail címen, ha Sándor István közbenjárására bármilyen kérés vagy ima meghallgatásra talál!
P. Ábrahám Béla SDB/Szaléziak.HU
