Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Bosco Szent János ünnepén
Szalézi szavak - Bosco Szent János ünnepén
2021-02-02 Kedd | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Don Bosco • ünnep • prédikáció •
A tartományi ünnepet 2021-ben Kazincbarcikán tartottuk. A Bosco Szent János tiszteletére bemutatott szentmisén elhangzott homíliát olvashatják, amelyet Andrásfalvy János tartományfőnök atya mondott.
Kedves Vendégek, kedves Don Bosco Tisztelők, kedves Magyar Szalézi Család Tagjai!
Eljöttünk találkozni, imádkozni, ünnepelni. A múlt évben idéztem egy DB tisztelőnk versét, amiből engedjétek meg, hogy két sort most is idézzek:
„Korszakalkotó Szent, Téged ünnepelni
nem más, mint egymással közösségben lenni…”
(Farkas Eleonóra: Könyörgés Don Bosco születésének 200. évfordulóján)
És valóban, éppen a napokban újra hangsúlyozta Ferenc pápánk az utóbbi év gyakran előkerülő gondolatát: „Senki sem üdvözül egyedül”, ezért érdemes az Egyházzal és egymással lelki közösségben élni. Don Ángel Fernández Artime rendfőnök atya, a szalézi rend és család vezetője is többször hivatkozott erre a gondolatra a vírusjárvány kapcsán, s arra mutatott rá, hogy a karanténok és gyülekezési tilalmak ne jelentsék azt számunkra, hogy elszigetelődünk, hanem találjuk meg a közösségteremtés-kapcsolattartás megengedett lehetséges formáit. Így tartsuk ébren a reményt!
Közösség, valós lelki boldogság itt a földön, majd üdvözülés, keresztény szeretettel áthatott kapcsolatok: ez volt Bosco Szent Jánosnak a vágya, vagyis annak a Don Boscónak, aki a Szalézi Családot alapította és szent II. János Pál pápától az ifjúság atyja és tanítómestere címet nyerte el.
Ünnepelünk, visszatekintünk egy kiváló szent emberre, és rendfőnök atyánk is idén megkért bennünket, hogy nézzünk vissza egy csöppet a múltba. Menjünk vissza gondolatban 1861. március 21-ére, Torinóba. Don Boscót már számtalanszor kérték, végül megadta magát. Don Bosco a fényképezés őskorában megszervezte a fénykép sikere érdekében, hogy az ő jelenlétében hosszú percekig mozdulatlanul álljon, térdeljen egy nagy csapat kamasz fiú. A gyónás volt a középpontban, mint ahol az Úr megváltó irgalma szabadon működhet, mivel DB fölöttébb fontosnak tartotta a bűnbánat szentségét. Aztán szólt az egyik fiúnak: „Palika, támaszd ide a kobakodat, nehogy bemozduljunk!” Jómagam már számos alkalommal hallottam ezt a történetet, de számomra most is szívmelengető elmélkedni ezen! Micsoda bizalom, családiasság jellemezte Don Bosco környezetét, hogy azok a rakoncátlan fiúk egy zokszó nélkül hajlandóak voltak szót fogadni egy szegény papnak!
Miért is hallgattak rá? Mert az élet horizontját rajzolta meg számukra és velük együtt: a földi, tartós értékek boldogságáét és az örök életét egyszerre! Don Bosco ezt mondogatta miközben fáradhatatlanul osztotta szét a képességeit a fiatalok ezreinek (túlzások nélkül), odaszánta az egész életét: „Az az egyetlen vágyam, hogy boldognak lássalak benneteket most és az örökkévalóságban!”
Don Bosco eredeti nevelési módszerével, a megelőző módszerrel megművelte a lelket és segített, hogy merjenek és akarjanak föltekinteni az égre – különösen azok a fiatalok, akiknek lógott az orra, hogy egy csöppet Havasi atya kifejezését idézzem, hogy ne búslakodjanak, hanem örrrrüljenek, mert van remény! Megtanította a mindennapi életben azt, hogy mit is jelent a Biblia mondata: „Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra? A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette” (Zsolt 121,1-2).
Aztán telt múlt az idő, Palika jóbarátja és őrangyala lett az oratóriumban egy hányatott sorsú gyereknek, aki aztán ugyan fiatalon, viszont szentség hírében halt meg. Majd Palika szerzetes és kispap lett, mert szeretett volna Don Boscóval maradni, hogy úgy követhesse Krisztust. Szalézi szerzetesi fogadalmat tett, pappá szentelték, és végül Don Bosco második rendfőnöki utódjaként látjuk magunk előtt.
Kedves Testvérek! Bizalommal mondhatjuk: aki Don Boscót követi az egy egészen kiváló utat talál Krisztus követésére! Aki hallgat rá az egy kivételes lelki családnak lehet a tagja, ahol sok jó ember van, és szentek is vannak.
Idén 100 éve hunyt el Don Albera Pál, a térdeplőn látott Palika. És idén emlékezünk, hogy 175 éve, 1846-ban Don Bosco letelepedett világra szóló művével, a szalézi oratóriummal a torinói Valdoccóban. Az oratóriumban, és Don Boscónak ebből a találmányából kinőtt műveiben találja meg ma is sok tíz és százezer fiatal és közösséget kereső, korábbtól fiatal ember is az otthont, életiskolát, épületes szórakozást és Istent, az Egyház közösségi dimenzióját. Mert senki sem üdvözül egyedül, mindenki számára Isten kinyújtott, közösséget kínáló, reményt adó keze lehetünk azok, akik legalábbis tiszteljük Don Boscót, vagy akár még közelebbről követjük őt.
„A remény mozgat minket” üzente 2021-re a Szalézi Családnak Don Bosco 10. rendfőnöki utódja. Majd mikor kifejtette ezt, akkor hozzátette: nem a magunk erejéből tudunk remény útján járni, hanem a saját jócselekedeteink mellett az erőt odaföntről kell kérnünk, mert „A segítség az Úrtól jön…”
Befejezésül engedjétek meg, kedves testvérek, hogy egy rövid történetet idézzek.
A forrás környékén jó néhány remete telepedett le. Mindegyik megépítette a maga kunyhóját, és napjaikat mély csendben, imádkozva és meditálva töltötték. Magába fordulva mindegyik Isten jelenlétéért fohászkodott. Isten el is akart menni, hogy meglátogassa őket, de nem találta a hozzájuk vezető utat. Fölülről ugyanis nem látott mást csak egymástól távol eső pontocskákat a pusztaságban. Egy napon aztán, valami sürgős dolog miatt, az egyik remete elment egy másikhoz. A földön ott maradt egy aprócska ösvény. A másik remete visszaadta a látogatást és az ösvény mélyebb lett. A többi remete is látogatni kezdte egymást. A dolog egyre gyakrabban ismétlődött. Egy szép napon Isten, akinek látogatásáért még mindig fohászkodtak a remeték, lenézett a magasból és ösvények egész hálózatát látta, amelyek összekötötték a remeték kunyhóit. Boldogan mondta: „Ez már igen! Most már megvan az út, hogy meglátogassam őket!”
Igen, a segítség az Úrtól, és sokszor az ő szentjeitől jön, akiket Ő küldött hozzánk, de nekünk kell a remény egymás felé vezető ösvényeit kitaposni. Az oratórium ilyen ösvény, amely magával ragadta Don Alberát, a későbbi rendfőnököt és hányatott sorsú védencét is, és megannyi nehéz sorsú gyermeket. Kérjük a reményt és az egymásban való bizakodást is az Úrtól, hogy kísérjen minket idén pártfogónk, Don Bosco, és közös égi édesanyánk, Segítő Szűz Mária közbenjárására!
P. Andrásfalvy János SDB tartományfőnök
Kazincbarcika, 2021. január 30.
Szaléziak.HU
