Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 15. vasárnap - Próbaúton, eszköztelenül
Szalézi szavak - Évközi 15. vasárnap - Próbaúton, eszköztelenül
2021-07-10 Szombat | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Jézus a mai evangéliumban mintegy „próbaútra” küldi a tizenkettőt. Kettesével küldi őket, hogy támogassák, erősítsék egymást az eddig ismeretlen küldetésben. Egyszersmind azonban sajátos kontrollt is jelentenek egymás számára. S erre szükségük is van, hiszen ezen a próbaúton mintegy összegezniük kell eddigi Krisztus-tapasztalatukat azok előtt, akik majd hallgatják őket. Arról a Megváltóról kell hitelesen tanúskodniuk, aki személyes megszólítással meghívta őket, s aki a velük való életközösséggel sajátos kiképzést is biztosított számukra.
Ez az útraküldés még nem a nagy missziós parancs. Azt majd mennybemenetele előtt közvetlenül adja nekik Jézus, mint olyanoknak, akik a feltámadt Krisztus tanúiként, a Szentlélekkel megerősítve tényleg föl vannak készülve, hogy a világot meghódítsák Krisztusnak az evangélium hirdetésével.
Most, amikor próbaútra küldi Jézus az apostolokat, néhány mozzanatot hangsúlyosan kiemel az evangélium. Szóba került már, hogy kettesével küldi őket, s ennek nagy jelentősége van. Krisztus egyházának gyakorlatában még ma is megvan a küldésnek ez a módja, főleg ha kezdőkről, tapasztalanokról van szó.
Így indult első missziós útjára Pál és Barnabás az ApCsel leírása szerint. Jézus továbbá megparancsolja küldötteinek, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. A vándorbot és a saru mindig
figyelmeztet, hogy Jézus útra küldte őket, fárasztó és veszélyekkel teli útra. A bot az egyetlen védekező eszközük, a saru pedig megóvja őket, hogy az úttalan úton el ne kopjon, föl ne sebesedjen a lábuk. Minden más eszközt, ami egy utazásnál hasznos vagy szükséges lehet, Jézus megtilt nekik. Ebből megintcsak egyháztörténeti érvényű tapasztalat lesz: Jézus azt akarja, hogy küldöttei igenis tudják meg, mit jelent a hiány, a szükség, a nélkülözés. Ugyanakkor tanuljanak meg feltétel nélkül bízni Mesterükben és Urukban, akinek gondja van rájuk.
Megfogalmazódhat az a kérdés, hogy Jézusnak a mai evangéliumban elmondott utasításait a tanítványok eszköztelenségéről, szegénységéről, kiszolgáltatottságáról hogyan kell értelmeznünk: szó szerint vagy inkább szimbolikusan, jelképesen. Az előbbiekből kiderült már, hogy szó szerinti, tehát valóságos eszköztelenségről és szegénységről van szó. De ez nem zárja ki, sőt, igényli is, hogy tágabban, általánosabban, tehát szimbolikusan is érteni tudjuk Jézus szándékát tanítványai, küldöttei életmódját illetően. Szó szerinti értelemben arról van tehát szó, hogy Krisztus tanítványainak törekedniük kell az anyagi javaktól, a komforttól való függetlenségre, a szegénységre. Jelképesen pedig azt tanítja az evangélium, hogy a tanítványoknak azzal az igénytelenséggel és védtelenséggel kell vállalkozniuk az Isten országáról való tanúságtételre, mint amit a pénztelenség, a tarisznyátlanság és a kenyértelenség jelent.
Jézus szegénységben született és teljes igénytelenségben nőtt föl. Nyilvános működése idején országának alaptörvényei között elsőnek említi a szegénységet a Hegyi beszédben. És ismételt hangsúllyal figyelmeztet: „Újra mondom: könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,27)
Ez a kijelentés olyan élesen és provokatívan hangzik, hogy nem csodálhatjuk: akiket mélyen megérintett az evangélium szelleme, azok közül sokan indíttatva érezték magukar arra, amit Assisi Szent Ferenc tett: ti. hogy eladják és szétoszzák minden vagyonukat. (Ezt várta volna el Jézus a gazdag ifjútól, akinek „nagy vagyona volt”. – Mk 10,22) Vajon a kerezsténységnek alapvető és lényeges elme-e a szegénység, mégpedig a vagyont szétosztó szegénység? Ha így van, akkor jogosan felötlik bennünk a szégyenkező kérdés, vajon kereszténynek tudhatjuk-e magunkat mi, akik nem vagyunk képesek erre a nagylelkű és teljes lemondásra?
Az Egyház kétezeréves hagyománya ezzel szemben nem követelte meg senkitől ezt a gyökeres szakítást a tulajdonnal. Akik mégis vállalták, azok úgy vállalták a teljes szegénységet, mint Isten országának és a szegényekkel való szolidaritásnak a jelét. Ilyen jel a szerzetesek szegénységi fogadalma, vagy korunk szentjei között Teréz anya és nővérei teljes szegénysége és igénytelensége. Mindig voltak az Egyházban olyan radikális irányzatok, amelyek mulasztással vádolták ebben a kérdésben a hivatalos Egyházat, mintha az szemet hunyna a gazdagsággal szemben, és maga is ugyancsak jól biztosított életkeretek között élne. Szent Pál fejezi ki szemléletesen Jézus szándékát ebben a kérdésben: „Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam, tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is.” (Fil 4,12)
Természetesen lehet és kell is szimbolikusan, jelképesen is értelmezni az apostolküldés szavait. Jézus azt akarja, hogy igehirdetői, küldöttei ne legyenek megkímélve a pénztelenség tehetetlenségétől. Ám ezt a szorongatott helyzetet „föl lehet oldani” úgy, hogy lemondunk a cselekvésről, az alkotásról, az építésről. De úgy is, ahogy pl. Don Bosco tette: Istenben és a mindig kellő időben jelentkező jótevőkben bízva – és soha nem csalódva! – belevágott az előtte álló feladatok megvalósításába, lett légyen az templomépítés vagy a gondjaira bízott fiatalok akadozó ellátásának megoldása. Jézus nem akarta megkímélni Egyházát a történelem viharaitól sem. Azt akarta, hogy a bőrünkig érjenek a különböző korok zivatarai, záporozó gondjai.
Jézusnak a tanítványok eszköztelenségére vonatkozó szavai nemcsak parancsok, hanem jövendölések is. Ezek a helyzetek akkor is bekövetkeznek, ha megpróbálunk védekezni a körülöttünk zajló világ rohamai és kihívásai ellen. Sosem lesz teljes védettségünk! Mindez folytatása annak, amit az Isten Fia is tett, amikor a világba lépett: mintegy „letette” istenségét, az emberségből is az szolga alakját vette föl.
Fogadjuk el tehát fölszólítására a keresztény igénytelenséget, és az eszköztelenség, a védtelenség kockázatát, hogy érvényesüljenek bennünk és általunk Jézus gondolatai és szándékai. Csak lélekben szabadon, anyagi megkötöttségek nélkül, egyedül Jézus óvó és gondoskodó szeretetében bízva lehetünk Jézus hiteles tanúi, munkatársai, az evangélium hatékony hirdetői.
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
