Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 21. vasárnap - Döntések és választások
Szalézi szavak - Évközi 21. vasárnap - Döntések és választások
2021-08-20 Péntek | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Az élet lépten-nyomon döntésre kényszerít bennünket – a legmindennapibb ügyektől kezdve egészen az életbevágóan fontos kérdésekig. Vannak embertársaink, akiknek annyira nehezükre esik a döntés, hogy szinte csak toporognak, és mintegy döntésképtelenné válnak. Ám kritikus, válságos helyzetekben elodázhatatlanul döntenünk kell. Pl.: akár testi, akár lelki betegség jeleit tapasztaljuk, lehetőleg magunknak kell eldöntenünk, hogy orvoshoz fordulunk-e vagy sem. Ha elzárkózunk a döntés elől, akkor kicsúszik kezünkből a szabad választás lehetősége. És jöhet a mentő meg az intenzív osztály...
De más élethelyzetekben is választás elé kerülhetünk. S döntenünk kell, az életben ugyanis nincsenek döntetlen mérkőzések. Választanunk kell az élethelyzetek által föltett kérdésekre, és választanunk kell az előttünk álló lehetőségek között. Egy bizonyos életkorban – ismét csak példaként említem -, tudatos választás elé kerül az ember a világnézet kérdésében. Ez az életkor nagyjából és legfőképpen az ifjúkor kezdete. A serdülőkor vége felé a gondolkodó fiatalnak döntenie, választania kell – végső soron – két lehetőség között. Ez pedig a hit szerinti élet, vagy a nem-hívő élet közti választás. Mi is a hitből való élet? - Az, hogy önként és szabadon átadják magukat Istennek, állandóan készek vagyunk arra, hogy teljesítsük Isten ránk vonatkozó akaratát. Röviden: Isten parancsai szerint akarunk élni. - És mi a nem-hívő élet? - Az, amikor az ember úgy véli, hogy a saját „törvényei” szerint élhet, maga dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz. És senki, sem Isten sem ember nem szólhat bele abba, hogyan rendezi be életét. A hitből való életet – éppen annak szabad választása miatt – az igazi szabadság jellemzi. Az öntörvényű élet választásában viszont igen körmönfont rabszolgaság rejlik. A látszólag „öntörvényű”, „szabad” ember sokféle előítélet, emberi szokás, társadalmi nyomás vagy egyszerűen rossz példák rácsai között vergődik, máskor meg a szabadságnak vélt szabadosság és ösztönösség béklyói között. Dönteni azonban, és pedig helyesen dönteni, csak megfelelő és elegendő ismeret (információ) birtokában lehet. A hittel kapcsolatos döntés az ember legfontosabb, életbe vágó („egzisztenciális”) döntése. Hogyan segít nekünk ebben Isten igéje a mai ószövetségi olvasmányban és a mai evangéliumban?
Már az ószövetségi üdvtörténet szembetűnően bizonyítja, hogy Isten népe többször került olyan helyzetbe, amikor ismételten döntenie kellett az Úr, a szövetség Istene mellett. Isten jól ismerte népét, vagyis az Embert; tudta, hogy újra meg újra megszegi szövetségi hűségét és idegen, hamis Istenekez pártol. De Istennek megvan a maga pedagógiája, s ez lehetővé teszi, hogy a mellette való döntést, a hűség választását mindig meg lehet újítani. Ilyen helyzetet állít elénk az Ószövetségi olvasmányban Józsue könyve. Józsue könyve a Szentírásban Isten ószövetségi népének honfoglalását mondja el. A honfoglalással Izrael népe olyan környezetbe került, - pogány környezetbe -, amely súlyosan veszélyeztette az egyetlen igaz Istenben való hitét és ezzel együtt szövetségi hűségét Isten iránt. - Józsue Szichemben „kiveszi” a nép gyülekezetéből az ígéretet: „Mi is az Úrnak akarunk szolgálni, ő a mi Istenünk” Ez a „mi is” azután hangzik el, hogy Józsue fölteszi a kérdést: „Kinek akartok szolgálni, a pogány népek isteneinek? - Én és házamnépe az Úrnak szolgálunk”. - A nép vezérének a döntése követhető és követendő példa, minta az egész nép számára. Izrael népe ismerte múltját, atyáinak igencsak kétséges döntéseit és a saját esendőségét is. Szüksége volt tehát az egyenes kérdésre és az egyértelmű válaszra: „Mi is az Úrnak akarunk szolgálni, ő a mi Istenünk.”
Az evangéliumban Jézus körül valami ezzel ellentétes történik. Ő is döntés elé állítja hallgatóit, tanítványait. Mégpedig azzal kapcsolatban, hogy elfogadják-e őt, mint az Atya küldöttét, és mindazt, amit az Atya küldötteként mond. Kijelentései a kafarnaumi euch. beszédében hangzottak el. „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér.” - „Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.” - Továbbá: „Az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital.”- „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van.” Hallgatói (keményen) durván visszautasítják. Jézus szavai „kemény beszédnek”, elfogadhatatlannak minősítik. Ebben az elbizonytalanodott helyzetben, a nyílt vagy csendes szakítás légkörében, - Jézus kérdésére - Péter mondja ki a Tizenkettő nevében a hit egyértelmű döntését: „Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Péter hitvallását mély hitbeli tapasztalatok előzték meg Jézus isteni erejéről a kenyérszaporításkor, (valamint) benne van a meggyőződés, hogy Krisztus a biztos menedék, a meleg otthon. Ő emberi életük törékenységében, veszélyeztetettségében a végső biztonság, „akinél az örök élet igéi vannak.”
Elfogadjuk-e Jézust, akit az Atya küldött, s aki az élet kenyere, az örök élet titkának letéteményese? - És ha hitünk meggyöngült volna, megújítjuk-e valamikori (ifjúkori vagy későbbi) döntésünket mellette? Itt a földi életben döntéseink megváltoztathatók: jóra is, rosszra is. Egész életünk fölkészülés arra a végső és megváltoztathatatlan döntésre, amely elé halálunk pillanata állít bennünket. Mi Jézust, az életet akarjuk választani!
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
