Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap
Az evangéliumi szakasz nem lep meg bennünket, de azt gondolom, hogy ahányszor csak hallgatjuk, azért az igazságérzetünket bizgerálja, hogy „Hát nem jó van ez így, főnök!” Pedig igen. Persze, nem az elvilági munkaerőpiaci gazdálkodásról és a béralkukról szól ez az evangélium…
Azzal kezdte Jézus, hogy: "A mennyek országa olyan..."
Érdemes a felültést a magunkévá tennünk. Mert ugyanez a Jézus, hogy azért megnyugodjon a lelkünk, azt mondja - szoktam volt én is sokszor idézni -, hogy: „Megérdemli a munkás a maga bérét.” Szent Pál is azt mondja, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Tehát a munka becsületénél általánosabb, mélyebb, igazabb tanítás, mint a kereszténység nem sok van. Vagy egyáltalán nincs is.
Amiről itt Jézus beszél, az a mennyek országának a titka. Az magasabb rendű misztérium és titok, aminek persze van elvilági hatása is. Egy gondolkodásmód, egy életstílus.
Alapvetően két dolgot tesznek elénk most az evangéliumi szakaszok együtt véve Izajás, Szent Pál és Jézus szavait. Az egyik, hogy azt mondja az Isten a sajátjára, hogy hát: "Az enyém, tehetem azt, amit akarok." Isten végtelen szabadsága, hogy csak ő maga korlátozza a szeretetével. Igen, Isten szabadságának az ő szeretete a korlátja. Meg az irgalmassága. Milyen szép korlátai ezek a szabadságnak! Nem valami féktelen szabadosság, nem valami csapongás. A szabadság korlátja a szeretet. Talán mi is ezt többször megéltük a saját szabadságunk, Istentől kapott szabadságunk, Istentől kapott gyakorlása által.
Igen, a szeretetem korlátokat szab, mert meghatározza az időbeosztásomat, az energiáimat, a figyelmemet, az imádságomat. Mert az van előtérben, akit szeretek.
És a másik ide tartozó nagy titok, amikor az úr megkérdezi a szőlőben dolgozó embert, hogy: „Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?”
Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a mennyek országa az ide leér a földre. Nincs felhatalmazásunk, soha sehol senkinek, hogy rossz szemmel nézzük valaki jóságát. Legyen az Isten vagy ember.
Mennyire fontos lenne az is, hogy jóhiszeműek tudjunk lenni. Hogy higgyünk a másik jó szándékának, adott esetben ügyetlensége, esetlensége, hibázása ellenére is. Izajás elég komolyan üti fel a mai evangéliumot, amikor eleve azt mondja, az Isten szavaként, hogy: „Az én gondolataim nem a Ti gondolatok, az én útjaim nem a Ti útjaitok.” De ez nem arról szól, hogy nem lehet Istent megismerni, hanem arra, hogy azért lehet őt megismerni, mert föltárja magát és saját fia által szól hozzánk. Jézusban arca lett az Istennek. Gesztusai és szavai vannak az Istennek, és ezek közvetlenül megérinthető, megtapasztalható, megőrizhető, szívünkbe, lelkünkbe, életünkbe befogadható.
Azt is érdemes azért végiggondolni a mai evangélium fényében, hogy azért az emberi racionalitás úgy bánt minket. „Jó, mennyek országa, de atya, azért, hogy van ez?” Hogy figyeld meg a munkások felfogadását: akik reggel jönnek, azokkal megállapodik a gazda egy dénárban, amiről azt illik tudni, hogy ez egy bőségesen jó napi kereset volt abban az időben. Nagyapám még ezt úgy mondta, hogy napszám, ő még ment ilyenben dolgozni. Akit reggel felfogadott az úr, az tudta, hogy én a mai munkámmal a nagycsaládom megélhetését bőséggel elrendezem és biztosítom. Nyugodt lehetek efelől. Rendben van.
A többiekkel már nem állapodik meg a gazda. Nem mondja meg nekik, mit fognak kapni.
Addig is nagyon nagy bizonytalanságban voltak, hogy: „Mi lesz ma velünk? Hazamegyek, nem tudok a gyereknek enni adni. És amikor végre munkát kapok, örülök neki, hogy valamit majd tudok ezzel keresni, de hogy mire lesz elég, nem tudom.”
Bizonytalanság.
Persze, az Úr nem az evilági dolgokról akar nekünk beszélni, hanem hogy mennyek országának titkáról. És ott van az a nagyon érdekes figura, aki azt mondja a gazdának, ilyen kis szakszervezeti bizalmi, hogy: „Hát uram, hát ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, aki a nap terhét és hevét viseltük!”
„Egy: te tudtad, hogy miért dolgozol. Tudtad, hogy ezzel a munkával biztosítod azt, amire szükséged van. Kettő: ebben állapodtunk meg. Mi a probléma?”
De azért ő nyugtalankodik.
Megint csak mondom: a mennyek országáról szól.
1986-ban lettem szeminarista, 91-ben szenteltek pappá, régen volt mind a kettő. És azóta akár tanítok, templomban szolgálok, lelkigyakorlatot tartok, megyek jobbra-balra, mindig tapasztalom azt a fajta keresztény gondolkodást, hogy: „Hát, mi a nap terhét és hevét viseljük… Nekem már kamaszkoromtól kezdve be kellett tartani a tízparancsolatot… Hmmm…” És ezt én nem értem. Arra vágytál volna, hogy ne? Hát ki akadályozott meg benne? Az Úr szabadságot adott neked. Szabadságodat csak a te szereteted korlátozhatja.
És van ez a szomorú kereszténység és az a csüggedt kereszténység, hogy: „Hát, mi viseljük a nap terhét és hevét. Éjjel-nappal itt kell lenni a templomban, még vasárnap is… Persze van szombat esti, meg vasárnap esti mise, meg nem is kell korán kelni, mert azért itt nem olyan, mint egy faluban, ahol eddig voltam, hogy ekkor van mise, aztán szevasz. És akkor, jaj, hát nekünk ezt nem illik, meg nem így kell, meg a lelkiismeret, meg hittanra járni, meg elsőáldozás…"
De hát ember, ott vagy az Úr szőlőskertjében, meghívott vagy, tudod is, hogy miért vagy ott. Hát tenyeredbe csapott az Úr, te meg vagy váltva! Te az üdvösség örömhírét és reményét hordozod! Nem kell össze-vissza kolbászolnod a világban, hogy: „Jaj, mi lesz velem?...” Nem kell vargabetűkön keresztül, erkölcsi káoszokon keresztül keresni az élet értelmét, reményét és kibontakozását, mert itt vagy az élet teljességében Krisztussal! Hát ez egy ajándék! Ezt örömmel kéne megélni, hogy Krisztushoz tartozhatom, hogy Ő már meghívott és megszólított engem, és milyen jó, hogy én az Úr szőlőjében munkát kaptam! Számon tart engem! Fontos vagyok Neki, és megérezhetem az Ő törődését és szeretetét! Azt a nagy-nagy szeretet, hogy az Isten a saját szabadságát korlátozza, mert irgalmas hozzám, mert nagyvonalú velem, mert elhalmoz az Ő figyelmével, törődésével, jóságával.
A mai evangélium arra hív meg bennünket, hogy örüljünk annak, hogy az Úr szőlőjében lehetünk, és hogy az Úr üdvösségét és örömét hordozhatjuk. Ne zúgolódjunk, örüljünk annak, hogy Isten irgalmas, hiszen milyen sokszor kérjük magunkra ezt az isteni irgalmat, és talán néha elsajnáljuk másoktól. Pedig igazából mi járunk jól azzal, hogyha ők is megérzik Isten irgalmát és szeretetét, azzal jobb lesz a világ körülöttem!
Szent Pál, az idősödő Pál apostol a filippi levélben azt mondja: „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent az Úr szőlőjében.”
Pál Apostolhoz hasonlóan, mondjuk ki mi is: „Számomra az élet Krisztus!”
Ámen.
P. Ábrahám Béla SDB
Elhangzott Nyergesújfalun, 2026. szeptember 19-én.
