Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 15. vasárnap
Jézusnak a magvetőről szóló példabeszéde egyik alap, amit mindannyian már sokszor hallottunk, jól ismerünk. Talán könnyen úgy is vagyunk vele, hogy ja, hát ezt már ismerem. De ahogy az olvasmányban is olvastuk, Isten Igéje soha nem tér vissza dologtalanul, hanem mindig gyümölcsöt terem, mindig elvégzi a maga munkáját.
És aztán fel kell tennünk a kérdést, hogy: „Ma a mi számunkra az én életemben miről szól Jézusnak a magvetőről szóló példabeszéde, tanítása?
Talán az egyik az, hogy azt mondhatjuk, hogy hát itt vagyunk a szent liturgián, itt vagyunk Jézus lábánál, készülünk a szentáldozásra. Hát, Uram, jó földbe hullott a te Igéd magja.
És azt gondolom, hogy ezt ezért nem nagyképűséggel mondjuk ezt, hanem hálával a szívünkben. És ezt a hálát, ezt ki is kell mondani. Nem rossz alázatosság lenne, ha valaki nem adna hálát azért, hogy nemcsak megszólított őt az Isten, de ezt meg is hallotta, és itt van az Isten házában, az ő közösségében, kitartott az életében nehézségek, kísértések, megnemértések, bizonytalanságok, támadások idején is. Hála neked, Uram!
Ugyanakkor érdekes, hogy ugye, ez a jó földbe hullott magnál elhangzik, hogy 30-60 meg 100-szoros termés.
Vajon itt és most mi az én életem termése?
Főleg idősebbek, leginkább azért már a betegágyon, kórházban vagy idős otthonban szokták megkérdezni, hogy: „Miért élek én még?” Aztán beszélgetünk, akkor mindig kiderül, hogy van annak értelme. Nincs hiábavaló, és minden élet szakasznál megvan a maga gyümölcse. Édesanyám 87 éves, ő is sokszor szokta elmondani, hogy hát most már úgy hazamenne a Jóistenhez. Kéri és buzgón Szent Józsefet, hogy hát legyen ebben partfogója.
Aztán mindig elmondja azt is, hogy imádkozik értem. És akkor én általában felnevetek, és azt mondom, hogy: „Látod, anyu, hát a kettő az nem megy együtt. Azért vagy itt, hogy imádkozz értem. Szükségem van rád. Szükségem van a te imádságodra.
Sokszor azt mondjuk, hogy: „Én már csak imádkozni tudok.” Az imádság az nem „csak”! Az az egyik legnagyobb dolog, amit tehetünk. Közbenjárunk élőkért és holtakért, szeretteinkért, hazánkért, idegenekért, bajbajutottakért… És közben munkáljuk persze a saját üdvösségünket is.
18 éves voltam, amikor anyai nagyapám meghalt. Világ életében fizikai munkás volt, egy egyszerű ember, nagyon nehéz gyerekkorral. Akkor készültem éppen az érettségi után a teológiára. Tudta, hogy papnövendék leszek, bár úgy ő maga a templomban nem nagyon járt, de azért ezt úgy respektálta. Emlékszem, Szombathelyen, a Markusovsky Kórházban volt élete utolsó állomása. Meglátogattuk édesanyámmal, azíz a lányával, és azt kérdezte tőlem, a kamasz kölyöktől, hogy: „Béla, tettem én valami jót az életemben?”
Hát nehéz kérdés volt.
Éreztem, hogy valamilyen általános duma itt nem sokat segít. Próbáltam ilyen konkrét, vele való élményeket mondani – nem volt nehéz, hiszen nagyon szerettem őt. De azóta is elgondolkodom ezen, hogy igen, amikor az ember odaér, akkor úgy megkérdezi magától, hogy: „Mi az én életem gyümölcse?”
És nem biztos, hogy mindent látnunk kell. Nem biztos, hogy minderről tudnunk kell. De nagy ajándék az, ha ilyenkor egy-két dologba bele tudunk kapaszkodni. Talán meg is könnyíti az örökkévalóhoz való kapcsolódásunkat.
Gyümölcstermő életre vagyunk meghívva. És hálát adhatunk az Úrnak, hogy ezt megtehetjük, újra és újra minden reggel erre ébredünk. Nem kell, hogy méricskélnünk, hiszen Jézus sem mondta, ki hányszorosat, és miért ennyit és miért annyit. Mindenki maga tudja maga lelki, szellemi tehetségét, képességeit, adottságait, élethelyzetét. A másikét meg aztán végképp nem kell mericskélnünk, hogy ki hányszoros termést hoz.
A másik, amiről röviden megemlékeznék – nem a fő dologról, mert arról már annyiszor prédikáltak –, de nem tudom, hogy belegondoltunk-e már az egész magvető példabeszédben abba, hogy az a magvető őrültül szórja a magokat.
Hát azért én dolgoztam az említett nagyapám mellett mindig a gyümölcsösben, szőlősben itt-ott, tevékenykedett, kerti munkákban. Hát azért ő megnézte, hogy hova ültet, hova teszi a magot, nem szórta két kézzel mindenfelé.
Őrült módon szórja a magot, útszélre, tövisek közé. Mert az isteni szeretet, gazdagság, bőség ilyen őrült, hogy mindennel megpróbálkozik, és mindenkor, mindenhova ad. Nem méricskél, nem mérlegel, nem mond le senkiről. És ez a végtelen isteni szeretet, az, amit nekünk fel kell ismerni, elsősorban ezért kell hálát adni, hiszen ezért lehetünk mi is itt, és ez az, amit valamilyen módon tovább kell adnunk.
Mericskélés, mérlegelés nélkül.
Mert bár a magvetőről szóló példabeszéd erre külön nem tér ki, de bizonyára ti is ismertek olyat, akinél azt gondoltuk, hogy Isten Igéje köves talajra hullik, olyan kőszív, olyan magának való, nárcisztikus, egoista, vagy mit tudom én, milyen ember, aztán megváltozott.
Talán nem is tudjuk miért, nem is tudjuk mikor.
Vagy éppen azt gondoljuk, hogy valakinek olyan tövises az élete, tele van vargabetűkkel és bűnökkel és mindenféle csalódással, és meg van róla véleményünk – ezt pedig nem kéne, hogy legyen, mert ez nem a mi dolgunk, ez nem gyümölcstermő -, de megváltozik, rendbe teszi az életét. Mert Isten szava erre is képes.
Tehát Istennek ez a bőkezűsége az, amire mindenféleképpen figyeljünk fel, és Isten nem ad keveset soha. Nem ad csak éppen elégségest soha. Mindig bőkezűen ad.
Záró gondolatként: érdekes, ahogy Jézusra tekintünk, azt mondjuk róla, hogy keresztre föltekintünk, akár Péliföldszentkereszten, vagy nagypénteken, vagy otthoni imádságainkban, akkor tudjuk, hogy ő az áldozat, de ő maga az áldozatot bemutató főpap is. Ő a pap és az áldozat, amit feláldoz. Itt is, azt gondolom, hogy Jézus egyszerre a magvető, de ő a mag is. Hiszen Isten nem ideológiát, nem világnézetet, nem valami erkölcsi, etikai tanítást ad nekünk, hanem magát Krisztust. Ő Isten szava. És ő maga is ezt mondja, amikor máshol azt mondja, hogy a földbe hullott magnak el kell rohadnia, meg kell semmisülnie, meg kell halnia, mert ha nem hal meg, egyedül marad, de ha meghal, akkor új élet fakad belőle, és bő termést hoz.
És ez a Krisztus az, aki ő maga a pap és az áldozat, a magvető és a mag, aki új életet hoz a mi számunkra, aki megújítja a mi életünket, hogy az gyümölcstermő legyen.
Ma adjunk hálát az Úrnak, és gondolkodjunk el azon, hogy milyen módon tudok én az Úr dicsőségére gyümölcsöt, termést hozni. Ámen.
P. Ábrahám Béla SDB
Elhangzott Nyergesújfalun, 2026. július 11-én.
Szaléziak.HU
