Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 3. vasárnap - Emberhalászok
Szalézi szavak - Évközi 3. vasárnap - Emberhalászok
2021-01-20 Szerda | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Szent Márk evangéliuma szerint – amelyet folyamatosan olvasunk ebben az esztendőben a vasárnapi szentmiséken – Jézus elhagyja Názáretet, neveltetésének városát, és elindul, hogy hirdesse Isten országát és az üdvösség evangéliumát, jó hírét. Ezt az elindulást, ezt a kezdetet az evangélista Keresztelő János elfogatásához kapcsolja. Vagyis Jézus akkor kezdi el nyilvános működését, amikor az Előfutár bevégezte küldetését. Az evangélium hirdetésének, így Jézus tevékenységének a színtere Galilea. Onnan indul el, az északi országrészből, onnan hívja meg közvetlen tanítványait. Galileában műveli legtöbb csodáját, ott mondja el beszédeinek többségét. Galileából elindulva halad Dél felé Judeába, s végül Jeruzsálembe, hogy ott beteljesedjék sorsa, amit több alkalommal megjövendöl: szenvedése, halála és feltámadása, tehát hogy véghezvigye a megváltás művét.
Ám Jézus nem akarja egymagában róni Galilea városainak és falvainak köves, poros útját. Nem azért, mert nem szeret egyedül lenni. Ellenkezőleg: a későbbiekben az evangéliumok megjegyzik, hogy Jézus igenis kedveli, sőt igényli az egyedüllétet, de sohasem magányos, hiszen állandóan mély, a mennyei Atyával benső egységben él, az Atya boldogító színelátásában. (Olvassuk pl. Lukácsnál (6,12), hogy „az egész éjszakát Isten imádásában töltötte”, míg tanítványai aludtak). Az ő számára „egyedül lenni” azt jelenti, hogy az Atyával lenni. Mindazonáltal embereket, tanítványokat hív magához, mindenekelőtt azért, hogy vele legyenek, az Atyával való benső egységének a mintájára. Hogy megossza velük szívének gazdagságát, hogy beavassa őket annak a műnek a titkaiba, amelynek megvalósításáért az emberi sorsot vállalta. A jövőre vonatkozó szándéka pedig az, hogy ezek az emberek munkatársai legyenek az evangélium hirdetésében, hogy folytassák azt, amit ő elkezdett. Tehát, hogy:
- hirdessék az evangéliumot, amely megtérésre és hitre szólít föl, ugyanakkor bűnbocsánatot, új életet ígér, továbbá
- osszák ki a szentségeket, amelyek közvetítik a megtérőknek és a hívőknek az új, a krisztusi életet.
A mai evangéliumban Jézus kiválasztja, meghívja első tanítványait, akik az ezután meghívottakkal együtt vele lesznek egészen kereszthaláláig és mennybemeneteléig, akik követik őt, bárhová megy, akik, mint hallottuk, mindenüket elhagyva nyomába szegődnek.
Ők lesznek az evangélium első hirdetői és Jézus hiteles tanúi. Hiszen Jézus állandó és közvetlen közelségében élnek, és így alkalmas eszközökké lesznek Jézus kezében, mint apostolai, küldöttei.
Az evangélium szerint ezek a tanítványok jórészt halászok voltak. Igen, halászok voltak és nem horgászok a mi fogalmaink szerint. Mert mi a különbség a halászok és a horgászok között?
- A halászok együtt dolgoznak, erre kényszeríti őket munkaeszközük, a nagy kerítő háló, amelynek kivetése és bevonása is több ember együttes tevékenysége.
- A horgászok ezzel szemben magányosan, vagy ha többen, akkor is egymástól elkülönülten hódolnak sportjuknak, kedvenc időtöltésüknek.
- A halászok munkája kemény, embert próbáló munka, lucskos és kegyetlenül fárasztó, s annál fárasztóbb, minél több halat fognak.
- A horgászok viszont szinte pihenésként üldögélnek naphosszat, mellettük az otthon becsomagolt jóízű hazai, s egy-két nagyobbacska hal kifogása után is elégedetten, jó érzéssel térnek haza.
Az előbbiekből következik, hogy a halászok munkája szoros, fegyelmezett összefogást kíván, így érthető, hogy a halászok az egyik leginkább összetartó embercsoport. Ezzel szemben a horgászok egyesülete az azonos hobbit űző emberek laza tömörülése.
Amikor Jézus elgondolta Egyházát, bizonyára nem véletlenül hívta elsőként a halászokat, akiket foglalkozásuk szóhasználatával „emberhalászoknak” nevezett. Ez a kifejezés érvényes volt a későbbi korokban és ma is: az apostolokra épült Egyház nem volt, nem is lett és ma sem lehet a magányos „lélekhorgászok” egyesülete. Továbbá az evangélium hirdetése sohasem volt sport vagy hobbi, s ma sem az, hanem Krisztus mindenkori tanítványainak, az Egyház tagjainak közös feladata, közös munkája. Jézus erre hív és küldd minket is: „én emberek halászává teszlek titeket”.
A kérdés az, hogy ennek a küldetésnek hogyan tudunk eleget tenni. És itt bizony sajátos jelenséggel találjuk szemben magunkat. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy akármilyen közös erőfeszítéssel vetjük is ki az evangélium halászhálóját, sohasem szakadozik a háló a sok haltól, örülünk, ha a nagy hálóban egy-két halat – emberi lelket – befogunk. Úgy látszik, hogy a mi korunk nem a bőséges halfogás, nem a tömeges Krisztushoz tódulás ideje. Az Egyház hálója lyukas talán, vagy a „halak” óvakodnak attól, hogy az evangélium hálójába, azaz Krisztus vonzásába kerüljenek? Lehet, hogy mindkettő igaz, és még jó ideig csak igen kevés „halat” tudunk Jézusnak befogni. Bizonyára szakadozott hálónkat is jól be kell foltoznunk, és a halakat nem szabad elriasztani nagy igyekezetünkben.
Ez a tudatosabb és főleg közös fáradozás azért is különösen fontos ma, mert nem katolikus keresztény testvéreinkkel együtt ezekben a napokban tartjuk az imahetet a keresztények egységéért, hogy mindnyájan egyek legyünk Krisztusban. Továbbá, hogy emberhalászokként az ő szándéka szerint együtt munkálkodjunk, s így tanúskodjunk arról, hogy Jézus az egyedüli Üdvözítő, akit az Atya küldött megváltásunkra. Ez a tanúskodás fölébresztheti a Krisztustól eltávolodott vagy az őt még nem ismerő embertársaink értelmi érdeklődését, és megmozgathatja akaratukat, a szabad döntés képességét. Így önként csatlakozhatnak Krisztushoz, akiben életük értelmét és célját megtalálják. Ha jól értjük az „emberhalász” szemléletes képét, magától Krisztustól tanuljuk meg a tanítvány, az apostol feladatának hiteles teljesítését.
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
