Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Szentháromság vasárnapja - A Szentháromság nevében
Szalézi szavak - Szentháromság vasárnapja - A Szentháromság nevében
2021-05-28 Péntek | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Jézus a mai Evangéliumban a nagy missziós parancsban azt mondja tanítványainak, hogy „tegyetek tanítványommá minden nemzetet. Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Az a parancs, hogy a Szentháromság személyeinek nevében kell megkeresztelni azokat, akik hisznek, ígéret is, jövendölés is. Ígéret arra, hogy a megkeresztelendők a szentháromságos életet kapják. És jövendölés, hogy a megkereszteltek a Szentháromság életét fogják a világba sugározni. Az ígéretet Jézus már korábban is megerősítette azáltal, hogy a Hegyi Beszédben parancsképpen mondja: „Legyetek tehát tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Tehát kötelességünkké teszi, hogy fölvegyük az Atya hasonmását és azt életünkbe állítsuk. A jövendölés pedig azt jelenti, hogy ennek a parancsnak a megvalósítására az isteni erők mindnyájunknak rendelkezésére állnak.
Milyen jó is volna, ha a Szentháromságnak egyébként értelmünkkel megközelíthetetlen és kimeríthetetlen titka sugározna az életünkből! Mert mit is jelentene az életünkben, mindennapjainkban?
Először is azt, hogy vegyük át, vegyük magunkra az Atya hasonmását, akiről az ősi teológiai reflexió azt mondja, hogy atya nélküli Atya, kezdés nélküli Kezdet és indítás nélküli Indulás. Az anyag jellemző tulajdonsága a tehetetlenség, az, hogy önmagában mozdulatlan, önmagától semmire sem képes. Magunkba tekintve azt látjuk, hogy rajtunk is eluralkodik az anyagnak ez a tehetetlensége, amely mindig mások általi kezdésre vár. Egy indításra, mozdításra, lendítésre a jó felé, a magasabb eszmények felé. Azt tapasztaljuk magunkban, hogy folytonos nógatásra van szükségünk, hogy lépjünk egyet Isten felé, embertársaink felé, feladataink teljesítése felé. Milyen jó lenne a mozdítatlan Mozgatóról, az Atyáról venni hasonlóságot, hogy ne kelljen várnunk mások szavára, mások példájára, hogy ne legyen szükségünk mások ostoraira vagy az élet kényszereire, amelyek a magasabb eszmények felé terelnek bennünket.
- Az atyai vonásokhoz tartozik az is, hogy Isten a semmiből teremtette a világot, egyedül teremtő szándékával és szavával. Ennek az atyai vonásnak is megvan bennünk a megfelelője, az tudniillik, hogy kevés eszközzel, látszólag kevés lehetőségből is képesek vagyunk sokat kihozni. Ezt jelenti a kreativitás, az alkotóképesség, amely az emberi értelem és akarat nagy teljesítményeit képes megvalósítani a Teremtő Isten példájára.
A Szentháromság belső életterében a Fiú rácsodálkozik Atyjára, és nem tud betelni nagyságának, fölségének és szépségének imádatával. És ebből ered a gyermekségnek a tudata, amely tiszteli azt, ami készen kapott, tiszteli a fennállót, a meglévőt. Ebből a gyermekség-tudatból érthető az a feltétlen és határtalan engedelmesség, amellyel Jézus mennyei Atyjának akaratát elfogadta és szolgálta egészen haláláig.
- A gyermekségnek ez a tudata óvja meg az embert a miértek kínzó kérdéseitől és marcangoló vívódásaitól. Ugyanis él bennünk az az alapvető meggyőződés, hogy az Atya jót akar, ha nem is értjük, szeret akkor is, amikor megengedi, hogy szenvedjünk és üdvözíteni akar akkor is, ha kísértések törnek ránk.
- Ebből a gyermekségi tudatból ered a hagyománytisztelet, amellyel elfogadjuk, hogy a korábbi évszázadok emberei is gondolkodtak, terveztek és nagyot alkottak. Belátjuk, hogy őseink, elődeink is jót akartak mindazzal, ami ellen mi most szívesen lázadozunk, elégedetlenkedünk. A gyermekség-tudatban benne van az is, hogy gyermeki módra rácsodálkozunk a körülöttünk lévő teremtett világra, mint olyan ajándékra, amit az Atya készített nekünk. Az örömben az örök gyermeki tör fel emberségünk mélységeiből.
- Mindezeknek a mélyen emberi megnyilvánulásoknak a mintája a Fiúnak az Atyára tekintő szeretete és engedelmessége.
És a Szentlélek? Őbenne mintegy megtorpan a szentháromságos eredés. Tőle nem származik további személy, de Benne az isteni Lét visszaárad az Atyára és a Fiúra. Vagyis személyes valósággá, és szenvedélyes személyes szeretetté, egy 3. személlyé válik Benne az Atya és a Fiú szeretet-kapcsolata. A Szentlélek műveli bennünk is, hogy ne csak elvont eszmélődés legyen mindez, hanem valóság, személyesség, személyesen megtapasztalt élet. Hogy nézzük a világot az Atya szemével és a Fiú szemével. Hogy merjünk külső kezdés nélkül kezdeni, külső indítás nélkül indulni, külső mozdítás nélkül is mozdulni úgy, hogy vállaljuk a fiak tanulékonyságát, felfogó készségét, és a tiszteletet a fennálló, már meglévő és sokszor érthetetlen és megmagyarázhatatlan adottságokkal, megszentelt valóságokkal szemben.
A keresztény ókor nagy egyházi írója és teológusa volt Órigenész. Édesapjáról, Leondiászról, a későbbi vértanúról tudjuk, hogy esténként odament kisgyermekéhez és szíven csókolta. Azért teszi ezt, mondta, mert gyermeke szívében lakik a Szentháromság, az Atya, Fiú, Szentlélek, akinek nevében megkeresztelték. Igaza is volt, mert minden megkeresztelt emberben – a megszentelő kegyelem folyományaként – bennlakik a Szentháromság. Titokteli ez a bennlakás, szinte elképzelni sem tudjuk, hogyan valósul meg. Valahogy úgy, hogy átjárja bensőnket ez a nagy titok, és lassan átvesszük a szentháromságos Isten hasonlóságát, tehát elkezdünk az Atya módján gondolkozni, a Fiú módján ismerni és a Szentlélek módján szeretni. Óriási fordulat áll be életszemléletünkben is, életvitelünkben is, ha kisszerű gondolkodásunkat átrendezzük az isteni távlatokra. Jézus ugyanis ezt ígéri az őt szeretőknek.
Nemcsak lakni akar bennünk a Szentháromság, hanem életét akarja tovább adni nekünk. Ezért az életért imádkozni kell, hogy szent hatalma, megszentelő ereje átjárja, áthassa egész emberi valónkat. Hogy így a mi életünkben is az övé legyen minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké. Ámen.
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
