Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Vízkereszt
Vízkereszt napjának nagyon sok és nagyon mély értelmű tanítása van. Maradjunk a legkedvesebbeknél, szűkítsük le a kört a háromkirályokra és az evangélium tanúságtételére.
A csillag
Az első felbukkanó szereplő a betlehemi csillag. Annakidején még nekem is volt olyan fizikatanárom, aki azzal is igyekezett támadni a Bibliát, hogy micsoda butaság ez. Ma már a Planetáriumban is tartanak arról előadást, hogy a Jupiter és a Szaturnusz együttállása milyen fényjelenséggel járt, és egyébként ezeket a bolygókat, mint az uralkodóház, illetve a héberek, zsidók bolygóját hogyan értelmezték a keleti népek, az égi jeleknek hogyan próbálták megtalálni a földi értelmét. Tehát megvan ennek a maga valódi, reális alapja.
A csillag fénye az érdeklődést, a csodálkozást, a kíváncsiságot váltja ki az emberekből, néhányukból olyan mértékben, hogy útnak indulnak. Ez több mint kíváncsiság. A kíváncsi ember általában valami után érdeklődik, elcsodálkozik, elbámészkodik egy kicsit, örül neki, de aztán nem jár utána. Az már, hogy útra kel, azaz időt, energiát, pénzt, veszélyeket kockáztat, vállal valaki valamiért, az már egy fajta reménynek, hitnek, meggyőződésnek a jele.
A napkeleti bölcsek
A napkeleti bölcseket azért nevezzük bölcseknek, mert nem csak bámészkodnak, csodálkoznak, nézelődnek, hanem útra kelnek. Érzik azt, hogy ez meghívottságot jelent, nekik szól, utána kell ennek járniuk. Mennyire fontos, hogy ez a vágy, ez a szándék bennünk legyen! Utána kell járnunk! Nem hagy nyugodni a dolog! Nem hagy nyugodni ez az élmény, ez a jelenség, a tapasztalat, kezdenünk kell vele valamit. Nem elég, hogy rálegyintek, hogy azt mondom, hogy: „Hát, ez nagyszerű dolog volt!” – de továbblépek, mintha misem történt volna. Ma talán a hit gesztusából ez hiányzik belőlünk a leginkább: a rácsodálkozás képessége. Annak a képessége, hogy valami olyan mértékben elöntse a szívünket és a lelkünket, hogy az mozgásba hozzon bennünket, fellelkesítsen, hogy az akár valamilyen kockázatvállalásba vigyen bennünket. Gondoljunk arra, hogy Jézus valami hasonlót említ, amikor példabeszédében az Isten országáról beszél: egy ember eladja mindenét, amije volt és megveszi ezt az igazgyöngyöt. Valami nagy értéket talált, amiért kockázatot vállal. Ezt teszik a napkeleti bölcsek is, ezért ők a hit zarándokútját járják.
A napkeleti bölcsek izgalmas figurák, sok legenda rakódott rájuk, ettől lett még érdekesebb az ő képük. A Szentírás nem sokat mond róluk, nem mondja, hogy hányan voltak. Három ajándékot sorol föl, ezért a legelfogadottabb, hogy hárman voltak, de van olyan legenda, hogy tizenketten, és ez nem véletlen: hiszen a zsidó nép tizenkét törzsének mintegy párhuzamaként a történet szerint megjelenik az ókeresztény egyház gondolkodásában a tizenkét pogány nemzet, amely hódolatát fejezi ki a megszülető Istengyermek előtt. Van olyan legenda is, hogy hatan voltak, de talán a legismertebb a 3+1-es változat, amit Tolsztoj is nagyon szépen feldolgozott. A negyedik az, aki elindul, de nem ér célba. Ő gyönyörű drágaköveket visz Jézusnak, rubinokat, és minden érdekli, ami körülötte van. Elakad egy faluban, amit rablók vesznek körül és odaadja az egyik rubint, hogy kiváltsa a falut, elakad egy édesanyánál, aki nem tud a családjáról, végül ő maga is börtönbe kerül, lovát, tevéit, ékszereit, fegyvereit, mindenét elveszíti. Szegényen, ütött-kopottan, csórón, szakadtan és 30 évvel később ér a Szentföldre, nem Betlehembe, hanem Jeruzsálembe, nem a jászolhoz, hanem a kereszthez érkezik. Egy kicsit félszegen, szégyenkezve tárja szét a kezét a kereszt előtt, Jézus előtt, hogy: „Hát, Uram, én elkéstem…” - és a kezére, ahogy azt imádkozva kitárja, rácsöpög Jézus vére, és mint induláskor a sok rubin, a vére ott maradt a tenyerén.
És ez nekünk azt mutatja, hogy nem tévedt ő el. Nem járt ő rossz úton. Más úton, de Jézus nyomában járt. Sok út vezet Jézushoz…
Ennek a negyedik napkeleti bölcsnek, királynak az útja talán hosszabb volt, talán kacskaringósabb, talán több evilági dolog volt benne, de mindig jó úton járt, mert figyelmes volt, szánakodzó, segíteni akart, mert köze volt a másik emberhez és így került közel Jézushoz.
Az ajándékok
A napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát hoznak. Tudjuk jól, hogy ez egy hitvallás, ezek jelképek: az arannyal megvallják Jézus királyságát, a tömjénnel az istenségét, a mirhával pedig az ő szenvedő emberségét. Ezek az ajándékok azt fejezik ki, hogy mit gondolunk arról, akinek hoztuk az ajándékot.
Nagyon izgalmas kérdés az ajándékozás, mint olyan. Nehéz dolog jól ajándékozni. Az ajándékozást sokszor összekeverjük a jutalommal. Ha azért kapsz valamit, mert ügyes voltál, okos voltál, mert teljesítettél valamit, mert szép vagy, mert kedves vagy, akkor az, végső soron, jutalom. Valamit tettél értem és kaptál érte jutalmat. Ez is egy szép dolog, jó dolog. Sokszor akár szülőként, akár pedagógusként, felnőtt emberként a kellő jutalomról is megfeledkezünk. De az ajándékot nem azért kapod, mert tettél valamit, hanem mert VAGY. Mert te vagy, ott vagy…és mert én szeretlek téged, mert figyelek rád, fontos vagy nekem. Az ajándék az ingyenes szeretetnek egy gesztusa, egy kifejeződése.
Ez az ajándék ma leginkább Jézus Krisztus, akit nem azért kaptunk, mert okosak, mert jók vagyunk, nem azért kaptunk, mert bármit is tettünk volna érte, hanem mert Isten úgy határozott, hogy nekünk adja.
Fogadjuk be, csomagoljuk ki, örüljünk, sőt, azt mondom: használjuk ezt az ajándékot, amit Isten nekünk adott!
P. Ábrahám Béla SDB 2016. január 6-án elhangzott prédikációja.
Szaléziak.HU
