Főoldal / Szalézi világ / Szalézi vagyok és bororo vagyok - a rendfőnök áprilisi üzenete
Szalézi vagyok és bororo vagyok - a rendfőnök áprilisi üzenete
2024-04-14 Vasárnap | #Szalézi világ | KIEMELT
Kedves barátaim, a brazíliai Mato Grosso do Sul államban található Meruriból írok nektek. Szinte úgy írok, mintha egy újságíró tudósítása lenne, hiszen csupán 24 órával ezelőtt érkeztem meg ide. Szalézi testvéreim azonban már 122 éve itt élnek megszakítás nélkül ebben a misszióban, az erdők és mezők közepén, az itteni őslakosok között.
1976-ban egy szalézit és egy indiánt két lövéssel megfosztottak az életüktől a „facendeiros” vagyis a nagybirtokosok, mert úgy vélték, hogy a misszióban lévő szaléziak problémát jelentenek számukra, ugyanis azokra a földekre fájt a foguk, amelyek a boi-bororo nép tulajdonát képezték. A két meggyilkolt férfi Isten szolgája Rodolfo Lunkenbein szalézi és Simao Bororo voltak.
Nagyszerű pillanatokat élhettünk át közösen tegnap: érkezésünkkor az őslakos közösség fogadott minket, üdvözöltük egymást - sietség nélkül -, mert itt minden békés. A vasárnapi szentmise után megosztottuk egymással a rizst és a feijoadát (sült bab), és élveztük a kedves és meleg hangulatú beszélgetéseket.
Délutánra egy találkozót szerveztek számomra a különböző közösségek vezetőivel, akik között voltak nők is (több faluban is a legfőbb vezető nő). Őszinte és mély beszélgetést folytattunk. Elmondták gondolataikat, és ismertették velem néhány kérésüket.
Majd egy fiatal szalézi, Boi Bororo vette át a szót. Ő az első bororo, aki 122 évnyi jelenlét után szalézi szerzetes lett. Ez pedig arra hívja fel a figyelmünket, hogy mindennek időt kell adnunk, a dolgok nem feltétlen úgy vannak, ahogy a mai türelmetlen világunkban gondoljuk és elvárjuk. Ez a fiatal szalézi így beszélt a népe és vezetői előtt: „Szalézi vagyok, de bororo is vagyok. Bororo vagyok, de szalézi is, és a legfontosabb dolog számomra az, hogy ezen a helyen születtem, és találkoztam a misszionáriusokkal, hogy hallottam a két mártírról, Rodolfo atyáról és Simaoról, és láttam a népemet gyarapodni, annak köszönhetően, hogy közös úton járt a szalézi misszióval és a misszió közös úton járt a népemmel. Még mindig ez a legfontosabb számunkra, hogy közös úton járjunk.”
Egy pillanatra arra gondoltam, hogy Don Bosco milyen büszke és boldog lenne, ha hallaná, hogy az egyik szalézi fia ehhez a néphez tartozik (mint más szaléziak, akik a Xavante vagy a Yanomani népből származnak).
Beszédemben biztosítottam őket arról, hogy továbbra is velük akarunk maradni, és támogatni akarjuk őket kultúrájuk és nyelvük ápolásában. Elmondtam nekik, hogy meg vagyok győződve arról, hogy a jelenlétünk segített nekik, de arról is meg vagyok győződve, hogy nekünk is jót tett, hogy velük vagyunk.
Eszembe jutott Don Bosco utolsó missziós álma és az a pásztorlányka, aki megállt Don Bosco mellett, és azt mondta neki: „- Emlékszel arra az álomra, amit kilencéves korodban láttál? Nézd meg most, mit látsz? - Hegyeket látok, tengereket, dombokat, aztán megint hegyeket és tengereket. - Jó - mondta a pásztorlányka. - Most húzz egy vonalat az egyik végétől a másikig, Santiagótól Pekingig, csinálj egy középpontot Afrika közepén, és akkor pontos elképzelésed lesz arról, hogy mit kell tennie a szaléziaknak. - De hogyan lehet mindezt megtenni? – kiáltott fel Don Bosco. - A távolságok óriásiak, a helyek nehezen elérhetőek, a szaléziak pedig kevesen vannak. - Ne aggódj! A fiaid, a fiaid fiai és azok fiai fogják ezt véghezvinni.” És meg is tették és teszik is a mai napig.
Kongregációként megtett utunk kezdetétől fogva, Mária, a Keresztények Segítsége által irányítva (és szeretettel „tolva”), Don Bosco küldött misszionáriusokat a világba, az elsőket Argentínába. Minket úgy ismernek, mint egy olyan kongregáció, amelynek karizmája a fiatalok nevelése és evangelizációja, de missziós kongregáció és család is vagyunk. A kezdetektől napjainkig több mint tizenegyezer szalézi és több ezer Segítő Szűz Mária Leányai misszionáriust számlálunk. És ma, 122 éves jelenlétünknek e bennszülött nép körében - amelynek 1940 tagja van és apránként növekszik - tökéletesen értelme van, mert bár ők a világ perifériáján élnek, de egy olyan világban, amely néha nem érti, hogy tisztelnie kell azt, amit ők jelentenek a világnak.
Beszéltem a matriarchával is, a legidősebb asszonnyal, aki eljött, hogy találkozzon velem és meséljen a népéről. Majd egy szakadó eső után a mártíromság helyén derűs lélekkel ültünk és imádkoztuk a rózsafüzért ezen a gyönyörű vasárnap estén. Sokan voltunk: nagymamák, nagyszülők, felnőttek, fiatal anyák, csecsemők, kisgyermekek, szerzetesek, laikusok... Gazdagság a világ e kis részének egyszerűségében, amelynek ugyan nincs világi hatalma, mégis ők az Úr kiválasztottjai és kegyeltjei, ahogyan azt az Evangélium mondja nekünk.
Tudom, hogy folytatni fogjuk itteni missziónkat - ha Isten is úgy akarja - még sokáig, mert lehet valaki egyszerre bororo és Don Bosco fia, és lehet Don Bosco fia és bororo, aki szereti és törődik a népével.
Ez a mai találkozó az őslakos népekkel egy közös élet nagyszerű napja volt. Egy nagyszerű missziós nap.
bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
